2016. február 8., hétfő

4.Rész: Néha jobb hallgatni

Sziasztok, Cicuskák!^^
Mi lelt titeket? Hogy hogy csak két kommentet kaptam? Naa! Pedig eddig olyan sok komment jött, aminek rettenetesen örültem. De most miért fogyatkoztatok meg ennyire?

Szóval, lehetséges, hogy a 3.Rész nem nyerte el annyira a tetszéseteket, viszont most feltétlen kíváncsi lennék a véleményetekre. Köszönöm, hogy már 22 rendszeres olvasóm van.

Kellemes olvasást, kommenteket feltétlen várok!

Taylor xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


* Abigel Hill *

Hatalmas vigyorral mentem ki az irodából, vissza a lift irányába. Nem tudom, hogy mi van velem, de valamiért nagyon örülök, hogy Dr.Hunt átgondolt pár dolgot, és észhez kapott. Mikor megérkeztem az osztályom emeletére, erősen haraptam ajkamba, elharapva a feltörni készülő vigyoromat. Benéztem pár kórterembe, hátha ott megtalálom Dr.Styles-t, de nem. Végül az irodájához ballagtam, ahol kopogtam, majd beléptem. Épp öltözött. Felvette a sötétkék pólóra a fehér köpenyét, és rendezetlen tincseibe túrva pillantott rám. Köhintettem egyet, s komolyan néztem rá.
- Dr.Hunt szólt, hogy az irodájába várja magát! -értetlenül pillantott rám, bizonyára nem tudta hova tenni a dolgokat. Felkapta a keze ügyébe akadt kórlapot, és elém ballagott.
- Köszönöm, Abigel - mondta ezúttal már vigyorogva, s mielőtt beleköthettem volna, kikerült és távozott. Morgolódva ballagtam utána, becsukva magam mögött az ajtót. Erre kíváncsi voltam, nagyon is.
Időközben egy köpcös rezidens lépett elém, miszerint segítenem kellene. Bementem vele az egyik kórterembe, ahol egy fiatal fiú ült az egyik ágyon. Ami még inkább meglepett az az volt, hogy az alsó ajkán, jobb oldalt, egy kisméretű halász horog volt, amiről még a damil is lelógott. Nagyot nyelve ültem le a forgós székre a fiú elé, aki az édesanyjával jött. Köszöntöttem őket, majd felhúztam kezemre a kesztyűt, és ahogy tudtam, megvizsgáltam a fiút. Érzéstelenítettem a száját, és kiügyeskedtem a horgot az alsó ajkából. Pár miniméteres lyuk maradt, ami hamar be fog forrni.

Felálltam, kezet fogtam az anyukával, elköszöntem a fiatal fiútól, és elhagytam a kórtermet. Kiérve a hatalmas folyosóra, Dr.Styles jött velem szembe, s mikor észrevett, állkapcsa megfeszült. Sietős léptekkel igyekezett felém, ajkaim vigyorra húzódtak, ám kezdett lefagyni, mikor hosszú ujját csuklóm köré fonta, megszorította és maga után rángatott. Vonszolt, mint valami zsákot, egészen a nővérszobáig, ahol senki nem volt, csak Mi. Ketten.
- Dr.Styles! Ez megengedhetetlen! Azonnali hatállyal engedjen el! - emeltem fel hangomat, kissé hisztérikusan, miközben szabad kezemet kezére tettem, és igyekeztem lefejteni egyre jobban szorongató ujjait csuklómról. Már csak arra eszméltem fel, hogy hátam hangos, fájdalmas csattanással találkozott  a fallal, a szorító ujjak ezúttal lecsúsznak csuklómról. Légzésem egyre szaporább volt. A fájdalom fokozatosan szétáradt hátamba, teljesen tanácstalan voltam. Nem tudtam melyik testrészemhez kapjak. De nem volt választási lehetőségem, Dr.Styles elém lépett, kezeimet fejem fölé fogta, lehajolt, hogy egy vonalban legyen arcunk. Szemei feketén csillogtak, állkapcsa folyamatosan meg - megrándult. Egyre inkább a levegő, a kis helyiségben, az adrenalin szintem a magasban szárnyalt, lábaim remegtek, nehezen tudtam magamat tartani. Különös érzés fogott el. Amolyan...félelem.


Percek teltek el, míg dühösen nézett szemembe, végül megszólalt.

- Tudja mi megengedhetetlen, Abigel? - rekedtes hangjára - ha lehet -, az eddiginél is jobban összehúzom magamat. Fejemet megrázom, nem merek megszólalni. Igen, most legyen nagy a szád, Abigel. A nagy szád, ami megint bajba sodort...
- A maga viselkedése.! Mit mondott Dr.Hunt-nak, ami miatt ki akart rúgni? - egyenesen ordított velem, kezeimet egyre jobban szorongatta. Éreztem, ahogy lábaim már alig bírják, majdnem összeesek, s abban a pillanatban kicsapódott az ajtó, Dr.Styles pedig, akárcsak valami vadmacska, olyan gyorsan lökte el magát tőlem. Idegesen túrt fürtjei közé, és ellökve útjából az ajtóban álló illetőt,  elhagyta a helyiséget. Légzésem még mindig szapora volt, nem tudtam foglalkozni az illetővel, egyszerűen csak lecsúsztam a fal mentén, felhúztam a lábaimat, és próbáltam légzésemet csillapítani.
Én... ezt nem bírom elhinni. Olyan szinten megalázó és ijesztő is volt egyben.
Már csak arra eszméltem fel, hogy egy nővérke rázogatott, és hogylétem érdekelte. Fejemet megráztam, majd remegve álltam fel. Hajamba túrtam, és lenéztem a guggoló, fiatal hölgyre.
- Maga.. semmit nem látott! Értette? - hangom először bizonytalan volt, de végül normálisan tudtam beszélni. A nővérke megilletődve, de bólintott. Kirohantam a helyiségből, miközben lenéztem csuklómra. Az említett testrészen ott voltak Dr.Styles ujjbegyeinek nyomai, amik már kezdtek vörösről lilás színre váltani. Csuklómat takargatva mentem be az irodámba. Ismét elfogott a remegés, olyan volt, mintha a talaj ki akart volna csúszni a lábam alól. Nehezen vettem levegőt. szívem összeszorult, látásom homályossá vált. Most jött ki rajtam a pánik.
Az asztalomig csoszogtam, miközben lehúztam magamról a köpenyt, végül nem bírtam. Összeestem, a világ forgott körülöttem, émelyegtem, a fejem lüktetett.


Laposakat pislogtam, szememet szúrta az erős fény. Körülöttem hangokat, beszédfoszlányokat és az EKG fülsüketítő zaját hallottam magam mellöl. Mígnem látásom tisztult, agyam, s szemem egyaránt fogadta a körülötte történő dolgokat. Három nővérke vett körbe, az egyik infúziót adott be, a másik egy kórlapot írt, a harmadik pedig az EKG-t figyelte. Homlokom ráncba szökött, miközben köhintettem egyet. Torkom kapart, hála a vízhiánynak, ami elég nagy volt. Fejüket mind felkapták, erőtlen köhintésemre. Az egyik, aki eddig a mellettem lévő csipogó masinát tanulmányozta, kirohant, s Owen-nel tért vissza. Barátom leült mellém, hatalmas tenyerével közre fogta az enyémet, és egy apró csókot nyomott rá, majd intett a nővéreknek, akik magukra hagytak minket. Lassan felültem, kirántottam a csuklómba fúródott infúziós tűt.
- Abigel, mi történt? - barátom aggódva nézett szemeimbe. Gyönyörű, kékesszürke szemei most könnytől csillogtak. Nagyot nyeltem, ami csak jobban rásegített a torkomban dúló sivatagi érzésre. Vízért nyúltam, ami a bal oldalamon, lent a földön az ágy mellett volt. Letekertem a kupakot, és nagyokat kortyoltam a hűsítő folyadékból. A kupakot vissza tettem, majd ujjaimat kezdtem bámulni, miközben valamilyen hazugságon gondolkodtam.
Igen, hazudni fogok annak, akit mindennél jobban szeretek.
- Csupán..csupán csak megszédültem, ennyi az egész - mondtam halkan, majd köhögtem egy keveset. Owen ismételten megfogta kezemet, ujjainkat összefűzte, mire kellemes melegség járta át testemet. Rá pillantottam, és ajkamba haraptam.
- Mióta fekszem itt? - az órájára pillantott, majd vissza rám.
- Alig 6 órája. De... biztos, hogy jól vagy? Nekem... elmondhatod, ha valami olyasmi történt, szívesen meghallgatlak. De... így... megijesztesz! - hebegett reményvesztetten, miközben közelebb ült hozzám.
Mélyet sóhajtottam. Nem, nem mondhatom el neki, túl kockázatos. Dr.Styles sokkal magasabb, mint Owen, és láthatóan erősebb is.
- Keveset aludtam az utóbbi időben, ez volt az oka - hazudtam, miközben ajkamba haraptam. Nem akarom őt is bajba sodorni. Tudom, hogy ezután csak rosszabb lesz. Valahonnan érzem.
Mielőtt Owen válaszolhatott volna, két kopogás tört fel, az ajtó felől. Mind a ketten oda pillantottunk. Nagyot nyeltem, gyomrom liftezett, féltem. Pulzusom megemelkedett, rendezetlenül, gyorsan vettem a levegőt. A mellettem csipogó gép egyre gyorsabban pittyegett, végül leszedtem magamról a tapaszokat, és felhúztam térdemet.
Dr.Styles lépett be, kezében egy kórlappal. Owen értetlenül pillantott hol rám, hol Rá.
- Jó napot. Hogy érzi magát, Abigel? Megvizsgálták már? - leült a másik oldalamra, mire jobban barátom felé húzódtam. Kénytelen voltam a vonásaimat rendezni, hisz' ez nem rám vall. Én nem ilyen vagyok.



9 megjegyzés:

  1. Wooow teljesen meglepődtem, nem gondoltam volna Stylesről ezt�� Owen meg olyan kis aranyosan viselkedik�� talán eddigi legjobb rész lett����

    VálaszTörlés
  2. Ennél jobb Harrys orvosos blog esküszöm nincs!
    Várom a folytatást.

    Lucuss

    VálaszTörlés
  3. Auzta... nagyon brutálisan jól írsz😍
    Most kezdtem olvasni a blogot és valamilyen elképesztően fantasztikus😍😍😍
    Minél hamarabb kérem a folytatást😘

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó😍 várom a kövit

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó😍 várom a kövit

    VálaszTörlés
  6. Imádom várom a következöt!!! ♥♥

    VálaszTörlés
  7. Szia!Ez hihetetlenul jo lett!*.*
    Nagyon varom a kovit ❤ :)

    VálaszTörlés
  8. Imádom...nagyon jó lett ez a rész is.😃😀😄

    VálaszTörlés