2016. május 1., vasárnap

13.Rész: Ajándék

Cicuskák!
Nem tudom, mi történt veletek. De tényleg. Nem tudom, miért nem kommenteltek, miért nem kapok visszajelzéseket. Az első pár részhez rengetegen kommenteltek, most meg semmi. Összesen 4 komment érkezett. Azt hittem, hogy jobban fel fog titeket izgatni ez a rész, de nem. Nem tudom; lehet Én tettem ellenetek valamit, vagy csupán nem tetszik nektek a történet. Imádok írni, sőt. Nem, nem másoknak írom, hanem magamnak. Azért osztom meg azt, amit írok, hogy véleményeket kapjak, hogy fejlesszem magam. És igazán jól esne, ha ismét kapnák legalább 5, legfeljebb 10 kommentet. És őszintén megmondva nem valami kellemes érzés látni, hogy más blogokba megvan a 10-15 komment, itt meg aligha van 4.
Nem, nem fogom befejezni a sztorit, hülye lennék.
Csak akkor is, rosszul esik.
Taylor xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* Abigel Hill *
Csak a munka, a munka, és a munka. Ebből állt egy napom, egy hónapom. Nem többől. Nincs magánéletem, és eddig sem volt. Nem is lesz.
Dr.Styles egyenesen koslat utánam. Nem hagy békén, ahogy csak tudja, elintézi, hogy a lehető legtöbbször legyünk kettesbe, amit Én természetesen nagyon nem akarok. Sőt.

Elhagyva a kórház falait, a parkolóba indultam. Cipőm kopogásától visszhangzott a tér. Felnyitottam kocsimat a biztonsági zár segítségével, majd betettem hátra a táskámat. Egy hatalmas sikoly szelte át az éjszakát. Ahogy visszhangzott a parkolóban, hátamon borzongás futott szét. Körbe néztem, hátha valakit észreveszek a homályban. A parkoló elején, s a végén oldalt volt egy-egy nagy fényű lámpa, de még sem vettem észre senkit. Értetlenül nézelődtem. Nem lehetett még egy gyilkosság, mert állítólag a biztonsági rendszer az egyik legjobb. Motoszkálást hallottam, majd lépteket a parkoló sarkából.
Nem, Abigel! Nem keveredhetsz megint bajba! Szállj be abba a kocsiba, és menjél haza pihenni! 
Tudtam, hogy hallgatnom kell a belső hangra, ami nekem ordított, de nem ment. Becsuktam az ajtót, majd ajkaimat csócsálva indultam el a hang irányába. Csak a cipőm kopogása törte meg a csendet. És ilyenkor utáltam, hogy nekem mindenről tudnom kell. Talán jobb lett volna, hogyha nyugton maradok, és hazamegyek a fenébe. A parkoló sarkából halk zokogás szűrődött, vagyis nem is zokogás, inkább lihegés.
- Hé! Minden rendben? - kérdeztem kissé remegő hanggal előre, a sötétbe bámulva. A hang elhalkult, majd alig hallható suttogás csapta meg fülemet.
- Menekülj! - ajkaim elnyíltak a meglepődöttségtől, miközben lassan leguggoltam.
- Nem, nem megyek el. Jól van? Megsérült? - előhalásztam telefonomat, úgy világítottam magam elé. Testem megremegett, ahogy felismertem az előttem összekuporodó hölgyet. Az egyik műtős nővér volt; Dr.Jacobs. Oldalát fogva lihegett. Bordái közül ömlött a vér.
- Dr.Jacobs ne mozduljon, nyomja jobban le a vérző pontot. Hívok hordágyat! Kérem tartson ki! - és már rohantam is vissza a kórházba. Felmutattam igazolványomat és a többi kártyát, majd az osztályra mentem, ahol nagy volt a nyüzsgés.
- Hordágyat! Dr.Roobins, fogjon egy elsősegély táskát! És foglaljanak szabad műtőt! - mindenki rám nézett. Kiabáltam, hogy minél hamarabb észre vegyenek. Két mentős fiatal srác szaladt felém, egy hordágyat tolva maguk mellett. Az egyik szakorvos, Dr.Roobins azonnal szaladt felém.
- Mi történt, Doktornő? Magának már otthon kellene lennie, nem? - nézett fel rám kérdőn.
- Az egyik műtős nővér megsérült. A parkolóban találtam rá - magyaráztam. A lift lassan leért, s már mentünk is a parkolóba. Az említett építmény sarka fele ballagtam. Ám mikor oda világítottunk, senki nem volt ott.
- Én... én ezt nem értem. Az előbb még itt volt Dr.Jacobs. De tényleg! - mondtam hitetlenkedve. Tényleg nem értettem. Biztos, hogy nem képzeltem be magamnak. Annyira hülye nem vagyok. Lehet, hogy már valaki észrevette, és bevitte az osztályra. Igen, ez a lehetséges megoldás. De nem, biztos, hogy nem képzelődtem. 
- Akkor... szerintem menjünk, és nézzünk körbe. Mondjuk, kövessük ezeket a vérnyomokat - tanácsolta Dr.Roobins. Bólintottam egyet. Telefonnal világítottunk, s követtük a vércsíkot, ami egészen egy autóig vezetett. Dr.Styles épp akkor csukta le a csomagtartót. Meglepetten nézett ránk.
- Hát maguk? Mit ólálkodnak itt? Valamit elhagytak a parkolóba? - hebegett-habogott. Meglepetten néztünk rá. Vagyis csak a mellettem állók néztek rá. Én már tudom, hogy milyen is igazából. Nem lepődnék meg, ha Ő talált volna rá Dr.Jacobs-ra.
- Nem találkozott véletlenül az egyik műtős nővérrel a parkoló sarkában? Szerencsétlent valaki meglőtte, és Én találtam rá. Hívtam segítséget, és addigra már nem volt ott. A vérnyomok meg ide vezetnek - magyaráztam karba tett kezekkel. Dr.Styles arca egy picikét megrezzent, miközben lassan elénk sétált.
- Most járt le a munkaidőm. Dr.Jacobs-t biztos már észre vette valaki, s bevitték az osztályra. Ne legyen ilyen, Dr.Hill! Nem kell mindenki miatt aggódnia, és nem kellene minden miatt engem okolni! Inkább magára ügyeljen. Elég szétszórt mostanában. És bemesél magának dolgokat. Ideje pihennie! - a végére elvigyorodott. Arcomra fintor siklott. Legszívesebben leütöttem volna a képéről azt a mosolyt.
- Nézzék meg az osztályon - fordultam a mellettem állók felé. - Holnap este Én ügyelek, szóval este találkozunk. De ha baj lesz, csak csipogjanak - néztem Dr.Roobins-ra, aki bólintott egyet. Volt egy meglátásom, miszerint biztos hülyének nézett az a két mentős fiú. De akkor is tudtam, hogy mit láttam.
Végül elment a két férfi és a Doktornő. Ajkamba harapva fordítottam hátat Dr.Styles-nek, s indultam el a kocsim irányába, ám visszahúzott.
- Remélem végre hazamegy! Örülnék neki, ha leakadna rólam! Engem ne vegyen bele a gyerekes kis képzelgéseibe! Nem akarok a játéka részese lenni! - arcomba sziszegett, miközben alkaromnál fogva megrángatott. Meghátráltam, és levegőért kezdtem kapkodni.
- Én... nem... nem is! Engedjen el! - kezemet el akartam húzni, de nem hagyta.
- Kezd elegem lenni magából! Akadjon le rólam! A türelmem nem valami nagy! - figyelmeztetett, majd elengedett. Szinte elrohantam onnan. Beszálltam a kocsimba, és elindítottam a járművet. Mély levegőket vettem, próbáltam lenyugtatni magam, és nem felordítani az előbb átélt dolgok miatt. Meglehet, hogy Dr.Styles tényleg szadista. Sőt.

Miután kellő képen lenyugtattam magam, kigurultam a parkolóból, s már indultam is haza. Az út alatt rádiót hallgattam. Owen kedvenc száma csendült fel, mire szívem összeszorult. Mélyet sóhajtva álltam be a garázsba, majd állítottam le a kocsit. Egy ideig még ücsörögtem a járműbe, majd kiszálltam és bementem a házba. Felkapcsoltam a nappaliban és a folyosón a lámpát. Táskám a kanapén végezte, ahogy kabátom is. Fáradt voltam, nem is kicsit. Mindenesetre úgy éreztem, mintha valaki nézne. Betudtam ezt is a nyúzottságnak, és nem törődve a dologgal a konyhába ballagtam. Felkapcsoltam ott is a lámpát, ittam egy pohár frissítő ásványvizet, majd a hűtőhöz lépve kivettem a tegnap készített ebédemet, ami pizza volt. A mikróba tettem, s ameddig megmelegedett felmentem az emeletre. Levettem cipőmet, és bekapcsoltam a tévét. Lementem a vacsorámért, amit megettem az emeleten. A tányért letettem az íróasztalomra, és bementem a fürdőbe. Még mindig éreztem, hogy valaki néz, figyeli minden lépésemet.
- Remek, már be is golyóztál, Abigel! - mondtam hangosan, miközben megengedtem a vizet a kádba. Levetkőztem, fogat mostam, majd a kádba szállva lemostam magamról minden nyűgömet. Vagyis, azt hittem.
A kádból kiszállva megtörülköztem, belebújtam pizsamámba, s a szobába mentem. Lekapcsoltam minden lámpát, kivétel az éjjeli lámpámat. Bevackoltam magamat az ágyba, s a plafont bámulva meredtem magam elé. Képtelen lettem volna aludni, bármennyire is fáradt voltam. Egyszerűen ébren tartott valami, pedig szívesen aludtam volna. 
Az óra megállíthatatlanul kattogott, engem az őrületbe kergetve. Már gondolkodtam rajta, hogy kihajítom a picsába az ablakon, de nem, nem tettem.
Morgolódva álltam fel, mikor csengettek. Igaz, erősen elgondolkodtam, hogy talán nem kellene ajtót nyitom, mert ki tudja, lehet, hogy valami elvetemült valaki, aki az életemre akar törni.

Lementem, de előtte belebújtam köntösömbe. Letotyogtam a lépcsőn, majd ajkamba harapva lépkedtem az ajtó elé. A csengő ismét megszólalt, belerezdítve az egész házat. Ajkamba harapva nyitottam ki az ajtót, ám akkor már senki nem volt ott. Arcomat egyből megcsapta a hideg, miközben körbenéztem. Tekintetem végül lejjebb siklott. A lábaim előtt egy dobozka volt. Ajkamba harapva guggoltam le, és remegő kezekkel nyitottam ki a dobozkát. Talán... nem kellett volna. Talán ajtót sem kellett volna nyitnom. 



8 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszett😃
    De már most kiváncsi vagyok mit kaphatott Abigel😂😂

    VálaszTörlés
  2. Ne legyél elkeseredve mondjuk rá sokan olvasssák a blogodat most h mindenki nem kommentel az meg ne legyen olyan nagy baj... Nem rosszból mondom nehogy felreértsd! Én nagyon is szeretem ahogy írsz csak mostanában kicsit hanyagolod a rèszeket... Na de az a lényeg h ne legyél letörve szupcsi vagy!
    Ez a rész meg ahh... Sosem lehet kiszámítani h mi fog történni, annyira kiváncsi vagyok h mit kapott Abigel ;)
    minél előbb kövit imádooom!! <333

    VálaszTörlés
  3. Nem hanyagolom a részeket, csak két blogot vezetek, év vége van, és ha hosszú részeket akarok írni, akkor kis időbe telik! De köszönöm mind a kettőtök kommentjét:)

    Szép napot!:)
    Taylor xx

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszi a linket... :) már megérte elkérni...egyszerűen imádom... 💗💗 nagyon jó író vagy! :) az előzö részhez szólva... bárki bármit mond vagy gondolni fog most akkor is leírom... az előzö részben történt egy olyan, hogy egy nőt villával a nyakában hoztak be... na most nem tudom ezt ki hogy élte meg de akkorát röhögtem rajta(mégha nem is kellett volna)... de sajnálom a feleséget pedig csak kiakarta elégíteni a férjét... :)))... szóval nagyon jó a blogod... gratulálok és csak így tovább

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretem ezt a blogot,ahogy írsz,a történetet,szóval mindent! Már annyira kíváncsi vagyok mit kapott Abigel.������

    VálaszTörlés
  6. Annyira jol irsz:) kivancsi vagyok mit kapott Abigel

    VálaszTörlés
  7. Mond hogy nem lesz semmilyen levágott testrész abba a dobozba😫

    VálaszTörlés