2016. május 30., hétfő

16.Rész: Az új főnök

Nen hittétek volna, hogy fel fogom még így a kései órákban tenni a részt, igaz? Hát én sem gondoltam volna. Telefonról írtam a végêt. Lehet benne hiba. Holnap átnézetem a bêtámmal.
Köszönöm azt az 1(!!!!) kommentet. Eléggê elszomorított, s el is vette egy kicsikét a kedvemet.
Szóval most kommenteljetek, legyen meg az 50 feliratkozó és jöjjön az a bizonyos hosszabb rész, Dr.Styles szemszögéből!!:)
Taylor xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* Abigel Hill *
A műtétet szótlanul néztük végig. A kislány túl élte a műtétet, s már csak az volt a kérdés, hogy a műtét sikeres volt-e. Bezárták, majd levették a lélegeztetőről a picurt, a fejét bekötötték, majd betolták a kórtermébe. Felálltam, majd felkaptam köpenyemet, s elhagytam a galériát. Megnéztem, hogy a csokoládé mennyire olvadt el. Nem volt vészes, de betettem az irodámba lévő minihűtőbe. Magamra kaptam köpenyemet, majd elindultam a kórterem felé. Dr.Morgan az ajtó előtt beszélgetett a szülőkkel, oldalán Dr.Roobins-al. A doktornő még műtős ruhában volt, folyamatosan mosolygott, mikor az anyuka beszélt hozzá. Nem akartam zavarni, így gondoltam jobb, ha elmegyek a dolgomra, s pár óra múlva megnézem a kislányt.
A nővérpulthoz ballagtam, s megkérdeztem, tudok-e valamiben segíteni, hogyha már betegem nem igen volt. Szóltak, hogy megnézhetném az egyik égési sérültet, akit nem rég hoztak be.
Elkértem a kórlapját, majd elindultam a hatvanhetes kórteremhez. Benyitottam. Egy fiatal ápoló szíjazott le egy húsz év körüli fiút, akinek a karja teljesen leégett. Pánik rohama volt.
- Nem kellett volna lekötöznie! Adjon neki nyugtatót, és hívja Dr.Peterson-t! - adtam ki az utasítást, majd a fiúhoz léptem, s ameddig a nővér beadta a nyugtatót, addig a sebet kémleltem. Lassacskán a fiú már nem rángatózott, szemeit lehunyta, s úgy néz ki, hogy el is aludt, pedig nem kapott altatót.
- Most már mehet, addig...megnézem mit tehetek - magyaráztam, közben magamhoz húztam a tálcát, felhúztam kezeimre kesztyűt,  s csipesszel megfogtam egy vattát, majd a seb körül letakarítottam a vért. Rossz volt ránézni a karjára, amin egyébként a bőr félig leszakadt, és egy pici tartotta.
Letettem a véres vattát, majd épp álltam volna neki kezdeni valamit a félig leszakadt bőrrel, mikor belépett az ápoló, oldalán Dr.Peterson-al. Megjegyezném, hogy a férfi egy alig harminc éves, izmos, kék szemű illető volt. Nőtlen, a klinika legjobb plasztikai sebésze.
Felálltam, majd levettem a kesztyűket, s kezet fogtam vele.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idefáradt, Dr.Peterson - mondtam felnézve rá. Küldött felém egy amolyan bugyinedvesítő vigyort, majd a beteghez léptünk.
- A felső bőrréteg teljesen elhalt, szinte használhatatlan. Pótolni kellene. Az egyik testrészéről levágni a felső bőrt, vagy egy hullaházban lévő halottal azonos típusú bőrrel helyettesíteni. A második az reálisabb lenne. Kérem, Abigel, keresse fel a fiú hozzátartozóit. Valakinek engedélyt kell adniuk, hogy mehet-e a műtét. És végezzenek vizsgálatokat, addig beszélek az egyik hullaházi dolgozóval - csak bólintani tudtam. Megnézte a nyugtató mennyiségét, majd elhagyta a kórtermet.
- Legyen olyan kedves, Sarah, hogy hív egy másik nővérkét. Valakinek itt kell lennie, hogy mire felébred a fiú, meg tudja nyugtatni. Én addig elmegyek, és utána nézek a hozzátartozóinak - mondtam, majd miután jött egy másik nővér, kimentem, kezembe a fiú táskájával. Átnéztem, hátha bent van a pénztárcája az igazolványával. Sikerem volt így felhívtam az édesanyját, akinek a kártyán rajta volt a száma. Elmondtam, hogy a fiúk balesetet szenvedhetett, s hogy ahogy tudnak, jöjjenek. A hölgy elsírta magát, és könyörgött, hogy mentsem meg a fia életét. Csak annyit mondtam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.
A vonalat végül bontottam, majd visszasiettem. A fiú még aludt, így megcsináltam a szükséges vizsgálatokat, amiket elküldtem laborba. Míg az eredményekre vártunk, megbeszéltem a két ápolónővel, hogy majd beszélnek a szülőkkel, s tájékoztatják Őket. Dr.Peterson is megjelent, és átvette tőlem a beteget.
Elmondtam, hogyha valamire szükség lenne, szívesen segítek. Ezek után elindultam megnézni, hátha felkelt már Jenny, de előtte elmentem a csokiért. Kopogtam kettőt az ajtón, majd beléptem.
- Üdv! Remélem nem zavarok- sétáltam közelebb mosolyogva. Jenny az ágyon ült, s érkezésemre felkapta fejét. Szemei felcsillantak, minden bizonnyal eszébe juthatott a csokiról szóló ígéretem.
- Doktornéni, maga tartozik nekem valamivel! - durcás arcot vágott, kezét összekulcsolta mellkasánál. Felkuncogtam, majd közelebb merészkedtem. Leguggoltam hozzá, s odanyújtottam a csokit.
- Nem feledkeztem el rólad, Jenny! - mosolyogtam rá, majd az édesanyjára pillantottam, aki mosolyogva nézte végig a jelenetet. - És hogy érzed magad, Nagylány? - kérdeztem, miközben végig követtem tekintetemmel, ahogy kibontja a csokit, majd egy nagyot harap belőle.
- Már nem remeg - bökött jobb lábára, miközben a csokin csámcsogott.
***
Már épp indultam volna haza, mikor a csipogóm jelzett. Dr.Hunt keresett. Homlok ráncolva ballagtam a nagyterembe, ahol rajtam kívül a sebészeti- sürgősségi osztály többi tagja is ott volt. Owen az emelvénynél állt, s várta, hogy mindenki megérkezzen. Leültem valahova hátra, az egyik rezidens mellé, aki jegyzettömbjét kezei között szorongatva beszélgetett egy másik egykorúval.
Miután mindenki megérkezett, az ajtókat a biztonsági őrök becsukták. A lámpák kialudtak, s csak az emelvényt világította meg pár égő.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar idefáradtak. Akkor...kezdjünk is bele! - Owen hangja szelte át a beszélgető tömeg zaját, ami később elhalkult. - Amiért most mindenki itt van, az egy elég fontos dolog. Az idősebbik Dr.Hunt a mai napon beadta a felmondási kérelmét. Ami annyit takar, hogy lemond a posztról, ami Őt illeti, s ennek fényében elvonul nyugdíjba. És ez annyiban változtatja meg az elkövetkezendő napjaikat, hogy Én veszem át a sebészeti-sürgősségi osztály vezetését. Holnap már mindannyian úgy jöhetnek be, hogy egy teljesen új légkörbe érkeznek. Szabályok fognak modosulni. Pár dolgozót kénytelen leszek eltanácsolni -


3 megjegyzés:

  1. Megint egy csodás rész... Köszönöm amit csinálsz te vagy a kedvenc bloggerem!

    VálaszTörlés
  2. Ez is nagyon jó lett mint a többi!!! Csak így tovább, hamar a következőt!!:)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Krisztina!:)
    Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy!:)

    Drága Névtelen kommentelő!:)
    Tőled is nagyon köszönöm:)

    Taylor xx

    VálaszTörlés