2017. június 10., szombat

34.Rész: Szökés 2/2

Sziasztok!
Rettentően sajnálom, hogy nem tudtam előbb meghozni ezt a részt. Késtem, tudom jól.
De most igyekszem behozni a lemaradásomat.
Ha nem is jövőhéten, de utána hozom a következő részt. Hétfőn osztálykirándulásra megyek, és a hetem tele lesz, mert még ballagni is fogok:)

Kellemes olvasást!!
Iratkozzatok fel és kommenteljetek!

Ölel&Puszil
Taylor xx

------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Miért van itt? Egyáltalán mit akar? Miért pont most, mikor talán kezd minden jóra fordulni?
- Menj - mutattam a fürdő felé, mire Owen arra ballagott. Sóhajtva néztem utána. Nem értem magamat, hogy miért engedtem be, mert talán tényleg nem kellett volna. Hatalmas hiba volt. Nem érdekelt a vihar, ami kint tombolt. Csak az, hogy Owen minél hamarabb az ajtón túl legyen.

Hamarosan meghallottam a víz csobogó hangját, mire egy reszketeg sóhajt engedtem ki. Meghallgatom mit akar, utána pedig mehet oda, ahova menni akar.
Az emelet felé ballagtam. A hasamat simogattam, míg másik kezemmel a korlátot fogtam. Nagyon nehéz, és megeröltető volt felmenni a fokokon, mert a derekam sajgott.
Kerestem neki Harry régi ruhái között párat. Egy meleg pulcsit, nadrágot és zoknit. Talán jobb, ha nem is tudja, hogy Harry ruháiba bújik bele.
Miután kiválasztottam a ruhákat, hasamat cirógatva ballagtam le a lépcsőn. A lépcső mellett volt egy ablak, amin keresztül a villám fénye bevilágított. Összerezzentem, s a fürdő előtt megálltam. A víz csobogó hangja megszűnt, s hallottam, hogy Owen kiszáll a kádból.
Bekopogtam.
- Hoztam pár ruhát, bemehetek? - kérdeztem, kezemet az ajtón pihentettem.
- Persze, gyere! - Owen hangja a szokottnál is mélyebb volt. Ajkamba harapva léptem be a túlfűtött fürdőbe, ahol egykor vőlegényem bokszerben állt. A kockái kirajzolódtak izmos mellkasán, kulcscsontjáról csöpögött a víz. Ezentúl V-vonala is figyelmet érdemelt. Ajkamat beharaptam, tekintetemet amilyen gyorsan csak tudtam, felvezettem tekintetemet arcára. Mosolygott, ugyanakkor szemei vörösek voltak.
- Itt a ruha. Majd...gyere a konyhába. Csinálok teát, de utána menned kell - motyogtam, s sietősen adtam neki oda a ruhát, ezt követően pedig már távoztam is.
Nem akartam ott lenni vele, pedig tudom, hogy hamarosan együtt fogunk teázni.
Szimplán csak azért hívtam meg egy forró bögre italra, hogy ne legyen később beteg.
Hogy miért törődök vele?

Azt még én magam sem tudom, de azt igen, hogy nem kellene. Szakítottunk. Elváltunk egymástól teljesen, és már közöm sincs hozzá. Viszont bármikor kirúghat. Igen, megteheti. Ő a főnök. Régen elnézett nekem dolgokat, eltusolt pár bakit, amit a karrierem alatt elkövettem. És ezért megúsztam kisebb büntetésekkel.
Kirúghatott volna, de nem tette, mert szeret.
És, most? Azt csinál, amit akar.

A mikró pittyegő hangja húzott vissza a való világba, távol gondolataimtól. Kivettem a két teljesen átforrósodott bögrét, amit a pultra helyeztem. Mindegyikbe tettem két-két kanál cukrot, s bele a teafiltert. Szilva-fahéjas teát készítettem.
Hallottam, amint a fürdő ajtaja nyitódik, majd zárul. A léptek felerősödtek, ahogy Owen sietett ide hozzám, a konyhába.
- Itt a teád - fordultam meg, s odaadtam az ő bögréjét. Felkaptam az enyémet, s a nappaliba mentünk. A nappaliban leültünk. A vihar kint kezdett csillapodni, s ezt a szél is tudatta velünk, mivelhogy már nem süvített olyan eszeveszett hangosan.
- El mondod, hogy mi történt? - kérdeztem percekkel később, mikor már mind a ketten beleittunk a bögrénk tartalmába. Eközben a hasamban mozgó kis csöpség kedvére rúgta hasfalamat, néha egész fájdalmas rúgásokat hajtott végre piciny talpaival.
Ezt Owen is észre vette, mármint azt, ahogy a rúgásoknál egy apró kis dudor keletkezik hasamon. Tekintetét pár pillanatig ott tartotta, majd belekezdett.
- Apámmal ma összekaptunk, elég csúnyán. A végén habozás nélkül a fejemhez vágta a kemény igazságot. Agydaganata van. Nem műthető. Azért nem szólt róla, mert tudta, mennyi baj van a kórházban. Tudta mennyi mindenen kell naphosszat törnöm a fejemet. Nem akarta, hogy még több gondom és aggódni valóm legyen. Pedig igazán elmondhatta volna. Áttétes lett, a kemoterápiára nem jár be, és...már csak hónapjai vannak hátra - Owen hangja megtört volt. Képtelen volt felnézni, ezért tekintetét a sötét italon tartotta, mely bögréjében pihent.
A döbbenettől képtelen voltam bármit is mondani.
Nem akartam elhinni, hogy komolyan ilyen megtörténhet. Először apám, most meg...Dr.Hunt. Egyszerűen miért büntet így minket a sors?

Igaz, az orvostudományban vannak meglepő fordulatok. Van, hogy egy tumor egyik napról a másikra eltűnik. Magyarázat már nincs rá, és kétlem, hogy egyhamar lesz.
Áttétes.
A szervezetében több helyre is áttért a rák, a kemoterápia sem segítene, talán jobban szenvedne.

***

Már minden nehéz. Még mozogni is. Mindenem fáj, alig alszom, konkrétan tiszta igénytelen vagyok.
Nem hittem volna, hogy valaha ilyen fog velem történni, de ikreket várok. Úgy bizony. Két kis csöpség növekszik bennem napról-napra. Imádom már most őket, igaz néha nagyon sok fájdalamat okoznak nekem testileg. Anyu is örült a hírnek, miszerint két apróságot köszönthetünk hamarosan.

Még három hét van vissza a terhességemből, s az utolsó napokban már be kell feküdnöm, hogy minél hamarabb a világon legyenek.

Az a bizonyos, csodálatos terv is összeállt, úgy bizony. Már minden készen áll, hogy egy eszeveszettül illegális dolgot műveljünk. Remélhetőleg sikerülni fog.

* Harry Styles *

Az ebédlő ismét dugig volt a rabokkal. A csapatok a szokásos helyükön ettek, beszélgettek. Néhány meleg pedig smárolt. Kis családias légkör, ja nem. Malik lazán mögöttem ballagott, szájában ott virított a bűzölgő nikotinszál. Fogtam a tálcámat, s úgy ballagtam el Anthony előtt. Tekintetemet rá emeltem, közben bólintottam egyet.
Leültem a mellette lévő asztalhoz Zayn-el.
- Akkor melyik nőd fog kint várni? - kérdeztem halkan, miközben a moslék kajámban kezdtem el turkálni. Még pár perc.
- Változott, szóval Samantha egy terepjáróval - kuncog fel, miközben lepöcköli a tálcára a hamut.
- Tökéletes - fújom ki levegőmet. Hogy izgulok-e? Nem mondanám. Veszélyes az, amit bevállaltunk, s amit véghez foguk vinni. De muszáj. A családomért mindent.

- Hé, Styles! - Anthony hangja olyan hangos volt, hogy ha az épület eme falai nem lettek volna vastagok, talán még kint is meg lehetett volna hallani. Lassan fordultam az említett srác felé.
- Gond van, Lewis? - vigyorodtam el, s felálltam rozoga padomról. Malik is felállt mellettem. Sikerült az őrök figyelmét is felénk terelni.
- A buzik sarka jelenleg ott van - mutatott a két csókolózó férfi felé - Hiába akarod itt tenni a picsádat, itt faszt nem szophatsz! - műanyag poharát ledobta a földre, mely' hangosan koppant a betonon. Az ebédlőben kezdtek megszűnni a beszédfoszlányok.
- Ugyan Lewis! Szebben is kérhetted volna, hogy basszalak meg! - úgy látszik, itt kihúztam a gyufát, ugyanis felállt. Felém sietett, s mikor már felálltam volna, sikeresen kaptam egy bal öklöst. Számban már összegyűlt a vér fémes íze. Malik sem szállt ki a buliból, behúzott Anthony egyik emberének. A bunyó egyre nagyobb lett. Anthony is kapott pár pofont, így a végén az őrök beküldtek minket az elkülönítőbe. A terv kezdetét vette.

Ajkamba haraptam, miközben kezemmel eltakartam szemeimet. Egy dobozba voltam zárva, ahol a lámpák fénye erősen világított. Anthony mellettem, aki mellett Zayn volt.
- Behatolás! Behatolás! Behatolás! - kívülről eme hangok hallatszottak, hangos ricsajjal társítva azt. Azt hiszem, hogy megjött Samantha.
Hatalmas mozgolódás, majd végül minden kiürült. Hogy honnan tudom?
A lámpák lekapcsolódtak.
Ajkamba harapva simítottam be a palackból olvasztott kártyát a zárba, s toltam ki azt. Az ajtó kitárult előttem, szemeimet elöntötte a fény. Kicsit beleizzadtam ruhámba, de már nem számít.
Anthony dobozához siettem, hogy mi hamarabb kiszabadítsam őt is. Gondoltam, itt már ideje lenne használni a kulcsokat. Igazából csak tíz percünk volt kijutni, Samantha csak ennyi időre tudja őket lekötni. 

Ahol az elkülönítő dobozok voltak egy külön folyosót foglaltak el. A folyosó végén volt egy kabin, ahol az őrök szoktak beszélgetni, s a kamerák felvételei ide jönnek le. Az idő repült, én pedig gyors voltam. Elvettem a kulcsokat a kabinból, kikapcsoltam a kamerákat, tíz percre, és kiszabadítottam Anthony-t meg Zayn-t.
Drága Malik barátom meglehetősen leizzadt, talán jobban is mint én. Anthony-nak mintha ez meg sem kottyant volna.
- Ez a kulcs a kabinban lévő ajtót nyitja. Itt szoktak kimenni az őrök, hogy minél hamarabb a földszinten legyenek - magyarázta, miközben elindultunk arra. 
A kabin elég nagy volt. Anthoyn az asztalhoz lépve húzta ki a fiókot. Mind a ketten kaptunk egy-egy pisztolyt, jó pár tölténnyel. A zárat kinyitottuk, s már a sötét folyosón is voltunk. Egyedül egy fényt vettünk észre, minél kirajzolódott egy ajtó. Szaladtunk. Én voltam a második, elől Anthony ment, utánam pedig Zayn jött. Ahogy futottunk, koszos, mocskos bakancsunk visszhangzott. Körülöttünk hallottuk a rabok üvöltését, s az őrökét is.
Az ajtóhoz közeledve lassítottunk, Anthony lassan kinyitotta azt. 

Kiértünk.


1 megjegyzés:

  1. Neeeeeee itt nem hagyhatod abba,MIERT? kegyetlen vagy😭 nagyon nagyon jo lett erdemes volt ra varni❤

    VálaszTörlés