2016. március 21., hétfő

9.Rész: Változások 2/2

Cicuskáim!ˇˇ
Sajnálom a késést, de tényleg. A lényeg, hogy meghoztam a 9.Részt is. Köszönöm a kattintásokat, amik már majd hogy nem elérték a 9000-ret. Nagyon sokat jelent ez nekem! Az pedig, hogy már 38-an vagytok, maga a mennyország. De ha még meg is lenne a 40 feliratkozó, húha..:DD
Köszönöm szépen a kommenteket. Kaptam egy kritikát, méghozzá a Skyscraper Blogdesign-en tevékenykedő M.Gin-től. A kritikát ITT megnézhetitek. És a kommentekre ismét kitérve, nagyon sajnálom, hogy nem válaszolok rájuk a részek után, csak néha - néha. De itt legalább megköszönöm:)

Kommenteljetek, s ha még nem tettétek meg, iratkozzatok fel, tudassátok velem, hogy olvassátok a blogot!
Kellemes olvasást kívánok!

Taylor xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Ajkaim minimálisan lenyíltak, miközben meglepődve néztem a velünk szemben álló férfira.
- Na ne már! - csúszott ki belőlem, miközben elfintorodtam. Owen alig érezhetően megbökte oldalamat, miközben kezet fogott a még mindig vigyorgó Harry-vel.
- Minek köszönhetem a látogatásukat? - kérdezte, miközben kitárta az ajtót, hogy előre mehessünk. Elfintorodtam, ahogy Owen után beléptem. Egyből megcsapott a parfümje undorító bűze, mire elfintorodtam. Becsukta Owen mögött az ajtót, s bevezetett minket a konyhába. Ami meglepett, hogy semmi kosz, semmi rendetlenség nem volt, sőt.
- Hoztunk süteményt. Amolyan szomszédköszöntő - szólalt meg Owen, miközben kivette kezemből  a tányért, amin a sütemények voltak.
- Maga sütötte, Abigel? - fordult felém vigyorogva. Owen mit sem sejtve ült le az egyik székre.
- Nem értem rá sütni, de mivel a kórház ideiglenesen zárva van, így van egy kis időm elfoglalni magamat - morogtam, és leültem barátom mellé. Beszélgettek egy keveset, Én pedig csendben hallgattam őket. Nem akartam itt lenni, nagyon nem. Furcsa előérzetem volt, miszerint valami történni fog, de kellemeset csalódtam, mikor nem így volt. Végül Owen megpaskolta combomat, s felállt.
- Hát, köszönjük a vendéglátást, de mennünk kell. Meg kell ismerkednünk a többi szomszéddal is - nézett Harry-re, akivel a későbbiekben kezet fogtak.
Én csak elsétáltam mellette, egyenesen az ajtó felé. Szinte már rohantam.
- Sajnálom, de nem tudják megismerni a Wilson családot, akik maguk mellett laktak, mert pár hete autóbalesetben elhunytak, még ott, a helyszínen - húzta el száját, miközben nekidőlt a falnak. Hümmögtem egyet, közben felpillantottam barátomra, kinek arca kissé megrezzent.
- Hát... kár - nyögte ki nagy nehezen. Egyet értően bólintottam, majd elköszöntünk Harry-től, s bementünk a házba.
- Belekóstolhatnánk abba, amit anyám küldött - pillantottam rá, miközben beballagtam a konyhába, ahol még pár doboz az asztalon volt. Kivettem belőle két tányért, majd ami az ételhordozó egyik részében volt leves. Betettem egymás után a két tányért a mikróba, eközben már Owen is bejött. Kikeresett a dobozokból két kanalat, majd megterített. Leültünk, miközben enni kezdtünk. Keze combomon pihent.
- Még annyi mindent kell változtatni a házon - sohajtottam fel, majd felálltam és nekiálltam elmosni a két tányért és az evőeszközöket.
- Ne aggódj, holnap elmegyünk a festékboltba, veszünk tetszés szerint festéket, és kifestjük a szobákat. Viszont szerintem maradhat a konyha és a nappali úgy, ahogy most van - mondta Owen, miközben hátulról átkarolt. Keze alhasamra siklott, miközben állát vállamra támasztotta. Elmosolyodtam, majd megtöröltem kezemet és felé fordultam.
- Rendben. Viszont a hálónk az lehetne vöröses, a folyosó világoskék. A többi szobáét meg majd kitaláljuk - akasztottam kezemet nyakába, miközben lassan ajkaira hajoltam. Owen a csók előtt még összedörgölte orrunkat, mire felkuncogtam. Pár perces hosszas csókolózás után felmentünk az emeletre. A napunk jobbára avval telt, hogy berendezkedtünk, este pedig kiültünk az erkélyre, és ott vacsoráztunk meg. Végül együtt fürödtünk le a hatalmas sarokkádban, majd a hálóba mentünk. Sóhajtva bújtam barátomhoz, szememet lehunytam. Owen átkarolta derekamat és hajamba csókolt.
- Jó éjt, Szívem - súgta rekedtesen fülembe. Fejemet felemeltem, ajkaira egy jó éjt puszi féleséget nyomtam.
- Jó éjt, Owen - suttogtam ajkaira. Betakart minket, majd hátat fordítottam neki. Barátom hátulról átkarolt, keze alhasamnál volt. Lehunytam szememet, próbáltam aludni, de egyszerűen nem tudtam. Fáradt voltam, nagyon is, de egyszerűen nem tudtam elaludni.
Fél óra elteltével Owen már a fülembe szuszogott, egyenesen fülembe. Én pedig bámultam magam elé. A hatalmas üvegajtón - ami elválaszt minket az erkélytől -, a hold fénye besütött. Igen, oda is nem ártana beszerezni egy függönyt.
Sóhajtva, de valahogy a hátamra tudtam feküdni. Ajkamba harapva néztem barátomra. Még így is olyan aranyos volt. A gyönyörködésben egy sikoly zavart meg. Összerezzentem, s óvatosan lefejtettem Owen karjait derekamról.

Hangtalanul álltam fel, majd felkaptam a szekrényen összehajtva pihenő köntösömet. Remegő kezekkel vettem fel a köntösömet, majd elindultam az erkély fele. Halkan kinyitottam az ajtót, és kimentem. Ajkamba haraptam, miközben körbe néztem. Ismét egy sikítás vágta át az utca csendjét. Már mindenki aludhatott, kivétel a nőt, aki sikongatott. Lehetséges, hogy épp most éli át az orgazmust. Mondjuk... ez feltehető.

Eltelt három hónap. Már szinte belaktuk Owen-el a házat, de valami még sincs rendben. Valami keringett a levegőben, ami nem hagyott nyugodni. Vagy talán csak Én reagáltam ismét túl a dolgokat. Elérkezett a nap, hogy a kórházat ismét megnyitják. A mai napon megtudjuk a beosztásokat, a nagyteremben elmondja a fontos tudnivalókat, és a többit. Őszintén szólva féltem, féltem, nem is kicsit. Nem tudtam, mi vár rám ott, mi fog történni. Korán reggel fent voltunk, Owen behozta az újságot. Kávémat iszogattam, mikor megnéztem az újság címlapját.

" Borzalmas hír!
Hullákat találtak a Four Seasons Anatomy alaksorjában. A klinikát három hónapja bezárták, s az új értesülések szerint a héten már ismét üzemelni fog. Azonban kérdeztük az igazgatót a hullákkal kapcsolatban, de nem reagált. Mindenki kíváncsian áll az ügy felett. A hatóságok már tudnak a dolgokról, a nyomozás folyik.
De vajon ki lesz a következő áldozat? Egyáltalán lesz következő? "

- Úr isten! - csak ennyit tudtam kinyögni, miután visszaköptem bögrémbe a kávét. Kissé köhögtem, mire Owen gyengéden megütögette hátamat, majd lehuppant mellém, elvette az újságot, s elolvasta a cikket. A szöveghez egy hulla fekete - fehér képe is az újságon virított.
Owen megrökönyödve olvasta végig a sorokat, majd meglepetten pillantott rám.
- Direkt ilyenkor írták meg ezt a cikket. Biztos, hogy nem a napokban találtak rá a hullákra - csóválta meg fejét, miközben felállt. Megfogta az újságot, s a többi közé dobta.
- Jobb, ha indulunk. Ma hosszú napunk lesz - sóhajtott bosszúsan. Én csak bólintottam, felálltam, majd az ajtóhoz ballagtam, ahol felvettem a cipőmet. Belebújtam kabátomba, majd felkaptam táskámat. Owen ballagott ki a konyhából, Ő is össze szedte a cuccait, majd elindultunk a kocsijához. Dr.Styles ballagott ki a házából, vigyorogva intett egyet, mire fejemet direkt a másik irányba fordítottam. Kezdődik.

Ez alatt a pár hónap alatt nyugodt volt minden. Dr.Styles néha - néha átjött pár órára, de csak Owen-hez. Olyankor Én mindig felszívódtam, felmentem a szobánkba, vagy esetleg kint voltam a kertben. Már nyár volt, napsütötte Június. A madarak csicseregtek, mi pedig mehettünk be a kórházba, be a pokolba. Igen, mert most biztos, hogy az lesz bent. Rengeteg lesz a beteg, és ismét nem jut semmire sem időm.
Beszálltunk a kocsiba, bekötöttem magamat, majd sóhajtva dőltem hátra az ülésben. Owen kigurult az útra, és a kórház felé hajtott. Ahogy közelebb értünk, meglepetten pillantottam ide-oda. Minden más lett. A kórházat magasabb kerítés fogta körbe, biztonsági őrök álltak itt - ott. A parkolóhoz érve, megállított minket két rendőr, elkérte az igazolványainkat. Végül barátom leparkolt, Én pedig kiszálltam. Együtt indultunk meg a bejárat felé. Két rendőr ácsorgott ott, s mikor észrevettek minket, nekik is meg kellett mutatnunk az igazolványainkat, amik szerencsére nálunk voltak. Beérve, totálisan meglepődtem. Rengetek kamera volt a földszinten, három biztonsági őrrel együtt. Egyből a nagy terembe mentünk, ahol már rengeteg orvos tartózkodott. Mindenki székeken ült, s a színpadon az igazgató ácsingózott egy emelvényen állva. A terem sarkaiban biztonsági őrök sorakoztak. Mintha Dr.Hunt lett volna az elnök, akit olyannyira védeni akarnak. 
Leültünk valahova hátra. Értetlenül néztem körbe. A teremben kissé nagy volt a zaj. Dr.Hunt pár perc elteltével csendet intett,majd belekezdett.
- Mint ahogy maguk is észrevették, rengeteg támadás érte mostanság a kórházat. Értelmetlen pletykák kaptak szárnyra. De ez a mai napon megváltozik. Minden egyes osztályon őrök fognak vigyázni a rendre és a fegyelemre. A műtőkben is felszereltünk kamerákat, ahogy az osztályoknál is. A beosztásokat már láthatják az osztályok recepciós pultjánál. A műszakok maradnak változatlanul. Az osztályvezetők ugyan azok. A létszám csökkent, főként a sebészet-sürgősségi osztályán. Mindenki kapni fog egy kártyát, amivel igazolhatja, hogy itt dolgozik a kórházban. A jelentéseket, s a kórlapokat minden nap végén az osztályok információs pultjánál akarom látni.! A biztonságot megkettőztük, így nincs lehetőség arra, hogy valakit ismételten megöljenek. A gyilkos még egyenlőre szabadlábon van. De nem sokáig! - az igazgató hangja hátborzongatóan csendült fel. Körbe pillantott, homlokára kisebb ránc futott, ami még inkább ijesztővé tette arcát. Körbe néztem, éreztem, ahogy valaki engem bámul. 
- Ennyi lett volna. Most pedig mindenki foglalja el a helyét az osztályokon! Minden osztályra el fogok látogatni! Szép napot! - elfordította a mikrofont, és elvonult. Egy hátsó ajtón tűnt el. Mindenki egy emberként fordult meg. Sóhajtva álltam fel, és barátomra néztem.
- Akkor... majd valamikor látjuk egymást - mosolyodtam el keserűen.
- Megyek, megkeresem apámat. Vigyázz magadra - végig simított arcomon, majd ott hagyott. Sóhajtva hagytam el a termet, majd még pár dokival együtt szálltam be az egyik liftbe. Éreztem,ahogy valaki a fenekemhez ér, s hatalmas mancsát ott is tartja. Kissé megugrottam, de mivel kevés volt a hely, nem akartam senkinek sem nekimenni. Oldalra pillantottam. Dr.Styles vigyorogva nézett rám. Szinte már összesimultunk. Szóval az Ő keze volt a fenekemen.
Elvettem kezét, és rácsaptam. Gyilkos pillantásokkal illettem, amin Ő csak vigyorgott. 
Végül a lift megállt, Én pedig kisétáltam. Egyből megcsapott a klór illat, amin jót mosolyogtam. Istenem, de hiányzott ez a hely.
Pár nővér már lézengett az információs pultnál. Mosolyogva köszöntek. 
- Dr.Hill! Meghívhatjuk egy kávéra? - kérdezte az egyik.
- Hm... miért is ne? Átöltözök, és jövök - mosolyodtam el, majd mély levegőket véve bementem az irodámba. Fejemben még mindig a pár perce történt események sora járt. Miért is rezzentem össze, és miért nedvesedtem be attól, ahogy Dr.Styles a meleg mancsát a fenekemre tette?
Nem, nem és nem! Sületlenségeket beszélsz Abigel! Barátod van, aki nem Dr.Nyálgép. Hanem a földkerekség legjobb pasija, Dr.Owen Hunt!






4 megjegyzés:

  1. Túl sok Owen, kevés Harry😫😭 Már nagyon várom a következőt;))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon,de nagyon jó lett ����❤❤ Siess a következő résszel ��❤❤��

    VálaszTörlés
  3. Nagyon,de nagyon jó lett ����❤❤ Siess a következő résszel ��❤❤��

    VálaszTörlés