2018. október 3., szerda

47.Rész: Érzések

Üdv!
Ismét itt vagyok, és most már 100% hogy nem megyek el.
Lehetséges, hogy már szinte senki nem fogja látni ezt a posztot, hogy már mindenki elfelejtett.
Mégis, kötelességemnek érzem, hogy befejezzem ezt a történetet, és be is fogom.
Arra kérek mindenkit, hogy aki itt van, az kommenteljen.
Kellemes olvasást, hamarosan jelentkezem!

Taylor xx
 ----------------------------------------------------------------------------------------
* Abigel Hill *

Reggel talán túl korán fent voltam már. Harry gépe reggel indult, és este nyolc körül fog földet érni Londonban. Tudom, hogy nem volt olyan sokáig távol, mégis nagyon hiányzik már. Maga a jelenléte, hogy velem legyen, mellettem. Igaz, anyu itt volt, segített akárcsak Matthew és Becca is igyekeztek elterelni a figyelmemet, nem nagyon sikerült. Csak őt szerettem volna. Nyűgös voltam, kimerült és szomorú.

A napom tehát igazából csak annyiból állt, hogy valamennyire igyekeztem rendet tenni a lakásba, hogy Harry ha hazaér ne kupi fogadja. Matthew és Becca pedig a babakocsiban aludtak, kint a kertben. Az idő tökéletes volt, és ezért úgy láttam jónak, ha kiviszem őket. Természetesen ennek az lett az eredménye, hogy a kellemes levegő mihamarabb mély álomba nyomta őket.
Továbbá anyu is átjött, és amíg ő kint volt velük a kertben, addig összeütöttem valamit, ebéd gyanánt. Csináltam hagyma krémlevest és mellé cipót. Harry egyik kedvencét.
Késő délután melegebb ruhákba bújtattam az ikreket, majd a babakocsit összehajtva a kocsi csomagtartójába tettem. Ezután beültettem őket, és indulhattunk is a reptérre. Izgultam, és nagyon-nagyon látni szerettem volna már Harryt.
Az ikrek az egész utat végig beszélték. Egész érdekes volt, mert ha nagyon megfigyeltem, akkor néha-néha értelmes szavakat is kipréseltek ajkaik közül. Legtöbbször az apa-jelző szokott előfordulni. Ilyenkor mindig, mintha a szívem kihagyna pár ritmust, teljesen elérzékenyülök.
Az út, amit a reptérig megtettünk, zökkenőmentesen ment. Énekeltem nekik azokat a zenéket, amik a rádióban mentek, valljuk be, meglehetősen hamisan. De talán nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy lekötöttem a figyelmüket. Nehéz úgy, hogy csak egyedül vagyok velük. De nem is baj, semmi pénzért nem cserélném ezt le mással.
  Nagy nehezen találtam egy parkolót, ahova a Range Roverrel tökéletesen be tudtam állni. Ez után kihajtottam a babakocsit, amibe beleültettem az ikreket és elindultunk be. Harry gépe tíz perc múlva fog landolni. Éppen ezért elindultunk be, hogy minél hamarabb tudjunk egy olyan helyet találni, ahonnan Harry észre vesz minket.
  A reptéren szokás szerint megint rengetegen voltak. A biztonsági őrök fel-alá járkáltak, emberek siettek, másokat fellökve. Bőröndök halk csikorgása társult mindehhez, így még inkább fülsüketítővé téve az egészet.
Jobb oldalt egy széket véltem felfedezni, mely pár méterrel egy kávé autómata mellett volt lehelyezve. Harry itt biztos meg fog találni.
Mikor odaértem az ülőalkalmatossághoz, magam elé toltam a babakocsit, s leültem. Mosolyogva figyeltem Beccat, aki az egyik plüssmacijával szórakozott, ellenben Matthew-al. Kisfiam göndör fürtjei mögül rám pillantgatott, zöld szemei teljesen elragadtak. Annyira hasonlít Harryre, le se tagadhatná.
  És így telt el tíz perc. Minden másodperc alatt a gyermekeimet tanulmányoztam, melyek számomra a világot jelentik. Csak gyönyörködtem gyermeteg arcukban, pufók párnácskáikban. Hosszú, sötét szempillájukban, melyeket még a modellek is megirigyeltek volna. Tíz perc alatt mintha kizártam volna a körülöttem lévő hangzavart, a hangosbemondó irritáló csengését. Csak én voltam meg a gyermekeim.
Eme pillanatot pedig a telefonom rezgése zavarta meg, melyet zsebemből érzékeltem. Előhalásztam a készüléket, hogy megnézem ki írt.
   " 5 perc "
Csupán csak két szó, ami ismét elindított bennem valamit. A szívem mintha a kétszeresére gyorsult volna, a víz pedig levert. Mint anno.
  Úgy éreztem magam, mintha már hónapok óta nem láttam volna Harryt. Az igazság az, hogy csupán két és fél napot töltött tőlem távol.
   Nem túl beteges, ha ennyire ragaszkodom hozzá?
Időm igazából nem sok volt, hogy gondolkozzak ezen. Öt perc igen kevés, ezért sem tétlenkedhettem.
- Kicsikéim, hamarosan jön apuci! Gyertek, előrébb megyünk, hogy minél hamarabb észrevegyen minket - mosolyomat képtelen voltam elbújtatni, miközben felálltam, majd a babakocsit tolva indultam el beljebb a terminálba. Hirtelen emberek jöttek le a mozgólépcsőről, jó sok ember. Így hát jobbnak láttam, ha megállok pár méterrel a lépcső előtt. Körbe tekintettem mindazokon, kik lefelé igyekeztek. Tekintetemmel őt kerestem. És nem is kellett sokáig ezt tennem.
  Göndör hajában egy napszemüveg pihent, mellyel minden bizonnyal igyekezett hátra tűrni rakoncátlan tincseit. Kevesebb sikerrel. Bőrkabát volt rajta, amit nagyon ritkán lehet Harryn köszönteni. Mégis, hihetetlen jól állt neki. Sötét barna volt, akárcsak cipője, melyhez egy fekete nadrágot és szintén sötét pólót társított. Egyszerűen lehengerlő látványt nyújtott. Ő is észrevett, telt ajakit egy mosolyra húzta, miközben táskáját fogva sétált felénk. Lépteit sietősre vette, majd ledobta a táskát, és szorosan karjaiba zárt.
   Otthon.
Ez volt az, mely először eszembe jutott, ahogy karjai közt voltam. Harry csak ölelt, és ölelt. Szorosan fogta derekamat, miközben én arcomat mellkasába fúrtam és ismét beszippantottam illatát. Imádtam. Harry minden egyes apró kis porcikáját imádtam.
- Hiányoztál! - lassan ejtette ki ajkai rabságából ezt az egy szót, miközben állát fejemre nyomta. Éreztem, ahogy a vér az arcomba tódul, s lassan felnéztem rá.
- Te is nekem, nagyon! - mondtam halkan, miközben nyakára simítva csentem tőle egy csókot. Természetesen nem tudtunk sok időt egymásra fordítani, ugyanis Becca nem hagyta. Babanyelven kezdett el hangosan gagyogni, mire Harry kuncogva vált el tőlem és fordult a babakocsiban fekvő két szépséghez. Leguggolt, majd homlokon csókolta lányunkat, kinek fufruját egy rózsaszín hajgumival feje búbjára kötöttem. Látszott, ahogy Becca sötét szemei felragyogtak, s aprócska karjaival Harry arca felé nyúl. Az említett pedig kuncogva dőlt jobban hozzá, és pufók arcára nyomott egy puszit.
- Hát szervusz kincsem, már hiányoztál ám! - kezdett el beszélni kuncogva Rebeccahoz, aki Harry arcát fogva figyel rá. És ahogy ez rendre meg van írva, Matthew sem hagyja magát. Duzzogva, aprócska száját lebiggyesztve néz Harryre.
- A...apa - szinte nem akartam hinni a fülemnek. Álmodnék?
Harry is hasonló helyzetben lehet, mert döbbenten fordult felém, miközben látszott csodaszép smaragdjaiban, hogy könnybe lábadnak.
- Tényleg azt mondta, hogy apa? - Harry hangja szabályosan megremegett, ahogy gondolkodás nélkül kicsatolta Matthewet majd ölébe kapva állt fel vele. Mosolyogva figyeltem őket.
- Azt hiszem, hogy meg van az első szavunk, apuci - mosolyodtam el, miközben egy aprót tapsoltam. Hihetetlenül büszke voltam nagy fiamra, ugyanis ez nagy szó tőle. Tudtam, hogy Harry hihetetlenül örül most ennek, akárcsak én.
  Mégis ki hitte volna, hogy ekkora öröm fog minket érni egy reptéren?

***

A napunk főleg abból állt, hogy az új házról készült képeket tanulmányoztuk. Továbbá a kicsikkel játszottunk. A nappaliban lévő szőnyegen elfeküdt Harry, és több nem is kellett az ikreknek. Mind a ketten apjukra feküdtek. Úgy terpeszkedtek rajta, mintha oda lettek volna teremtve. mind a ketten. Annyira édesek voltak, hogy nem bírtam ki, telefonommal jó pár képet készítettem róluk.
   Eszméletlen aranyos pillanat volt, mely ismét rendesen felpörgette szívemet.
Este hamar ágyba dugtuk a kicsiket, Harry esti mesét olvasott nekik, igaz nem jutott a végére. Hosszú napunk volt, ezért is aludtak el nagyon hamar.
  Addig én lent voltam és elmosogattam minden koszos tányért. Már csak a fürdés és a pihe puha ágy várt rám.
Hamarosan a csengő edények zaját elnyomta valami más. Fülemben kezdett szívem újra zakatolni, miközben két erős kar nyúlt derekamhoz. Az illető magához húzott, így fenekem ágyékához simult. Annyira magasabb volt nálam, még mindig. És ez már így fog maradni. Nem fog változni, és ez így van rendjén.
- Mi lenne ha a maradék mosatlant holnapra hagynád, és kicsit felmennénk? Mondjuk egy fürdéshez mit szólnál? - hangja vágyakozva simult fülembe, miközben fejét államon támasztotta meg.
  Ismét csak az otthon érzés kapott el. Mindig ez van, ha végre karjaim közt lehetek.
- Nagyon jól hangzik Harry, de mindjárt végzek. Várj meg fent, sietek! - motyogtam, miközben tovább törülgettem a habokban meglapuló tányérokat. A víz mely körbe ölelte kézfejeimet kellemesen meleg volt. Jó illat terjengte be az egész konyhát, köszönhetően a citromos mosogatószernek.
Egy csók lapult nyakamon, mely nedvességét még másodpercekkel később is éreztem. Harry karjai pedig szorosabban simultak hozzám.
- Fent várlak, a habok közt. Én a helyedben sietnék - kuncogott fel, majd egyik kezét arcomra simította, és kicsit maga felé fordította azt. Reagálni pedig nem volt időm, ugyanis kissé nagy hévvel hajolt ajkaimra és csókolt meg. Hagytam, hogy számba átcsússzon nyelve, ugyanakkor meg kellett kapaszkodnom a mosogatóba, hogy ne veszítsem el egyensúlyomat.
 A csók végeztével Harry elengedett, majd vigyorogva hátrálni kezdett, mígnem eltűnt a lépcső felé. Ahogy már nem láttam alakját remegve fújtam ki a levegőt. Hihetetlennek találtam, hogy ennyi idő után is ezeket váltja ki belőlem.
  Lehengerlő.

Miután minden tányért a helyére tettem, leoltottam a villanyt a földszinten majd elindultam az emeletre. Természetesen a kicsik szobájának ajtaja nyitva volt, hogy ha bármi baj van hallhassuk őket.
 A szobánkba beérve a félhomály fogadott, s az egyetlen fényt a fürdőből származó lámpa biztosította. Kibújtam papucsomból, majd hajamat felkötöttem. Ajkaimat csócsálva indultam be a fürdőbe, ahol bekukucskáltam. Harry a kádban ült, körülötte habok feküdtek szerte szét, akárcsak a ruhái melyek a földön végezték. Vizes tincsei homlokára tapadtak. Annyira aranyos volt, de egyben szexi is. Létezik ilyen?
- Be is jössz, vagy ott akarsz fürdeni? Pedig lemerem fogadni, hogy mocskos dolgok játszódtak most le abban a csinos kis fejecskédben - vigyorodott el, s hátra dőlt, kezeit pedig a sarokkád oldalára tette. Ha arcom eddig nem is, most biztosan piros lett, hallva szavait. Teljesen elvarázsolt.
- Egy perc - dadogom zavartan, miközben áthúzom fejemen a pólót, kilépek nadrágomból és ez idő alatt végig kerülöm Harry tekintetét. Tudom, hogy ha rá néznék teljes őrültségeket követnék el, ami nem lenne helyes.
Végezetül pedig kibújtam fehérneműmből, majd Harry koszos ruháit is összeszedve a szennyeskosárba dobtam azokat.
  Ahogy lábamat beletettem a kellemesen meleg vízbe, kirázott a hideg. Harryvel szembe foglaltam helyet, miközben mindvégig éreztem magamon tekintetét. Szívem gyors ritmusa pedig bizony nem akart lassulni. Mintha mindenki ellenem lett volna.
- Miért vagy ilyen távol? - Harry konkrétan nyüszített, miközben jobb izmos karját kitárta felém. Nekem pedig nem kellett több, karjához simultam, és hagytam, hogy lábai közé húzzon. Ajkamba harapva akasztottam kezeimet nyakába, miközben mélyen szemeibe néztem.
- Remélem, hogy most már minden rendbe jön - mondtam halkan, tekintetemet elszakítva smaragdjairól.
- Kérlek, legalább most ne beszéljünk erről. Ne rontsuk el ezt a tökéletes pillanatot - mondta, egy tincset fülem mögé tűrve, miközben másik kezét derekamra simította.
  Nem szóltam semmit, csak ajkaira hajoltam, hogy egy mohó csókba részesítsem, melyekből egyre csak több és több csattant el.


2 megjegyzés: