2016. március 13., vasárnap

8.Rész: Változások 1/2

Hey!^^
Sajnálom, hogy eltolódott a rész a hét utolsó napjára, de tényleg rengeteg dolgom volt. És másrészt ihletem sem volt nagyon.
De a lényeg, hogy meghoztam, a következővel sietek ahogy tudok.
Már 37-en vagytok, ami fantasztikus! Remélhetőleg hamar meg lesz a 40 is:)
Köszönöm az 5 kommentet, igaz, kicsit keveslem, mert hát tudtok ti többen is írni, és nagyon is fontos lenne, ha leírnátok a véleményeiteket.:)

Kellemes olvasást, kommenteket várok, és feliratkozni se felejtsetek el!

Taylor xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Eljött a "nagy" nap. Már szinte senki sem volt a folyosókon, a földszinten, a műtőkben. Mindenki hazament. Csak én voltam olyan okos, hogy még az utolsó nap is bejöttem. Egyszerűen még mindig hihetetlen, hogy hónapokig itt kell hagynom ezt a helyet. Mindenemet feladnám a kórház miatt, de még is. Még is egy alapon örömmel tölt el, hogy egy kicsit pihenhetek. Hogy hónapokig csak a barátommal és az édesanyámmal kell foglalkoznom. Hogy nem kell nap, mint nap a haldokló, vagy esetleg donorokra váró betegeimre gondolnom. De még is. Még is fáj, hogy itt kell hagynom ezt a helyet.


Az irodámba azóta sem tettem be a lábamat, félek. Egyre több, és több pletyka kering a kórházban, miszerint még is én öltem meg a műtős nővérkét.
A múltkori eset után, mikor beszéltem Dr.Styles-el magamat is meglepve, de üvöltözve küldtem le a fenébe. Még ha most is vissza gondolok arra a beszélgetéssorra, a hideg cikázik a hátamon, és fintoroghatnékom van.
Mivel nem használom az irodámat, ezért kénytelen voltam a szabad perceimet a recepciónál eltölteni, és ott pihenni, esetleg papírokat írni.
Kikapcsoltam a monitort, majd felálltam. Levettem a szék háttámlájáról a kabátomat, amit felvettem, és vállamra tettem a táskámat. Lekapcsoltam a lámpát, majd a folyosóra léptem. A nővérszobában voltam, s adatokat vittem be a gépbe, az utolsó maradék adatokat.
Már szinte senki nem volt a folyosón, sem a kórházban.
Telefonom megrezzent zsebembe, amit nagy nehezen előhalásztam.
- Szia Owen - elmosolyodtam, miközben a lift felé ballagtam, és megnyomtam a gombot, majd beszálltam.
- Szia, Édes. Lent várlak a kórház előtt. Mutatnom kell valamit, de tetszeni fog, ne aggódj - volt egy tippem, hogy mosolyog. Hümmögtem egyet, a lift a földszintre érkezett. Remegő lábakkal indultam a kijárat felé.
- Most megyek ki az udvarra. A parkolóban találkozunk - mondtam, majd letettem. Eltettem zsebembe a telefont, és a parkoló felé ballagtam. Folyamatos lépteket hallottam magam mögött, de mikor megfordultam, senki nem volt mögöttem.
Mikor megpillantottam Owen fekete BMW autóját, elmosolyodtam és beszálltam. Egy csókkal üdvözöltem barátomat.
- Szóval mit szeretnél mutatni? - kérdeztem, közben bekötöttem magamat. Owen hatalmas kezét combomra simította, miközben elindította az autót, s kigurultunk a parkolóból.
- Elviszlek valahova, tetszeni fog, nyugi - hümmögtem egyet, majd hátra dőltem az ülésben, és a tájat bámultam. Alig múlhatott el dél. Máskor ilyenkor még mindig ott lennék a kórházban, és tegyük fel, épp műtenék.
Mikor elhagytuk a házunk utcáját, homlok ráncolva pillantottam Owen-re, aki csak vigyorogva pillantott rám, majd tekintetét ismét az útnak szentelte.
Végül egy számomra ismeretlen utcába parkolt le, és megállt egy ház előtt.
- Ne szólj semmit, csak gyere - vette ki a kulcsot, majd kiszállt. Sóhajtva csatoltam ki magamat, majd utána mentem. Megvárt, megfogta kezemet, és a bejárati ajtó felé húzott. Csengetett, s pár perc múlva egy öreg nénike nyitott ajtót.
- Jó napot. Owen, már vártam magukat! Jöjjenek beljebb - halkan köszöntem, majd mikor bementünk, körbe néztem. Egyszerűen bámulatos volt az egész ház. A földszinten konyha, nappali, és egy fürdőszoba volt, plusz még egy vendégszoba.
Majd felmentünk az emeletre. Volt egy tippem, hogy miért hozott el ide Owen, de inkább még nem kérdeztem meg.
Az emeleten három szoba volt, egy fürdő és egy dolgozó szoba.
Végül visszamentünk a nappaliba, ahol helyet foglaltunk a kanapén. Owen felém fordult.
- Nos Szívem, hogy tetszik? - kérdezte mosolyogva.
- Gyönyörű ház, sőt. Nekem nagyon tetszik - mosolyogtam, közben fejemet vállára döntöttem.
- Oh! Elfelejtettem megmutatni a kertet. Gyertek utánam - az öreg nénike ismét felállt, és elvette a fotelen lévő pokrócot, majd hátára terítette. Utána mentünk, ki a kertbe. Egy hatalmas hátsó udvar volt, tele gyümölcsfákkal. Egy garázs, s egy nagy kifúrt medence.
- A medencét nem használtam még, a végén szegény szomszédok megvakultak volna - kuncogott fel a nénike, majd megigazította szemüvegét. Ajkamba harapva kuncogtam fel, és felpillantottam Owen-re, aki halvány mosollyal nézett rám.
- Abigel-nek is elnyerte a tetszését, szóval szeretnénk megvenni a házat - Owen keze derekamra csúszott, miközben közelebb vont magához. Már meg sem kérdeztem barátomat, hogy még is mennyi ideig spórolt rá, de Én is bele akarom tenni a félre tett pénzemet. 
- Rendben, akkor menjünk a konyhába, a papírok már ott várnak minket - mosolygott ránk, és előre totyogott. Felpillantottam barátomra.
- Odaadod a kocsikulcsot? Elmegyek a tárcámért - nyújtottam kezemet.
- Felesleges, nem kell. Eszedbe ne jusson pénzt adni - tiltakozott fejét rázva.
- De kellenek az okmányaim, amik a pénztárcámba vannak. Szóval ide a kulccsal! - húztam fel orromat. Owen felkuncogott, majd lehajolva homlokon csókolt és kezembe adta a kulcsot. Elmosolyodtam, majd a kocsihoz siettem. Felnyitottam a járművet a központi zár segítségével, és kivettem a táskámat, abból pedig a pénztárcát. Lezártam az autót, majd bementem a házba. Owen és a hölgy - akiről kiderült, hogy Margaret-nek hívják -, a papírokat írták. Leültem melléjük, majd elrendeztük a szerződést, odaadtuk a pénzt, amibe Én is beszálltam, majd elköszöntünk tőle. Mikor beszálltunk a kocsiba, sóhajtva kötöttem be magamat.
- És Margaret mikor fog bemenni az öregek otthonába? - néztem rá kíváncsian. Mint kiderült, azért adja el a házat, mert az öregek otthonába fog költözni, s mert nem nagyon tudta fent tartani a házat.
- Valamikor a héten. De majd fel fog hívni, ha már bent lesz, és akkor majd elkezdhetünk beköltözni - simította kezét combomra, és kis köröket kezdett írni az említett testrészemre.
- Anyám tud róla? - kérdeztem ismét, miközben kezemet hatalmas mancsára simítottam, és hátra dőltem az ülésben.
- Igen, Ő is adott bele pénzt. És ma nálunk alszunk. Apám elmegy valahova, rendeznie kell egy - két dolgot, így kettesben leszünk - Owen arcára perverz vigyor futott, minek hatására éreztem, ahogy arcom pírba borult.
Végül leparkolt, kiszálltunk majd a házba mentünk.


A dobozokba pakolásztam. Margaret már kiköltözött a házból, hagyott bent nekünk bútorokat, és még egy - két fontos dolgot. Owen hamarosan jön, és segít nekem pakolni. Anyám már megfőzte az ebédet, és csomagolt is nekünk.
Az ajtó mellett már rengeteg doboz sorakozott, útra készen. Csak a legszükségesebbek.
A ruháimat bőröndökbe rámoltam, a könyveket - amik jobbára az egészségügyről szólnak - pedig dobozokba.
Egy dudálást hallottam, mire az ablakhoz ballagtam. Ajkamba harapva néztem barátomra, s intettem neki egyet. Kiszállt az autóból, és rám kacsintott. Éreztem, ahogy arcomba pír szökik, végül két kisebb doboz fogva indultam le a lépcsőn. Hallottam, ahogy barátom anyámmal beszél. A bejárati ajtó előtt ácsorogtak. Anyám már adta is a kezébe a műanyag ételhordozót.
- Anyu! Nem eszünk annyit, meg amúgy is. Majd holnap elmegyek boltba, és bevásárolok - csóváltam meg fejemet. Édesanyám csak leintett, majd kijött velünk a kocsimhoz, ahova bepakoltam a kisebb dobozokat, Owen kocsijába pedig a nagyok kerültek. Elköszöntünk anyámtól, és a házhoz indultunk. Owen elől haladt, Én pedig mögötte. Miközben az utat figyeltem, elgondolkodtam. Még alig telt el egy hét, azóta, hogy a kórházat lezárták, de már most hiányzik a munkám.

Mikor megérkeztünk a házhoz, leparkoltam, és kiszálltam. A kulcsok barátomnál voltak, így Ő ment előre. Addig a két legkisebb dobozzal a kezembe mentem be a nappaliba, és letettem őket.
- Be kellene majd mutatkozni a szomszédoknak, mit szólsz hozzá, szívem? - karolt át hátulról, mire elmosolyodva fordultam felé.
- Igen, de akkor vinni kellene süteményt is, - akasztottam kezemet nyakába, - és csak a hozzánk közelebbi szomszédoknak kell.
- Anyád küldött egy csomó süteményt, meg tegnap apámat valami sugárzás érhette, mert sütött süteményt. És meglepően finom - nevetett fel, miközben lehajolt. Felkuncogtam, és hajába túrva csókoltam meg. A dobozokat behoztuk, majd elindultunk az jobb oldalon lévő szomszédba bemutatkozni. Pluszban még egy tányér muffint is vittünk. Csengettünk, pár perc múlva kinyílt az ajtó, és Dr.Harry Styles vigyorgott ránk.
- Áh, Szomszédok!



6 megjegyzés:

  1. Naaa. Nem érhet így véget a rész! Nekem annyi. Mire érkezik a következő, addigra beleőrülök a gondolkozásba. De tényleg. Harr mindenhol ott van. De Owen (fhuuuj) is. Igen...Owent utálom:D. Mint mindig ez a rész is jó lett. Siess a következővel:)

    VálaszTörlés
  2. Uuu... Nagyon jó rész lett!!! De utálom hogy a végén mindig valami izgalmas történik! És egyett értek az előző véleményezővel Owen nem szimpi sőt utálom, Harry a jó fickó:33 Siess a kövivel!! ;D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szuper lett!! ;) Hozd hamar a kövit! :)))

    VálaszTörlés
  4. De gonosz vagy h itt hagyod abba😂 de imadom ezt a blogot nagyon jo resz lett😍👌

    VálaszTörlés
  5. Uhh ilyen durvat meg nem olvasta de ettol jo ;)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!:)
    Köszönöm szépen, hogy szántatok rám pár percet, míg kommenteltek. Nagyon-nagyon sokat jelent! Hamarosan hozom az új részt:)

    Taylor xx

    VálaszTörlés