2018. február 22., csütörtök

46.Rész: Távolság

Sziasztok!
Előző héten nem igazán volt időm írni, amit rettenetesen röstellek. Egyetlen egy szabad percem sem volt arra, hogy bekapcsolhassam a gépemet. Illetve eme részt is kitöröltem és tegnap este kezdtem el ismét megírni. Ugyanakkor ha minden jól megy -mert nincs programom a hétvégére-, hozok még egy új részt.
Lassan elfogynak a bejegyzések, ami azt jelenti, hogy hamarosan vége szakad a történetnek.
Ugyanakkor szeretném azt is tudni, hogy lenne-e igény egy kérdezz-felelek játékra. Vagyis eme bejegyzéstől kezdve minden egyes rész után kommentben tehettek nekem fel kérdéseket.
VAGY!! Miután felteszek egy bejegyzést a Facebook csoportba, oda is tudtok. A csoport linkje: ITT

Kellemes olvasást kívánok a 46.Részhez !
Puszi,
Taylor xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Csend volt, a tévé vakító fénye átszelte a hálószobánk sötét falait. Minden nyugodtnak és békésnek bizonyult. Egy árva gyermekhang sem szelte át a ház folyosóját. Aludtak.
Egyedül én voltam az, aki képtelen volt lehunyni szemeit, mígnem szíve választottja nem küld magáról életjelet. Párnámat, ami a fejem alatt pihent, már rongyosra nyomkodtam és gyűrtem össze. Mindezek mellett telefonom már vagy másfél órája Harry felén pihent. Vártam, hogy írjon, vagy hívjon. Csak csináljon valamit, amivel tudni fogom, hogy épségben odaért. Aggódtam, ehhez kétség sem fér. Továbbá fájt minden nélküle eltöltött perc. Nem csak én hiányoltam jelenlétét a házban, hanem az ikrek is. Nehéz volt úgy elaltatni őket, hogy nem láthatták az apjukat. Viszont fejben erősen győzködtem magam, hogy hamarosan ismét átlépi a ház küszöbét, mi pedig a gyerekekkel együtt karjai közé repkedhetünk.

Szemeim már-már lecsukódni készültek, holott erősen koncentráltam arra, hogy ez ne következzen be. A takaró derekamig fedte be testemet, pizsama pólóm enyhén felgyűrődött hasam alján, de különösebben nem zavart.
Tehetetlenül fordultam hátamra, hogy a tévének szentelhessem minden figyelmemet. A készüléket felhangosítottam, hogy megérthessem a csatornán játszódó sorozatot. A nevét nem tudtam, ugyanis nem ismertem. Véletlenül nyomtam ide, vagy nem is tudom.
Talán még egy plusz félóra is eltelhetett, mikor telefonom egy hosszas rezgést hallatott. Azonnal felültem, ledobva a puha ágyba a távirányítót. Képernyőzáramat feloldottam, majd az üzenetekbe léptem. Ajkamba kellett harapnom, hogy mosolyomat elfojtsam. Nem számítottam nagy üzenetre, arra viszont már annál inkább, hogy fáradt.
Tinédzsereket megszégyenítő, szerelmes remegés vette át kezeim alatt az uralmat, mialatt megnyitottam az üzenetet.
,, Drágám!
Remélem nem keltettelek fel. Ha valóban így volt, azért bocsánatot szeretnék kérni. Csak most tudtam írni. Nemrég értem a hotelbe, minden rendben ment. Holnap reggel pedig megyek és beszélek a tulajjal, a házról pedig küldök majd képeket.
Puszilom az ikreket, szeretlek titeket!
 Jó éjszakát! - H"

Szemeim gyorsan pörögtek a sorokon, ajkaimra fokozatosan nagyobb mosoly siklott. Apró kis üzenetére két szívecskével válaszoltam. A telefont végül az éjjeliszekrényre száműztem, a tévét pedig kikapcsoltam. Nyugodt szívvel-lélekkel dőltem hátra a párna kötegbe, s hunytam le szemeimet.

***

A szél belekapott tincseimbe, melyek kisurrantak fonott hajamból. A babakocsit tolva merengtem el a parkban tartózkodó emberek között. Sokan a családjukkal voltak, s a játszótérnél ácsorogtak. Aggódó anyukák intették vigyázatra gyermekeiket. Kacajok tömkelege uralta az egész helyet. Megnyugtató volt, hallani a gondtalan gyerekek édes hangját.
Elmélkedésem, mely nem tartott sokáig, hamar be is fejeződött. Ugyanis Becca magára szerette volna hívni a figyelmet, amit meg is kapott.
A babakocsit egy hozzánk közeli padhoz toltam, majd leültem az ikrek elé. Matthew hevesen rágicsálta kék cumiját, miközben hatalmas szempillái mögül kukkantott ki rám.
- Na mi a probléma, Hercegnőm? - intéztem szavaimat Rebecca felé, ki aprócska karjaival nyöszörögve nyújtózkodott felém.
Elmosolyodtam, miközben a babakocsi egyik csatjához nyúltam, hogy megszabadítsam tőle lányomat. Kezeim kicsit remegtek, minek okát nem igazán tudtam. Nagyobb figyelmet nem szenteltem rá, jobban érdekelt  a babakocsi bal oldalában nyöszörgő gyermekem.
Miután a csatot kinyomtam, lassan kiemeltem Beccat a kocsiból. Combomra ültettem, szorosan tartva bal karommal, míg jobbal megigazítottam pulcsiját. Meglehetősen meleg volt, ezért nem szerettem volna sem sapkát, sem kabátot adni rájuk.

***

Cipőm kopogott a járdán, miközben elhaladtunk jó pár ház előtt. A babakocsit magam előtt toltam, amiben ott szunyókált Rebecca és Matthew. Cumijukat néha-néha megrágták álmukban, viszont fel nem ébredtek. Pufók, békés kis arcuk ismét nagy mosolyt csalt arcomra. Egy kósza tincs hirtelen tapadt rá arcom bal oldalára, félig szemembe lógva. Bal mutatóujjammal azonnal cselekedtem, s fülem mögé tűrtem azt.
Az egyik virágokkal kirakott kerítés előtt sétáltam el, mikor egy apró termetű kutya sietett felénk. Magamban imádkoztam, hogy ne kezdjen fülsüketítő ugatásba, ugyanis akkor az ikrek véleményem szerint felkelnének rá. Szerencsére csak egy vakkantást engedett meg magának a barna-fekete szőrű állatka, mielőtt bebújt volna házába, mely a kerítés egyik sarkában volt.
A kapunkhoz érve a postaládához nyúltam, hogy kivegyem a benne lévő szórólapot, amit a kezembe fogva nyitottam ki a kapuhoz tartozó ajtót. Áttoltam rajta a kocsit, melyben Matthew már mozgolódni kezdett. Megnyaltam kicserepesedett ajkaimat, ezzel egy időben becsukva az ajtót. A babakocsit betoltam a nappaliba, miután sikeresen kinyitottam a bejárati ajtót. Kivettem a két szunyókáló rosszaságot, kiket a kihúzható kanapéra fektettem. Levettem róluk cipőjüket, majd a pulcsiktól is megfosztottam apró kis testüket. A házban kellemesen jó idő volt, tehát nem kellett pulcsiban lenniük bent.
A biztonság kedvéért azért betakartam őket a kanapé karfáján pihenő lila pokróccal, s körbe tettem kis testüket díszpárnákkal.
Felkapva a rózsaszín illetve kék cipőket és pulóvereket igyekeztem ki az előtérbe, ahol a kabátokat és cipőket tároltuk. Igazán aranyosan festett, ahogy Harry talán negyvennégyes cipője mellé letettem Matthew aprócska belebújósát. A bejárati ajtót a biztonság kedvéért bezártam, utána utam pedig a konyhába vezetett, ahonnan pontosan ráláthattam a szunyókáló Styles gyermekekre. Nyálam egyenesen csorgott egy friss három az egyben kávés maszlagért, így hát az egyik kedvenc bögrémbe tejet töltöttem. A mikróba száműztem azt, méghozzá két percre. Ez alatt a mosogatóba tettem a koszos tányérokat, poharakat, evőeszközöket. Tablettát dobtam a gépbe, amit elindítottam egy órás gyorsmosásos programon. A mikró jelzett, hogy a tejem kellően megmelegedett, ezért lassan a háztartási gép elé sétáltam, s kivettem a bögrét. Beleöntöttem a port, majd gondosan kevergetni kezdtem. Forró volt, melyet ujjaim is éreztek, mikor megfogtam a bögrét. Kezem hamar megunta a forróságot, ezért kénytelen voltam letenni azt a pultra. Szemembe ismét beszökött egy hajtincs, melyet muszáj volt fülem mögé rejteni. Hirtelen rezgést éreztem, mely a farzsebembe süllyesztett telefonból származott. Jobb kezem segítségével fogtam kézre a készüléket, majd fogadtam el a hívást.
- Szia, Szerelmem - minden apró pihe életre kelt hátamon, miközben szemeimet akaratlanul hunytam le. Éreztem hangján, hogy mosolyog. Kiszáradt számat benedvesítettem, s először csak tátogtam, mint egy hal, ugyanis hangomat nehezen találtam meg.
- Szia, Harry - találtam meg nagy nehezen hangomat. Aprót köhögtem, hogy ne tűnjek olyan rekedtnek. Hallottam a vonal másik végéről sóhaját, ahogy lassan kiengedi az oxigént tüdejéből.
- Voltam a házban a tulajjal. Eszeveszett gyönyörű. Csináltam képeket, amiket elküldök majd, és ha neked is tetszik, akkor megveszem. Holnap reggel pedig akkor repülök vissza hozzátok - hirtelen darálta el a szavakat, melyeket először alig fogtam fel.
- Rendben van. Minden oké, egyébként? Szóval tudtál aludni az este? - valójában ismét rám tört az érzés, hogy megint nincs velem. Elfogott egy különös kísértés, mely letelepedett torkomba, másodpercekkel később pedig gyomromba. Olyan volt, mintha a nyelés is kínszenvedésnek számított volna.
- Igen, minden a legnagyobb rendben, azt leszámítva, hogy nagyon hiányzik a családom. És az imádott feleségem nélkül fájdalmas volt álomra hajtani fejemet - le mertem volna fogadni, hogy bárgyú mosoly játszott ajkain, aminek hála kirajzolódott szája mellett két oldalt egy-egy édes gödröcske.
- Még egy éjszakát kell kibírnom a férjem nélkül, utána pedig nem fogom soha többé elengedni



2 megjegyzés:

  1. Imadoom���� gyorsaan a koviiit����

    VálaszTörlés
  2. Jaj nagyon imadom siess a kovi reszel❤❤

    VálaszTörlés