2016. május 7., szombat

14.Rész: Büntetés


Heelóó!:)
Újabb hétvége, újabb rész. Igyekeztem hosszút írni, ami talán összejött, talán nem. Köszönöm a kommenteket, a rengeteg megtekintést!:) Ne is beszéljünk a feliratkozásokról!:)
Köszönöm, hogy kitartotok mellettem:)
Imádlak titeket!:)
Kommenteket, feliratkozásokat!:)

Taylor xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* Abigel Hill *

Egész éjjel éber voltam. Nem tudtam aludni, hogy miért? A dobozban egy zacskó volt, amiben pár darab véres női ruha foglalt helyet. Volt egy sejtésem, de inkább nem feltételeztem senkiről semmit sem. Még a végén eljutna a dolog Dr. mindenkit fenyegetek, mert megtehetem Styles-hoz. Nem akarom tudni, mit is tenne velem, ha "nem szállnák le róla".
Már csak arra figyeltem fel, hogy az órám megcsörren, s visszahúz a szomorú valóságba, ahol egyedül vagyok. Csak Én, és az örök barátom, a nyugalom. Igen, lassan már össze is házasodhatunk. És akkor jutott eszembe, hogy nem kell bemennem reggel, mert este ügyelek, ezért nyugodtan maradhatok az ágyamba. Persze, meg ha ez lehetséges is lenne. Igaz, hogy fáradt voltam, de nem bírtam volna aludni. Morogva nyomtam ki az ébresztőt, majd feküdtem hason az ágyon, és fúrtam arcomat egy párnába. Kedvem lett volna beleordítani, ahogy a hülye amerikai filmekbe szokták a nyáladzó tini kislányok, akik nem kaphatnak meg valamit. Csak sóhajtottam egyet, majd felálltam, s a fürdőbe ballagtam. Kivételesen nem áztattam magam a kádba, hanem letusoltam. Megmostam a hajamat, amit rendesen megtörültem, s fehérneműbe mentem le a konyhába. Összedobtam magamnak egy paprikás, hagymás rántottát, majd főztem egy jó erős kávét. Leültem az asztalhoz, elfogyasztottam a reggelimet, s vissza mentem az emeletre. Beágyaztam, megszárítottam a hajamat és felöltöztem. Belebújtam cipőmbe, felkaptam pénztárcámat, és írtam egy listát. Lementem, bezártam az ajtót és a kocsimba pattantam. A közeli bevásárlóközpontba mentem pár dologért. Leparkoltam, a bejárathoz közelebbi helyre, ezt követően bementem. Elvettem egy kosarat, amit alkarom segítségével tartva baktattam a sorok között. Miután mindent megvettem, megleptem magamat egy csomag vaníliás karikával, és már a kasszához is siettem. Fizettem, majd a zacskókat fogva mentem ki a kocsimhoz. Bepakoltam hátra a dolgokat, és beszálltam a járműbe. A rádiót hallgatva vezettem, a kormányon dobolva ujjbegyeimmel. A zenét picikét felhangosítottam. A kedvem meglehetősen jó volt, ami valljuk be elég ritka. Kész lettem volna egy csodálatos, órákig tartó műtétre, amit remélhetőleg este bepótolhatok. Házamhoz érve leparkoltam, és a zacskókat fogva mentem be az épületbe. A konyhát megcélozva pakoltam a pultra a megvásárolt terméket, amiket végül a helyükre tettem. Mivel volt bőven időm, és nem nagyon akartam még elkezdeni a főzést, ezért a nappaliba mentem. Körbe pillantottam az eléggé unalmasnak tűnő helyiségen. Amióta beköltöztünk, s felújítottuk a házat, alig takarítottunk ki. És Owen könyvei is itt vannak, amiket oda kellene adnom neki. Sóhajtva mentem be a kamrába és kaptam fel egy nagy papírdobozt, amibe beletettem a könyveket, majd leragasztottam, s a sarokba tettem. A polcokon lévő közös képeinket eltettem egy másik dobozba, s a dohányzóasztalra tettem pár könyvet, és divatmagazint. Bekapcsoltam a tévét, s egy zeneadót kerestem. Mikor ez megvolt, felhangosítottam a zenét, majd elmentem ablaklemosóért, és törlőkendőért.

Kinyitottam az ablakot, hogy bejöjjön egy kis friss levegő, s nekiálltam kívül, belül lesúrolni az ablakokat. Épp akartam volna becsukni az ablakot, mikor megpillantottam a házam előtt elkocogó Dr.Styles-t. Ajkamba haraptam, miközben végig néztem rajta. Göndör fürtjeit felkontyolta, fülébe üvöltött a zene, rövidnadrág és egy tapadós pólót viselt.
- Jó reggelt, szomszéd - intett vigyorogva, mire csak elfintorodtam. Igen, kellett neki elrontani a tökéletes pillanatot.
Becsuktam az ablakot, elhúztam a függönyt, majd mentem az emeletre takarítani. Lesúroltam az ablakokat, s kiszellőztettem. Az idő elrepült, és már délután fél egy volt. Elindítottam a mosógépet, amiben főleg fehér ruhák voltak, vagyis kórházi ruhák.
Lementem a konyhába, majd főztem rizst, pároltam zöldség mixet, amit a nappaliba ülve megettem. Elmosogattam azt a kevéske edényt, és a konyhába is takarítottam egy keveset. A tiszta ruhákat kiteregettem. Dr.Styles házánál az egyik ablak pont a házamra néz, és Én az ablak előtt teregettem. Éreztem tekintetét, de nem nagyon foglalkoztam vele. Miután végeztem felmentem a szobámba, felkaptam a táskámat, amibe elsüllyesztettem a pénztárcámat, az irataimat és az azonosító kártyáimat. Az idő gyorsan repült és már fél öt volt, el kellett indulnom. Bezártam a házat, majd a kocsimba szálltam. A táskámat az anyósülésre dobtam, s becsatoltam magam. A kórházhoz érve leparkoltam, kerestem egy helyet, majd ajkaimat csócsálva szálltam ki a kocsiból, és indultam el a kórház bejáratához. Mikor kinyílt a mozgóajtó, bementem, megmutattam a kártyámat. Megnézték, és már mehettem is a dolgomra. Beszálltam a liftbe, majd megnyomtam az osztályra vezető gombot. Ameddig a szerelvény haladt, elgondolkodtam. Azt a dobozt nem okkal hagyták ott. Valaki üzenni akart nekem. Még csak cím sem volt rajta. Nem volt rajta semmi sem, csak maga a doboz+ a ragasztó és az egy pár szem. Belegondoltam, mi van, ha Dr.Styles hagyta ott, hogy rám ijesszen a tegnapi után. Igen, kinézem belőle, sőt. Mondanom sem kell, mennyire megijedtem, mikor megráncigált. Lenne egy - két szavam hozzá a tegnapi miatt, de inkább megtartom magamnak, még mielőtt nagyobb bajt hozok magamra. Igen, talán néha tudnom kellene, hol vannak a határok. De javíthatatlan vagyok.


Mikor a lift megállt az osztályon, kiszálltam, majd az irodám felé ballagtam. Kivettem táskámból a kulcsaimat, majd kinyitottam az ajtót és bementem. Ledobtam táskámat, a kabátomat felakasztottam, majd kibújtam cipőmből, felvettem egy edzőcipőt, ezt követően a ruhámat vettem át. Felvettem köpenyemet, nyakamba akasztottam sztetoszkópomat. Össze szedtem magamat és elindultam a nővérpult felé, hogy érdeklődhessek. 
Pár lépés választott el a nővérektől, mikor beszédfoszlányokat hallottam meg. Nem szokásom hallgatózni, most még is megtettem.

- Hallottad, hogy az éjszaka folyamán ismét gyilkosság történt a kórházhoz közel lévő parkban? Egy fiatal nő megcsonkítva feküdt a fűben. Egy éjjel munkából hazafelé tartó emberke vette észre. Hidegvérrel megölték szegény hölgyet. És a szemtanúk szerint a nőnek nem voltak szemei - nyammogott rágóján a nővérke. Tüdőmben egyszerre rekedt bent a levegő, s kapott el a hányinger. Nem volt szeme az áldozatnak. Akkor...akkor...a dobozban lévő ruhák a hölgyé voltak? Úr isten.

Neki kellett dőlnöm a falnak, hogy ne essek össze. Pulzusom az egekbe volt, homályosan láttam. Igen, ez teljes mértékben betudható pániknak. Remek, Abigel már pánikol. Csodás.

Inkább a közeli mosdóba rohantam. Magamra zártam  az egyik mosdófülke ajtaját, és kiadtam magamból az ebédemet és a reggelimet. A vécé fölött görnyedtem. Testem remegett, hátamon a hideg cikázott. Egy valószínűleg ártatlan hölgyet öltek meg. És...és...kiszedték a szemét, amit...amit...elhoztak hozzám. Létezik ilyen? 
Percekig csak ültem a padlón, s izzadt homlokomat törülgettem. Mikor éreztem, hogy már nem fogok hányni, lehúztam a vécét, rendbe szedtem magam, és elmentem arcot mosni. Két nővérke aggódva nézett rám, majd az egyik mellém ballagott. A névtáblájára pillantva felismertem. Dr.Cook-ot. A fiatal hölgy kezét vállamra simítva, aggódva méregetett.
- Minden rendben, Dr.Hill? - hangja selymes volt, amitől talán minden férfi a nyálát csorgatná. Hát ha még Dr.Styles itt lenne; húzná be a legközelebbi vécé fülkébe, hogy magáévá tegye. 
- Igen...most...most már - engedtem felé egy szelíd mosolyt. Ismét megmostam arcomat, kiöblítettem számat, majd felegyenesedtem. Megtörültem arcomat, elköszöntem a két nővérkétől, és ismét a nővér pulthoz sétáltam. 
- Jó reggelt. Nem hoztak be tegnap fél kilenc és tíz között egy fiatal hölgyet lőtt sebbel? - kérdeztem, miközben rákönyököltem a lakkozott tölgy pultra. A két nővérke rám pillantott, s az egyik pötyögött pár dolgot a gépen, majd felpillantott rám. 
- Sajnálom, de nem. Egy beteg érkezett lőtt sebbel, de az egy 45 éves férfi volt, hajnalban - húzta el száját keserves mosollyal. Hümmögtem egyet.
- És nem látták véletlenül Dr.Roobins-t? - kérdezősködtem tovább.
- A kettes kórterembe konzultál egy beteggel és a hozzátartozóival - mondta a másik. 
- Köszönöm - löktem el magamat a pulttól, majd a kórterem felé ballagtam. Kopogtam kettőt, és benyitottam.
- Elnézést a zavarásért, de szeretnék beszélni Dr.Roobins-al, ha nem nagy gond - hangomra megfordult a fiatal doktornő, elnézést kért. Kihúztam a folyosóra, majd belekezdtem.
- Meg találták valahol a nővérkét? - kérdeztem, miközben nekidőltem a falnak. A szőkeség megrázta fejét, majd lenézett kezei között tartott kórlapra.
- Senki nem tud róla semmit. Viszont hallotta a megcsonkított testről a hírt?  -kérdezte, miközben kérdőn nézett rám. Még szerencse volt, hogy a falnak voltam dőlve, mert képes lettem volna ismét megszédülni.
- Igen, hallottam. Viszont, mondani szeretnék magának valamit, amit kettőnk között kell tartani - mondtam személyeskedve. Bólintott egyet, és kíváncsian nézett rám.
- Tegnap, éjfél előtt csengettek hozzám. Egy dobozban véres ruha volt, és egy pár szem. A parkban talált áldozatnak nem voltak meg a szemei. És...van egy érzésem, hogy Dr.Styles küldte nekem az "ajándékot" - szinte már suttogtam. Féltem, hogy valaki meghallja. Dr.Roobins egy ideig elég meglepetten nézett rám, mintha már készülne a zárt osztályra csukni.
- Szerintem csak keveset aludhatott, doktornő! Nem hiszem, hogy Dr.Styles képes lenne ilyenre - csóválta meg fejét.

----

A műtőből kiérve, levettem a műtős ruhámat, kidobtam a kesztyűmet. Megmostam kezemet, miközben figyeltem, ahogy a beteget a kórtermébe tolják. Levettem arcomról a maszkot, majd a pöttyös sapkámat. Megtörültem kezemet, és elindultam a folyosóra. Sapkámat fogva ballagtam az irodám irányába. Hirtelen egy kar kapott el, és húzott az egyik mellék folyosóra, s azon belül is egy raktár félébe. 
Mikor felnéztem az illetőre, kedvem lett volna elszaladni. Arca sokkalta idegesebbnek tűnt, mint mikor megszorongatta kezemet. Igen, most már biztos volt, hogy nem fogok elmenekülni újabb sérülések nélkül.
Hátam hangosan csattant a falhoz, lábaimra rálépett, nekipasszírozott a falnak. Nyögve néztem fel rá. Testemet átvette a remegés, légzésem szapora volt.
- Miért van az, hogy maga mindenhogy be akar engem mocskolni? Miért nem tud nyugodtan hagyni? Élni akarom az életemet! Bűnös vádaskodások nélkül! Úgy látszik, kénytelen leszek elhallgattatni magát, doktornő! - mentolos, bódító lehelete megcsapta arcomat. Vergődtem kezei közt, akárcsak egy hal. Ideges volt, szemei feketék. Féltem, hogy fel fog pofozni, hogy bántani fog. Maradandó károkat hagy bennem. A testembe. 


5 megjegyzés:

  1. Erre nincsenek szavak... Ez lett a legjobb rész. Nagyon tetszik ahogy írsz

    Egyszer biztos hogy írónő leszel!!��

    VálaszTörlés
  2. Ahh nagyon jó rész lett!! Nagyon várom már a köviit!! <33 xx

    VálaszTörlés
  3. Jesszusom ez igazán jó rész lett!! Ahogy olvastam az elejét egyáltalán nem gondoltam volna hogy a végére ide lyukadunk ki. Eszméletlenül zártad, szinte éreztem magamon azt a félelmet és szorítást amit Abigél kapott. Még a hideg is rázott mikor kezdte összerakni hogy mi hogy történhetett. Kiváncsi vagyok mi lesz, bár érzem hogy Styles nem lesz vele gyengéd..ismerve őt>< Nagyon jó lett így tovább!! <3

    VálaszTörlés
  4. Imádooom😍😍😍 siess a kövivel😍😍😍

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!:)
    Köszönöm szépen, nagyon aranyosak vagytok:)

    Taylor xx

    VálaszTörlés