2017. július 22., szombat

36.Rész: Trauma

Szép estét!
meghoztam a Disturbya 36.Részét! A héten táborba voltam, azért nem jutott időm befejezni ezt a bejegyzést.
Köszönöm a kommenteket, amik mondjuk elég szegényesek.
És azt is szomorúan tapasztaltam, hogy folyamatosan iratkoztok le a blogról.
Remélem ez hamarosan meg fog változni!:)

Kellemes olvasást!

Puszi,
Taylor xx

------------------------------------------------------------------------------------------
* Külső szemszög *

Az eset után, a mentők sikeresen stabilizálták a szülőket, kiket végül a Four Seasons Anatomy falai közé zártak. Harry Styles kómába feküdt, egyedül a klór szagú szobában. Magányosan feküdt az ágyon, intubációs csővel a légútjaiba. Törött karján gipsz díszelgett, akárcsak lábain. Arca fehér volt, s a rászáradt vér még mindig ott díszelgett gödröcskéi felett. Hogy miért volt kómában? Az orvosok úgy látták, hogy a hatalmas fájdalom miatt ajánlatosabb bizonyos ideig mesterséges kóma alatt tartani, akárcsak kedvesét. Dr.Abigel Hill a legjobb kezelést kapta. Kómában feküdt, makulátlan arccal, törött vállal és bokával, valamint megrepedt bordákkal. Hasa lapos volt a kórházi takaró alatt, melyből áradt a klórszag. Abigel egy rejtett folyosón volt, s egy orvos kezelte. Dr.Owen Hunt. Édesanyja mindig meglátogatta szeretett lányát, mikor ideje engedte.
  A koraszülött osztály új csecsemőkkel gazdagodott. Rebecca és Matthew Styles egymás mellett feküdt apró kiságyaikban. Rebecca szervezete gyengébb volt, így apró, kicsiny kis testéből pár cső állt ki. Mindenki azonnal beleszeretett a két kis csöpségbe, annak ellenére, hogy tudták a dolgozók az apa múltját. Éjjel-nappal figyelte őket egy-egy orvos, ápoló vagy rezidens, nehogy valami baj történjen. 

Eltelt egy hónap. A két kicsi, Matthew és Rebecca már egy hónaposak. A gyámjuk pedig Dr.Abigel Hill édesanyja, Teresa. A középkorú nőre az utóbbi időben hatalmas nyomás nehezedett. Mióta a kicsiket hazahozta a kórházból, azóta minden idejüket velük tölti. Tápszereztet, pelenkáz, altat. És ez már hetek óta így megy. Segítsége nagyon nincs, így a kicsikkel együtt megy be a Four Seasons Anatomy-ra.
Dr.Owen Hunt, mikor megtudta, hogy egykori kedvese autó balesetet szenvedett, azonnal átvette az ügyet. A kicsiket, mikor először meglátta, különös érzés fogta el. Valami megmagyarázhatatlan.

- Dr.Hunt! Dr.Abigel Hill a kórházba van - egy fiatal, vállig érő, barna hajú nővér toporgott az osztályvezető irodájának ajtajánál. Az említett férfi nem nagyon foglalkozott az üggyel, inkább tovább írt egy lapot az egyik transzplantációhoz.
- Uhum, ennek igazán örülök. Pedig táppénzen van - hangja nem törődöm volt, és ez arcán is látott. Mintha fogyott volna egy kicsit, hisz' arccsontja már kilátszott. Fáradtságot és nyűgöt sugárzott róla. Meggyötört volt.
- Nem, én nem úgy értem, doktor! - a nővér közelebb sétált, egészen az íróasztal előtt helyet foglaló székig. Dr.Hunt értetlenül emelte fel fejét, s nézett a fiatal nőre.
- Hát akkor? - a tollat letette, így minden figyelmét az előtte állóra szentelte.
- A doktornőnek balesete volt. És meg kellett császározni, hogy a babák túléljék. Sok vért veszített, kómába van - a szavak konkrétan nem jutottak el a doktorhoz. Nem bírta felfogni mindazt, amit a nővér mondott neki. Minden olyan zavaros volt.
Dr.Hunt azonnal az osztályra sietett. A felfordulás, mint mindig, most is nagy volt. Először elment megnézni a babákat. Nem lépett be, az üvegfalon keresztül nézett be az ikerpárra. Leolvasta az ágyuknál lévő lapokról a nevüket. Rebecca és Matthew Styles. A kislány sokban hasonlított az anyjára, legalábbis Dr.Hunt szerint.
Az eset tragikus volt, és ezt ő is tudta. Tudta, hogy rengeteg mindennel kell megküzdenie az ikerpárnak, és a szülőknek.
Lépteit ezután Abigel Hill kórtermébe vette. A gépek csipogtak, Owen meg akart bizonyosodni mindenről. A kórlapot idejövet elolvasta, majd a monitoron helyet foglaló értékeken is végig futtatta tekintetét. Egy halk sóhajt hallatott és leült a beteg ágya mellé. Nem tudta mit tegyen. Ha megkérdezték volna tőle, mit érez, a válasz a semmi lett volna. Nem érzett semmit. De tényleg. Nem tudta, mit tehetne. Mármint, olyan értelembe, hogy nem tudta, miféle kép segíthetne. Ötlete sem volt.
Tekintete Abigel sápadt arcát kémlelte. Az egykor gyönyörű, hibátlan arcbőr, élettelenként köszöntötte Dr.Huntot. Fehér volt, mint a fal. Mint egy halott.
Kezével körbefogta az apró kis kézfejet, mire egy halovány csókot nyomott.
- Sajnálok mindent. Sajnálom, hogy hagytalak elmenni, és, sajnálom, hogy nem hittem neked Harry-vel kapcsolatban - hangja keserves volt, sírásra hajlott. Megszorította a puha kézfejet, majd lassan felállt a székről. Mély levegőt vett, közben erősen, konkrétan már dacosan törülte le előbukkanó apró könnycseppjeit. Magának is be kellett vallania, nagyon-nagyon szerette Abigelt. Szerette, és képes lett volna mindent feladni érte.
A kórterem ajtaját hangtalanul csukta be, és indult át megnézni a gyilkost. Azt az embert, akinek mind ez köszönhető, miatta van minden. Ő okozott mindent. Miatta fekszik Dr.Owen Hunt egykori kedvese a kórház falai között.
Neki köszönhetően volt a baleset.
Owen, miközben a kórterem felé haladt, rengetegszer átkozta magát, amiért nem szólt az apjának, hogy helyezzék át máshová. Édesapján kívül senki nem akarta, hogy a Four Seasons Anatomy-n dolgozzon. Abigel-nek igaza volt. Rá kellett volna hallgatnia. Ha akkor áthelyezik, akkor talán ez az egész nem történt volna meg.
Nem lenne volt szerelme kómában, és....nem lenne világon az a két csöpség. Két ártatlan lélek, kik ha nagyobbak lesznek, rengeteg bántást fognak kapni. Az apjuk gyilkos, ez nem kétség. Meg lettek bélyegezve.
A kórterem előtt megállt, majd megfeszült állkapcsokkal nyitotta ki azt. Minden hasonló volt, úgy mint Abigel-nél. Harry lábai begipszelve pihentek, kitakarva. Oldalt lenyírt haja elterült kicsit a párnán, a monitor monoton jeleket adott. Jól volt, a helyzethez mérten.
Owen feszülten ballagott elé. Az ágy végében egy gurulós kis asztalon egy tál víz volt, benne egy szivacs. Harry arca még mindig koszos, poros volt. Owen kezét az edénybe tette, bevizezve a szivacsot. Kicsavarta kicsit, majd Harry arcát letörölte, ezt követve visszadobta a vízbe. Végig nézett a göndör férfin, mielőtt lehajolt volna a füléhez.
- Ha tehetném, legszívesebben leállítanám a lélegeztetőgépeket, és megfojtanálak - lassan tagolta a szavakat Harry fülébe. - De nem, hagyom, hogy megrohadj egy cellában. A nőd pedig az enyém lesz! - csettintett egyet nyelvével, majd vigyorogva távozott a kórteremből.

A folyosón kopogott a magassarkú, miközben Teresa Jones lassan tartott lánya kórterme felé. Feketében volt, holott senki nem hallt meg. Mégis egy bizonyos ponton gyászt érzett. Az ajtó előtt megállt, majd egy mély levegőt véve belépett. Nagyot nyelve közeledett lánya ágyához. Kezében egy apró kis virágcsokor pihent, amit az éjjeliszekrényen lévő vázába tett. Leült az ágy mellé, és megfogta Abigel kezét. Sírni már nem tudott, de mosolyogni sem. Nem volt boldog, egyáltalán nem. Végig vezette tekintetét lánya fehér arcán. Egy keserves sóhaj szökött ki ajkai közül. 
- Matthew nagyon jól van. Keveset sír, az éjszakákat átalussza. Jó baba. És a haja kezd kunkorodni - hangja halk, miközben a kómában fekvő gyermekének mesél. Szemei előtt ott lebeg az apró, édes kis arc. - Rebecca gyakran felébred. Olyan, mintha keresne téged, mert van úgy, hogy még én sem tudom megnyugtatni. Harryhez pedig ma fogok be menni. Itt az ideje, hogy még látogassa azt az embert, aki okozta ezt a rohadt balesetet - nagyot nyelt, végül elhagyta a kórtermet. Vegyes érzelmekkel, de főleg fájdalommal lépett be Harry Styles kórtermébe. Ide is hozott egy virágot, hogy ne legyenek olyan sivárak a falak. Természetesen itt is beszélt Harryhez. 



Eltelt meg két hónap, az ikrek már három hónapja vannak Teresa életében. A két  kicsi már szépen cseperedik, s mindegyik egyre jobban hasonlít apjukra. Anyjuk állapota javul, az orvosok pedig a héten akarják felkelteni a mesterséges kómából. Harry pedig a napokban fog felébredni. 
A babakocsit szorosan fogta az idősödő nő, miközben betolta a kocsit, a gyenge fuvallat pedig göndör hajába kapott. Már lassan a nyár vége felé járunk. Augusztus van, és az idő egyre csak melegebb. 
A recepción álló új alkalmazottnak köszönt Teresa, majd a liftben felment az emeletre, először a kicsik apjához, mert tudniillik, bármelyik órákban felébredhet. Minden bizonnyal örülne, ha a két kicsit pillanthatná meg először. 
Az osztályon a gügyögő babákhoz beszélt, kik egy-egy cumival szórakoztak. Rebecca egy rózsaszín body-ban és egy szoknya félében volt, hozzá illő zoknival, mivelhogy cipőre még nem igen volt szüksége, ahogy Matthew-nek sem. A kis hercegen egy aprócska kis ing volt, és egy nadrág. Illetve, mindegyik mellett a plüssük foglalt helyet. Abigel vette őket, még a születésük előtt. Matthew egy jegesmedvét, míg Rebecca egy pandamaci gazdája lett. 
A kór terem előtt kinyitotta az ajtót a nő, majd lassan betolta az ikreket. Félálomban voltak, a ,,túra" elnyomta őket, így mikor Teresa letette a táskáját, az ajtót pedig becsukta, akkor már aludtak. 
Fáradtak voltak, akárcsak ő. Az éjszakákat már kezdik végig aludni, viszont még mindig nehezen megy, mert hol az egyik, hol a másik ijed fel, és órákig fent van. 
Teresa egy ideig még tologatta a kocsit, hogy valóban mélyen elaludjanak, ezt követve pedig leült az ágy mellé. 
- Tudod Harry, én téged jó embernek tartalak! Igen. Belátom, hogy azok ellenére, amit tettél, jó ember vagy. Csak kellett valaki, aki miatt értelmet nyerjen úgymond az életed, és bizonyítsd, hogy nem vagy rossz ember! Tudom, hogy a lányomat eszeveszetten szereted, ahogy ő is téged. És...ha kell, a legjobb ügyvédet fogadom, vagy kiviszlek titeket az országból, hogy az unokáim normális szülők mellett nőjenek fel...- a mondatot abba hagyta, mert a göndör férfi lassan felnyitotta szemeit. Oly sok idő után. 



3 megjegyzés:

  1. Úristen
    Ez annyira hihetetlen����
    Remélem minden sikerül es együtt maradnak, Owen meg elmehet a tudjuk hová ������

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett ez a rész is! Ma "találtam" (a csoportba láttam) a blogodat. Kérlek ne szomorítson el a kevés visszajelzés a történettel kapcsolatban! És semmi áron ne hagyd abba!!

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikuuus! Várom a következőt.

    VálaszTörlés