2016. március 6., vasárnap

7.Rész: Gyilkos

Sziasztok, Cicuskák!^^
Ismét egy újabb hét, és egy újabb rész. Kicsit megcsúsztam, ami miatt elnézést kérek, nem direkt volt, de rengeteg a dolgom mostanában. De a lényeg, hogy itt vagyok, meghoztam a részt. Egyre hosszabb fejezeteket írok, és igyekszek izgalmasabbra venni a figurát. 
Most számítana nagyon a véleményetek, mert kezd belegabalyodni a sztori elég komoly pillanatokba. 
Köszönöm a visszajelzéseket, mint kommentbe, mint Facebookon. Kissé megfogyatkoztatok, mert 19 kommentről indultatok és ez lecsökkent 4 kommentre. 
Már nem tetszik a történet...vagy?

Szóval, ha most ezt elolvassátok, kommenteljetek, és iratkozzatok fel, mert nekem még ez is nagyon sokat jelentene:)

Kellemes olvasást!

Taylor xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

A napok egybefolytak, mióta ismét visszaálltam dolgozni. Minden időmet a kórháznak szenteltem, anyámat már napok óra nem láttam, Owen-t pedig egy - két perc erejéig, ellenben Dr.Styles-al. Folyamatosan körülöttem legyeskedett, igaz, mindenképp le akartam magamról rázni. Egyszerűen szorongás vesz rabul, ha a közelébe vagyok. Sőt, még a műtétek közben is meg - megremeg a kezem, ami rohadtul nem jó.

Karikás szemekkel, kialvatlanul ballagtam végig a folyosón, ahol egy pár nővérke lézengett. Csacsogtak, már - már idegesítően. A nevetésükről ne is beszéljünk. Egyik úgy vihogott, akárcsak egy ló. Ahogy elhaladtam mellettük, egyből befejezték a nevetést, s a beszédet. Felpillantottak rám, ezt követően tekintetüket lesütötték. Amint sarkon fordultam az irodám felé, ismét elkezdtek nevetni. Hmm... csak nem rólam beszéltek?
Beérve az irodámba felkapcsoltam a lámpát. Nem kicsit megijedtem, mikor egy alakot pillantottam meg, amint az asztalom előtt ül. Olyannyira meglepődtem, hogy kiesett a kezemből az egyik betegem kórlapja.
Leguggoltam, majd megfogtam a kemény táblás irattömböt, és az asztalomra tettem. Az illetőre pillantottam, aki eddig mozdulatlanul ült. Szemeim kikerekedtek, úgy éreztem, hogy majd' összeesek. Ez...ez...nem hiszem el.
Hogy mit is láttam?
Velem szemben egy halott nő ült, nyitott szemekkel, egy késsel a szívénél. Műtősruha volt rajta, mely már tiszta vér volt. Világosbarna haja véres volt, ahogy nyaka is. Kezei combján pihentek.
Testemet átvette a rémület. Hogyan? Hogy tehetett bárki is ilyen szörnyűséget? És pluszban még nem is ezen az osztályon dolgozott, vagyis Én még nem láttam itt.
Azonnal kirohantam, végig a folyosón, a recepció felé.
- Értesítsék az igazgatót, sürgősen! - csaptam a pultra. Még mindig vigyorogtak, miközben az egyik köpcösebb nővérke felállt, és a vonalas telefonhoz slattyogott. - Örülnék neki, ha sietne! Egy hulla van az irodámban! - egyre inkább felemeltem hangomat, mely megzavarta a folyosó uralkodó csendet. A nővérkék lenyugodtak, s mind egy emberként ugrottak fel, és kerülték meg a pultot. Eközben a köpcös nővérke már Dr.Hunt-al beszélt, hangja néha - néha megremegett, s végül bontotta a vonalat.
- Épp most indult az autójához, készült hazamenni, de most visszafordult, úgy néz ki, hogy percek kérdése, és itt lesz - fordult felém. Bólintottam.
Testem még mindig remegett, kissé sokkban voltam. És... egyáltalán hogy került oda? Nem az irodámba ölték meg, mert akkor vérnyomok is lettek volna a helyiség előtt, de nem volt. Semmi nem volt ott. Még a szőnyeg sem volt véres, sőt! Én először tényleg azt hittem, hogy egy élő ember vár engem ott, de ami először furcsa volt, hogy miért nem kapcsolta fel a villanyt?
- Dr.Styles-t nem látták? - kérdeztem feleszmélve, miközben hol az egyik, hol pedig a másik nővérkére néztem.
- Pár órája hazament. És Dr.Baley váltotta le - hümmögtem egyet, ellöktem magam a pulttól. Valami itt akkor sem stimmel.


A lift csilingelt egyet, majd kilépett belőle az igazgató. Kezében aktatáskája volt, közben levette a sapkát magáról, és beletúrt hajába. Kérdőn pillantott rám, s mikor mellénk ért, feltette a pultra a cuccait, majd bólintott egyet, köszönés jeléül.
- Remélem nyomós indokkal hívott vissza, Dr.Hill. Szívesen feküdnék már az ágyamban, vagy tartanák hazafelé - fejemmel csak biccentek egyet, hogy jöjjön utánam.
- Nagyon sajnálom Dr.Hunt, de ezt feltétlen meg kell néznie. Ez... borzasztó - indultam el az irodám felé. Lábaim folyamatosan megremegtek, miközben belegondoltam abba a szörnyűségbe ami ott fog minket várni.
- Mi történt Abigel? Még sosem láttam magát ilyennek - kezét vállamra simította, miközben aggódva pillantott rám. Már a kilincset markolásztam, és mély levegőket vettem.
- Mindjárt megtudja a választ, Dr.Hunt - hangom megremegett, miközben kitártam az ajtót. A villany égett, s nekünk háttal ült a halott doktornő. Dr.Hunt felhúzott szemöldökkel, kérdőn nézett rám, de én csak előre mutattam.
- Csak ön után - hangom szinte suttogás volt, egyszerűen rettegtem közelebb menni. Ilyen még  nem volt velem, de még mindig ott égett a szemem előtt a kép, ahogy a halott hölgy, tágra nyílt pupillákkal bámul rám. Egyszerűen nem megy, nem bírok bemenni.
Dr.Hunt rám pillantott, végül elindult a hulla felé. Lépteinek  hangja visszhangzott a szobában, végül megfordult. Egyenesen szemezett a hölggyel. Neki is - akárcsak nekem - elnyíltak az ajkai.
- Dr.Hill. Mikor talált rá a hölgyre? - kérdezte, rám pillantva, miközben egy zsebkendőd halászott elő zsebéből és úgy csukta le a nő szemeit. Szívem hevesen verdesett mellkasomba, éreztem, ahogy egyre inkább szédülök, de nem tettem szóvá, inkább rá néztem az órámra.
- Negyed tizenkettőkor - kezeimet melleim alatt kulcsoltam. Nem válaszolt, csend telepedett a szobába.
- Értesítem a rendőrséget. Itt gyilkosság történt - hangja szinte átvágta a csendet, közben rám pillantott. Lábaim ismét remegni kezdek, fejemet kénytelen voltam az ajtófélfának dönteni, még mielőtt elsötétülne előttem minden.
- Én... kimegyek a mosdóba - nyögtem ki nagy nehezen, miközben elindultam, igaz, kissé csoszogva. Még hallottam a szirénák hangját, mielőtt bementem volna megmosni az arcomat. A nagy tükör elé álltam, majd alaposan megmostam arcomat és tarkómat is. Mély levegőket vettem, közben rátámaszkodtam a mosdókagylóra fejemet lehajtottam és figyeltem, ahogy lecsöppennek államról az aprócska vízcseppek. Még mindig rettegtem, nem is kicsit. Pár dolog bebizonyosodott; a kórház biztonsága nem a legfejlettebb, sőt. A biztonsági őrök totálisan elavultak. Mert ha a biztonság itt jó lenne, akkor nem szúrták volna le azt az ártatlan nőt.

A felismerés erős pofonként ért. Mi van, ha az alkalmazottak között van a gyilkos? És ami még inkább abszurd; lehetséges, hogy ugyan az az ember végzett avval a másik hölggyel is, mint aki az irodámban van.
Fejemet megráztam, és idegesen túrtam hajamba. Talán azért szédültem meg, mert sok stressz ér mostanában, és mert ma alig ettem.
Végül elhagytam a mosdót, a folyosóra érve beszédfoszlányokat hallottam. Egy rendőrtiszt hallgatta ki Dr.Hunt-ot.
Remegő lábakkal közeledtem feléjük, s pont akkor hozták ki az élettelen nőt. Fejemet elkaptam és köszöntem a biztosúrnak, ezt követően pedig bemutatkoztam neki. Kérdezett egy - két dolgot, amit a kollégája készségesen felírt, végül lezárták az irodámat, nyomozati célra. De jó, most napokig nyomoroghatok a recepción vagy a nővérszobában. Isteni...

Végül elhagyták a helyszínt a rendőrök, de én még mindig féltem. Dr.Hunt mélyet sóhajtott.
- Ez már a második eset ebben a hónapban. Valami történik a kórházban, de nem tudom, hogy mi. Senki nem tud semmit sem. Talán... lezárul egy korszak, és mindennek vége lesz - Dr.Hunt hangosan gondolkodott, miközben nekidől a falnak. Hitetlenkedve ráztam meg fejemet.
- Nem, azt verje ki a fejéből, Dr.Hunt! Nem, nem és nem! A kórháznak még nem jött el a vége! Nem teheti ezt! - rázogattam hitetlenül fejemet. Nem lehet, nem zárulhat le ez a korszak. Nem lehet vége. Ez itt, London egyik leghíresebb kórháza, az egyik legjobb, igen, pár gyilkosság már történt itt, de nem! Nem lehet bezárni ezt az egész intézményt. Nem teheti ezt Dr.Hunt a még életben maradt dolgozókkal.
- Abigel, maga is tudja, hogy már három gyilkosság is történt a kórházban. Lassan be is perelhetnek minket. A biztonsági rendszer már igencsak elavult. És én is öregszek, lassan le kell váltani a helyemet. Owen hamarosan igazgató lesz, Én pedig elmehetek nyugdíjba - szótlanul hallgattam, nem bírtam megszólalni.
- Nem teheti ezt a többi emberrel. Nem zárhatja be a kórházat - rázom meg hitetlenkedve fejemet.
- Lehetséges Abigel, hogy minket is el fog érni a változás szele. Egy komoly változásé - hangja nyugodt volt, ugyanakkor hátborzongató. Ismét a hideg cikázott a hátamon. Miféle változás? Miféle komoly változás?
- Miről beszél, James? - tegeztem, mert már csak ketten tartózkodtunk a folyosón.
- A kórház egy ideig nem fog üzemelni. Minden egyes beteget küldjenek át az St.J.-be. Minden egyes dolgozó elmehet szabadságra, ami pár hónapot takar. Ezek után a biztonságot megkettőzzük. Nem lesz több gyilkosság! Most pedig menjen Abigel, írja meg a betegeinek az áthelyezését. Két nap múlva egy beteget sem akarok látni az osztályon! - fejemet lehajtottam. Hát igen, valahogy bele kell törődnöd a dologba, Abigel. Jó pár hónapig nem jöhetsz be a kórházba, pedig az az életed. És, hogy mi a  jó ebben? Csupán csak egy dolog; élvezheted a barátod közelségét. 


És eljött ez is. Ismét nagy felfordulás volt, egyrészt azért, mert meggyilkolták a kardiológia osztályán dolgozó hölgyet. Rengeteg olyan pletyka kapott szárnyra, miszerint én voltam a gyilkos, de ez több, mint abszurd. Rengeteg tanúm van rá, hogy a hölgy meggyilkolásának időpontjában én műtöttem, méghozzá az egyik fiatal betegemet, Rebecca Grey-t.

S a másik fő téma az volt, hogy a kórházat bezárják. Pedig ez nem volt igaz, vagyis... csak részben. Mindenki fél attól, hogy esetleg kirúgják. Pedig nem fogják, vagyis... szerintem nem.
A betegek többsége már átkerült az St.J. kórházba, s más egyéb szanatóriumba. A recepció kiürült, mindenki készült haza menni. Némelyik ember már össze is pakolt, minden egyes cuccát dobozkákba rámolta, és készült a végleges kilépésre. Erről is megvolt a magam véleménye. Gyáva.
Gyáva, mert elmegy, de csak azért, mert a kórházat kiürítik. Gyáva, mert hisz a pletykáknak, amik egyáltalán nem igazak.
Az irodám... hát... ehhez nem tudok mit fűzni. A nyomozás még mindig tart, de már nem hiszem, hogy valaha is képes lennék bemenni abba a helyiségbe.
És ott van Dr.Styles. Igazából mostanság nem is látom. Néha - néha felkeres, tanácsot kér, de csak ennyire "kellek" neki. Viszont még mindig közömbös a számomra, és még mindig nem vagyok róla jó véleménnyel. 

Az utolsó betegem is sikeresen megérkezett az egyik szanatóriumba, így viszonylag nyugodtan csuktam be magam mögött a kórterem ajtaját, mikor egy mellkasba ütköztem.
- Elnézést - motyogtam, majd fejemet felemelve pillantottam fel Dr.Styles-ra. 
- Oh, semmi gond, Abigel. Úgy is magához indultam - arcára bugyinedvesítő vigyor siklott, de sajnos ez engem nem hatott meg, mivelhogy van barátom.
- Igazán? Épp készültem hazamenni, de előtte meg akartam írni néhány kórlapot - mondtam, miközben elindultam a kihal folyosón, a recepciós pult felé.
Olyan rossz volt ez az egész. Rossz volt, hogy nem hallhattam a már megszokott EKG és egyéb gép csipogását, a lélegeztetőgép zúgását, a betegek köhögését, a beszédfoszlányokat. Egyszóval; hiányozni fog az egész hely.
A recepciós pultra tettem a papírokat, majd Dr.Styles-ra pillantottam.
- Szóval miről akart velem beszélni? - néztem fel rá kérdőn. Köhintett egyet, majd keze nyújtott felém. Homlokom ráncba szökött, miközben apró kezemet az Ő hatalmas kezébe csúsztattam.
- Gratulálok, Dr.Hill! - szinte rikkantott, amitől enyhén meg is süketültem. 
- Miről beszél, Dr.Styles? - kezemet el akartam húzni, ám Ő megszorította.
- Nagyon szépen el tudtad magadról terelni a gyanút! Egyszerűen remek elméd van! De egyben gyilkos is! Mond csak, hogy sikerült megölnöd és utána bevonszolnod az irodádba szegény hölgy holttestét! Briliáns elme!



5 megjegyzés:

  1. Jujjj,azért ez durva befejezés volt:o Nagyon szeretem ahogy írsz és amit írsz😍 Várom a következő részt❤

    VálaszTörlés
  2. Wooow... itt abbahagyni.. grrr, imadom a blogot!! Kerlek siess! ♥♥♥

    VálaszTörlés
  3. Nézd meg mit írtem a hatodik részhez, tetszeni fog;)

    VálaszTörlés
  4. EZT NEM TEHETED MEG, HOGY ITT HAGYOD ABBA:((( gyorsan folytatást:) ♥

    VálaszTörlés
  5. Nagyon nagyon jó rész lett!! Hozd gyorsan a folytatást, mert kicsit (nagyon) nehéz ilyen befejezéssel várni a következő részt! ;)

    VálaszTörlés