2017. november 2., csütörtök

41.Rész: Pofon

Még élek!
Sziasztok, szép estét! Jelentem, még élek, nem tűntem el, illetve semmi egyéb. Magyarázatom nagyon nincs, igazából csak az lenne, hogy durván ihlet hiányom volt. Olyan szinten, hogy leültem, megnyitottam a félig kész 41.részt, és nem tudtam folytatni. Egyszerűen nem ment, de úgy tűnik, elkapott az ihlet, és be tudtam fejezni. Illetve igyekszem Wattpad-en is a Wildfire új részével!
Köszönöm, hogy kommentelt az a bizonyos emberke, illetve köszönöm a megtekintéseket!

Kellemes olvasást, igyekszem a következő résszel is!
Ölel,
Taylor xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Néha megbánunk dolgokat, olyan szavakat mondunk ki, amik súlyáról talán nem is tudunk. Gondolkodás nélkül, rávágjuk az elsőt, amit gondolunk. Nem foglalkozunk azzal, ha megbántjuk a másikat, ha ezzel akár véget is vetünk egy kapcsolatnak.
Harry nem szólt semmit. Hallgatott, mintha valaki belé fojtotta volna a szavakat, s kötelet kötött volna nyakára. Nézett rám, szemeiből képtelen voltam bármit is kivenni, érzelemmentesek voltak. Ridegek.
- Mondj valamit! Gyerünk, most legyen nagy a szád Styles! Sőt, itt vagyok, vágj a falhoz és pofozz fel! Gyerünk, tedd meg, mert szültem neked gyerekeket! Gyerünk! - tártam szét karjaimat ordítva. Már nem érdekelt, hogy felkelnek a gyerekek, csak a mérhetetlen fájdalom volt az, ami a testemet átjárta. Könnyeim megállíthatatlanul folytak végig arcomon. - Na mi van? Elvitte a cica a nyelvedet? - röhögtem fel, mint egy elmebeteg. Harry tekintete fagyos volt, látszott rajta, hogy bármikor robbanhat.
Egy apró sikoly csúszott ki ajkaim közül, mikor elkapta csuklómat. Mellkasának csapódtam, kezét tarkómra simította, és mellkasára nyomta azt. Szorosan fogott, már annyira, hogy levegőért kapkodtam.
- Eressz! Eressz már el, az istenit is! - zokogtam fel, miközben erőtlenül ernyedt el testem. Feladtam. Végig simított hajamon, miközben továbbra is szorosan tartott. Halk szipogásom és zihálásom keveredett.
- Ne haragudj, nem akartam veled kiabálni, és nem szerettem volna távolságtartó lenni veled - suttogta, miközben hajamba csókolt. Magam elé bámultam, miközben bújtam hozzá, más választásom úgy sem volt. - Ezt majd megbeszéljük nyugodtabb körülmények között, rendben? - elengedett. Kezei felcsúsztak arcomra, amit maga felé fordított, vagyis felemelt. Hüvelykujja gyengéden siklott végig sírástól feldagadt arcomon.
Beszélni nem tudtam, képtelen lettem volna rá. Igaza volt, jobb, ha ezt később beszéljük meg.
Egy aprót bólintottam, s hagytam, hogy felemeljen, majd az emeletre vigyen. Halkan lépkedett a fokokon, nehogy a kicsiket felkeltsük. Mondjuk nem csodáltam volna, hisz' elég hangos voltam pár perccel ezelőtt.
Harry kinyitotta a háló ajtaját, majd az ágyra döntött. Fátyolos tekintettel néztem fel rá, miközben karját kinyújtotta, egyenesen az éjjeliszekrény felé, majd felkapcsolta a lámpát.
***
Reggelek. Általában ez a napszak minden ember számára nehéz. Egy új nap kezdődik el akkor, újabb esélyekkel, mikkel élni kell.
Apró simogatások, pici mancsok, halk, értelmetlen kis suttogások. Szeretet.
- Ne már, Becca, fel fogod kelteni anyut - Harry halk, mormogó hangja csiklandozta fülemet, miközben az addig arcomon pihenő kéz eltűnt. Amilyen gyorsan jött, úgy is tűnt el az érzés.
Vettem egy levegőt, majd hirtelen pattantak ki szemeim, s rántottam magamra a két eleven kölyköt. A meglepődöttségtől felsikítottak, illetve nagyokat nevettek, mely' zene volt füleimnek. Imádtam, ha boldogok voltak, ugyanis egyetlen egy apró könnycseppet sem akartam meglátni édes arcukon.
- Nagyon rosszak vagytok! - kuncogtam fel, majd mindkettő arcára egy nyálas csókot nyomtam. Felültem, arcomat Harry felé fordítottam, és ajakamba haraptam. - Jó reggelt - suttogtam, miközben az ő arcán is egy csók landolt. Mikor elhajoltam tőle, arcán látszódott, hogy meglepődött, közben ő is köszöntött.
***
- A tárgyalást ezennel lezárom, továbbá Harold Edward Stylest felmentem a börtönbe vonulása alól. Engedélyezem, hogy a családjával együtt Amerikába költözzön, s élete hátralévő életét ott töltse! - a kalapács hangja ütött zajt a terembe, a bíró ezzel együtt pedig felállt székéből, elhagyva a tárgyalótermet.
Az említett személy szavait felfogni sem tudtam, egyszerűen nem bírtam elhinni azt, amit mondott. Harry szabad. Nyertünk. Költözhetünk Amerikába.
Felugrottam a helyemről, s Harry felé fordultam, kinek kezéről akkor szedték le a bilincseket. Felállt, majd szorosan húzott magához. Éreztem, hogy szemem bekönnyesedik, majd pár csepp csúszik le arcomon. Nem akartam elhinni, hogy tényleg sikerült.
Nem kell egyedül felnevelnem a gyerekeimet, és nem kell életem hátelevő részét a szerelmem nélkül leélnem.  Boldog voltam, mert tudtam, hogy már semmi nem állít meg, hogy normális család legyünk, átlagosak, akik minden apró kis dolognak örülnek.
Harry karját szorosan fogta derekam köré, miközben éreztem, ahogy kicsit ő is megrázkódott.
- Annyira szeretlek, Abigel! - Harry megtörten emelte fel fejemet. Tenyerei között volt arcom, amit szorított, mintha az élete múlott volna rajta.
Zokogva mosolyodtam el, s hajoltam fel hozzá egy csókra, ami könnyű volt, ugyanis magassarkúba voltam. Remegő végtagokkal fogtam oldalát, miközben ő ajkaimra nyomott egy csókot, ujjával pedig letörölte könnyeimet.
Ismét egy ölelés, mely alatt arcomat szorosan fúrtam mellkasába. Érezni akartam, szorítani, míg világ a világ. Levegőnk már fogyott, köszönhetően fojtogató karjaimnak. Mark hangja zendült, fel majd mikor elengedtem Harry-t, megpillantottam a felénk siető férfit. Hosszú, fekete ruha volt rajta, az a tipikus.
- Látjátok? Mondtam, hogy sikerülni fog - halkan felkuncogott, miközben megveregette Harry vállát. Szipogva törültem le könnyeimet, mialatt hátráltam párat, hogy adjak nekik egy kis teret.
- Mindent köszönünk, Mark! Maga, vagyis nélküled nem sikerült volna - mosolyodtam el apró nyelvbotlásomon. Nehéz volt megjegyezni, hogy nem muszáj magáznom.
- Én csak a dolgomat tettem, illetve tettem. Örülök, hogy segíthettem - kuncogott fel.
***
A nap gyengén sütött, a felhők szorgosan változtatták helyüket az égen. Ahogy elhagytuk a kocsit, Harry mellé siettem, hogy megfogjam kezét. Anyu házához mentünk, hogy hazavigyük a kicsiket.
A bejárati ajtót lassan nyitottam ki, majd léptem be. Kabátomat levettem magamról, és kibújtam barna bokacsizmámból. Harry-t megvártam, hogy levetkőzzön ő is. A nappali felé ballagtunk, ahol a tévé halk hangja szűrődött ki, illetve anyu hangosan magyarázott valamit az ikreknek.
Harry elém lépett, majd bekukucskált, s mutató ujját szája elé tette, mikor Becca észrevette.
Elmosolyodtam, ahogy végig néztem Anyun és a kicsiken. Édesanyám háttal ült nekünk, és egy babát igyekezett felöltöztetni.
- Apu! - Matthew felpillantott, így észrevette édesapját. Azonnal felpattant, majd Harry felé szaladt, ki lehajolva karjai közé kapta fiúnkat.
Anyu felállt, s mosolyogva fogta meg Becca kezét. Így ballagtak felénk.
- Harryt nem ítélték el, ki tudunk költözni Amerikába! - mosolyodtam el ismét. Boldog voltam, mert már csak egy karnyújtásnyira volt tőlünk minden.
- Annyira örülök ennek, Kincsem! Nagyon örülök nektek! - anyu szemei könnybe lábadtak az örömtől. Magához szorított, keze hátamon pihent, mialatt teste megremegett. Zokogni kezdett.
Kezemet hátára simítottam, és cirógatni kezdtem.
- Igen anyu, sikerült - hangom halk volt. Tovább simogattam hátát, majd mikor megnyugodott, lassan eltolt magától. - Hazavinnénk a gyerekeket, ha nem probléma. Eléggé lefárasztott minket ez a nap - haraptam bele alsó ajkamba, miközben anyu fáradt szemeibe pillantottam. Látszott rajta, hogy keveset aludt az elmúlt napokban. Igazából nem voltunk fáradtak, ugyanis még csak délután öt óra volt, viszont anyu szemei mintha sikítottak volna egy kis alvásért.
- Rendben, menjetek csak. Lehozom a kicsik cumiját meg az alvókájukat - simított végig karomon, mire bólintottam egyet. Anyu elindult fel az emeletre, én pedig lehajoltam Becca elé, és felkaptam. Aranyosan felkuncogott, mikor pufók arcára egy cuppanós, nyálas puszit nyomtam. Hozzám bújt, aprócska kezét a nyakamba akasztotta. Imádtam a baba illatát, göndörke kis szöszi haját. Mindenét, konkrétan imádtam mind a két kis csöpséget.
Miután anyu lehozta a kicsik holmijait, elköszöntünk tőle, majd elindultunk haza. Hátul ültem az ikrek között. Mikor Harry beállt a garázsba, a belső visszapillantóba egymás szemébe néztünk. Olyan csábosan nézett zöld szemeivel, hogy lábaim remegni kezdtek. Pedig ültem.
Nagyot nyeltem, majd Rebecca felé fordultam, ki nyugodtan szunyókált. Kicsatoltam a gyerekülést, s ugyanezt tettem Matthewnél is. Hallottam, hogy Harry sóhajtott egyet, és ezt követően kiszállt. Kinyitotta az egyik ajtót, s kivette fiúnkat. Kiszálltam én is, majd megkerültem a kocsit. Beccat kivettem, Harry akkor már bent volt Matthewel. Szorosan fogtam lányomat, ahogy halkan próbáltam becsukni a kocsi ajtaját.
Mi is bementünk, mikor bezártam a bejárati ajtót, Becca felkelt. Nyüsszögni kezdett, s aprócska kezeivel jobban kapaszkodott belém.
- Shh, aludj nyugodtan - göndör fürtjeibe csókoltam, majd elindultam fel az emeletre. Fejét vállamra döntötte, finom illata orromba kúszott. A szobájukba beérve, Harry ott állt a kiságy mellett, s a szuszogó Matthewet takarta be. Halkan beléptem és befektettem Beccat. A pulcsit levettem róla, majd betakartam.
Elindultam ki a folyosóra, mikor egy kéz simult csuklómra. Nagyot nyeltem, s mikor Harry is kijött, résnyire nyitva hagyta az ajtót. Megálltam, majd felé fordultam. Ajkát pont akkor nyalta meg, mikor szemeibe próbáltam nézni. Ajkaim elnyiltak, éreztem, hogy kezét csuklómról elkapja, majd derekamra teszi.
- Eszeveszetten örülök annak, hogy itt lehetek veled. Hogy most foghatom a kezedet, és nem egy cellában rothadok. Köszönöm, hogy mellettem álltál, és egy percig sem gondoltad meg magad! Én... Nem tudom, mi lenne velem, ha nem lennél itt, Abigel! Csak... Köszönöm, hogy itt vagy nekem, és velem vagy! Nagyon szeretlek! - hangja halk volt, ennek ellenére minden egyes szavát értettem. Szívem hevesen vert mellkasomba, szavaitól enyhén bekönnyeztem.
Számát szólásra nyitottam, viszont hang nem fért ki rajta. Párszor eljátszottam ezt, mígnem megtaláltam hangomat. Harry szorítása derekamon erősödött.
- Én is nagyon szeretlek Harry! - suttogtam, majd kezemet nyakába akasztottam, illetve lábujjhegyre álltam, de még így is nagyon nehezen értem fel.
Elmosolyodott próbálkozásomon, majd lejjebb hajolt. Ajkaink egymásnak simultak, mire lehunytam szemeimet. Mély levegőt vettem, kezemet tarkójára simítottam, s meglöktem kicsit fejét. Mohón csókolt meg, keze lecsúszott fenekemre, mire közelebb léptem hozzá. Mellkasunk összesimult, éreztem szapora szívdobogását. Hajába túrtam, tincseit kicsit meghuzigáltam, mikor nyelve átcsusszant számba. Levegőm fogyni kezdett, így a lehető leglassabban elszakadtam tőle. Egyenesen a számba zihált, keze még mindig fenekemen pihent. 
- Menjünk be a szobába - nézett szemeimbe, majd elhajolt, arcát nyakamba bújtatta. Bőrömet kezdte puszilgatni, miközben keze lecsúszott combomra, és ölébe kapott. Meglepődtem, így jobban hozzá bújtam. Nem voltam már olyan vékony, mint mikor megismerkedtünk, és a terhességem alatt is felszedtem jó pár kilót. Ezért lepett meg, hogy Harry még mindig kíván.

Halkan csuktam be az ajtót, aminek később neki is döntött. Hátam keményen találkozott a fával, kezeimet felfogta fejem fölé, úgy csókolta nyakamat. Szemeimet lassan hunytam le, teljesen átadva magam neki, miközben ő beleharapott kulcscsontomba. Zihálni kezdtem, csípőmet felnyomtam, mire halkan morgott egyet. Visszatért számhoz, kezemet pedig elengedte. Vállába kapaszkodtam, alsó ajkát ezúttal én húztam meg.
Elszakadt tőlem, és az ágyra döntött. Belesüppedtem a matracba, a párnáktól nagyon nem láttam semmit se. Hallottam, hogy kuncog, mire durcás arcot vágva néztem fel rá. 
- Igen? Szóval kinevettél? - kulcsoltam lábaimat derekára, s nagy nehezen a hátára löktem, így én voltam felül. Még jobban nevetni kezdett, én pedig elvigyorodva fogtam be száját. - Ezért ma nincs szex - nevetése azonnal abbamaradt, döbbent arckifejezését látva elkapott a nevetőgörcs. Elvettem kezemet szájától, és leszálltam róla. - Elmentem fürdeni - kuncogtam, majd a fürdő felé ballagtam.
Még hallottam, hogy hangosan káromkodik egy sort.


Wattpad: Wildfire





2017. október 8., vasárnap

40.Rész: Házas élet

Helló, sziasztok!
Egy hónapot le is tudhatunk az iskolából, gondolom már mindenkinek most tele van a hócipője vele! Ne aggódjatok, nekem is:D
Igyekszem hozni a részeket, tudom, néha kihagyok pár hétvégét, de sajnos nem tehetek róla, rengeteg a követelmény.
Ugyanakkor, meghoztam nektek a 40.részt, igaz talán nem lett olyan hú, de érdekes, de igyekeztem!
Várom a kommenteket, amik nem érkeznek mostanság... a feliratkozásról meg már nem is beszélek:'D
Kellemes olvasást, illetve jó tanulást!

Taylor xx

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

- Jók legyetek - nyomtam egy utolsó csókot Darcy pufók, puha kis arcára, mielőtt elindultunk volna az ügyvédhez, hogy megbeszéljük a következő lépéseket. Matthew Harry karjaiban volt, aki a kanapén ült a fiúnkkal, és valamiről beszélt neki. Már egy hónapja, hogy összeházasodtunk, az eddigi csodálatos életünk, egy fokkal még szebbnek bizonyult. Minden reggel családiasan megreggeliztünk, elmentünk a gyerekekkel sétálni, és boltba. Harry még nem dolgozhat, ugyanis még mindig vitatják, hogy visszaküldjék a börtönbe, vagy a bíróság engedje, hogy Amerikába költözzünk.

Miután elbúcsúztunk a gyerekektől, beszálltunk a kocsiba, és elindultunk az ügyvéd házához, mely' a város másik felében volt, egy gazdag környéken. Jártunk már nála, s meg kell, hogy mondjam, barátságos házban él a családjával együtt, akik szintén nagyon jó emberek.
- Szerinted sikerül kiköltözünk? Én már szeretném, ha ennek az egésznek vége lenne, és nyugodtan tudnánk élni, ha nem kellene minden nap azon agyalni, mikor küldenek megint a börtönbe. Nem akarlak elveszíteni Harry, értsd meg! - hadartam egy szuszra, miközben a házhoz közeledtünk. Harry megállt az autóval az út szélén, a motort leállította és teljes testtel felém fordult. Hatalmas, forró kezét arcomra simította, miközben elmerültünk egymás szeretetteljes pillantásában.
- Abigel, teljes mértékben megértem, hogy félsz. Én sem szeretnélek elveszíteni titeket, ti vagytok az életem. Nem szeretnék oda visszamenni, és itt hagyni titeket, mert ki tudja, mikor szabadulnék ismét ki. Ezért kell nekünk Mark segítsége, nélküle nem menne ez az egész. Minden rendben lesz, csak tarts még ki egy kicsit, kérlek! - ujjbegyeivel gyengéden cirógatta hideg arcomat, miközben áthajolt, hogy egy lágy puszival nyugtasson meg. Sóhajtottam egyet, miközben kezemet tarkójára simítottam, és egy csókot formáltam mindebből.

Harry miután elhajolt, a kocsit ismét elindította, s már kicsit nyugodtabban hajtottunk az ügyvéd házához, hogy elrendezzünk mindent.
A házakat bámultam, néztem a tájat, mely Júniusban igen szép látványt nyújtott. A szél gyengéden fújt, és kisgyerekek játszottak konkrétan mindenhol.
A kocsi lassítani kezdett, mígnem beálltunk egy széles, kövekkel teleszórt hídra. Harry kikapcsolta magát, majd már el is hagyta a járművet. Az ajtót pedig kinyitotta nekem, és kisegített. Papírok voltak a kezembe, plusz a pénztárcám. Harry megnyomta a kapucsengőt, ami kinyílt előttünk, illetve egy bejárónő fogadott minket az ajtónál.
Illedelmesen üdvözöltük mindketten, s ahogy beléptünk, Mark már közeledett is hozzánk mosolyogva.
- Szép jó napot, már vártalak titeket! - mosolyogva kezelt le Harryvel, majd nekem adott két puszit. Igen, elég furcsa volt ez a viszony köztünk. Mármint, általában az ügyvédek és a védencek között nem alakul ki e fajta ,,baráti" kapcsolat. Mégis, sokat segített rajtunk Mark, és hatalmas hálával tartozunk neki, amiért Harry még mindig itt van közöttünk, és nem a börtönbe.
Az üdvözlés után Mark előre ment, fel az emeletre, ahol a dolgozószobája volt.
- Lillian hamarosan hazajön, elvitte a kicsiket játszóházba, és előtte sütött nektek. Állítólag beszéltetek valami receptet! - fordult felém, ahogy ahogy a szobába értünk.
Elmosolyodtam, majd bólintottam egyet, ahogy eszembe jutott, mikor odaadtam neki egy mini fahéjas csiga receptet.
- Igen, valóban beszéltünk erről, és mondta, hogy majd kipróbálja a receptet - rántottam vállat, miközben leültem Harry mellé, az asztal elé. Azonnal kezéért nyúltam, ujjainkat összefűztem.
Olyan szótlan volt, igazából egész idő alatt, és nem is nézett rám. A kezemet is úgy fogta, mintha annyira nagyon muszáj lett volna. Furcsa volt, de nem akartam Mark előtt megkérdezni, mert szerintem nem azért voltunk ott.
- A dolog lényege az, hogy két hét múlva lesz egy tárgyalás, ahol eldől végleg Harry sorsa. A bíróságnak mondtam, hogy gondolkodjanak el azon a kérelmünkön, miszerint Amerikába tudjatok költözni. Azt mondták, hogy meg fogják fontolni ezt, de még semmit nem mondanak biztosra. Még puhítok itt-ott egy keveset, és higgyétek el, ki tudtok költözni, és ezt az egészet lezárhatjuk. Még egy kis ideig legyetek türelemmel - Mark szemüvege mögül pillantott ránk, így fejét picit lejjebb hajtotta. Harry-re pillantottam, aki mereven nézett előre, és megnyalta ajkait.
- Rendben, nagyon köszönöm Mark. Nem is tudom igazából, mi lenne velünk, ha te nem jöttél volna- Harry egy pillanatra elmosolyodott, miközben hálásan pillantott az előttünk ülő férfire. Kezét elhúzta enyémből, és beletúrt hajába. Ez, mondanom sem kell, meglehetősen rosszul esett, de nem szólaltam meg.
- Ez esetben... - folytatni akarta, de egy kopogás megállította. - Szabad! - kiabálta ki, majd az ajtó nyílt is, s Lillian dugta be fejét.
- Sziasztok, ne haragudjatok a zavarásért, csak gondoltam hozok be abból a sütiből, aminek a receptjét Abigel adta. Egyszerűen mennyei lett - kuncogott fel, miközben beljebb lépett. Egy térdig érő, menta színű ruhában volt, fehér magassarkúval együtt. Nagyon csinos volt.
Mosolyogva álltam fel, majd egy puszival köszöntöttem, Harry szintén. Mark felállt, megkerülte asztalát, majd egy csókot nyomott felesége ajkaira, és elvett egy fahéjas csigát. Az illata isteni volt. De tényleg, egyszerűen mennyei.

Végül megbeszéltünk mindent, Lillian-el főleg a fahéjas csigáról beszéltünk, illetve ittunk egy kávét is. Ezalatt Harry odafent volt Mark-al, gondolom beszélgettek.
- Tényleg köszönünk mindent! - öleltem meg Lilliant a kapunál. Mark átkarolta felesége derekát, s úgy várták, hogy elmenjünk.
- Ugyan, mi csak a dolgunkat tesszük! - kuncogott fel a fiatal hölgy, majd férjéhez bújt.
Harry már a kocsiban volt, ábrázata meglehetősen mogorva, illetve morcos volt. Beszálltam mellé, majd bekötöttem a biztonsági övet, és integettem, mielőtt elhajtottunk volna.
- Harry...- simítottam kezemet kezére, mely' a váltón pihent. Hallottam, hogy kienged egy hatalmas, mélyről jövő sóhajt. Valami bántotta. - Elmondod, miért van ilyen kedved? Mi történt? Vagy...én csináltam valamit? - fordultam felé, már amennyire a biztonsági öv engedte. Egy piros lámpánál álltunk meg, de ő még egy pillanatra sem nézett rám.
- Nem akarok beszélgetni - mondta halkan, annyira, hogy alig hallottam meg.
Nagyot nyeltem, hogy a gombóc eltűnjön torkomból, de sikertelen volt. A könny összeszökött szemeimbe, de nem engedtem ki. Fájt, hogy ezt csinálta, mert konkrétan ilyenre még nem volt példa.
Nem mondtam semmit, csak visszazuhantam az ülésbe, kezemet levettem kezéről.

Az út, amit anyu háza felé tettünk meg, talán még hosszabbnak tűnt, mint valaha. Már fojtogató volt az érzés, ami a kocsiban uralkodott, plusz még legszívesebben kiszaladtam volna a világból, csak ne kelljen Harryvel beszélnem. Nem tudtam, nagyon mit tegyek, ezért elhatároztam, hogy nem is fogom nyaggatni, mert csak felidegesíteném vele, és semmi kedvem sincs vele veszekedni.
Leparkolt, és már mellettem sem volt. Olyan hirtelen vágta be a kocsi ajtaját maga mögött, hogy egy pillanatra megrémültem.
Remegő kezekkel simítottam le az öv végére, s kicsatoltam magamat. Lassan kiszálltam, majd besétáltam a nyitott kapunk, végül kinyitottam a bejárati ajtót, és beléptem.
Hallottam Darcy és Matthew édes nevetését, illetve azt, ahogy Harry beszél hozzájuk.
A hangok a nappaliból jöttek, így arra siettem.
- Sziasztok! - mosolyodtam el, ahogy megláttam a két kis csöpséget szerelmem karjaiban.
- Anyu! - Matthew kikászálódott Harry karjai közül, majd elindult felém. Leguggoltam, hogy felvegyem, s egy hatalmas, cuppanós pusziban részesítsem. Édesen felnevetett, és a hajamba tette pici mancsait.
- Jó fiú voltál? - kérdeztem lenézve rá, miközben leültem Harry mellé. Anyu mosolyogva figyelt minket a fotelbe ülve. Matthew hevesen bólogatott, olyannyira, hogy sikeresen lefejelt. Felszisszentem, miközben nevetve simítottam homlokomra, majd az övére egy csókot nyomtam.

Pár órát töltöttünk még anyunál, utána pedig a kicsiket az ülésekbe tettük, és elindultunk velük haza. Harry vezetett, már este volt. Igaz, anyu nem lakott tőlünk annyira messze, csak pár utcával.
Harry továbbra sem szólt hozzám, sőt, rám sem nézett. Én sem szóltam hozzá, nem lett volna értelme, mert szerintem nem válaszolt volna.
Hátra pillantottam, mikor már a kocsi a garázsba állt. Elaludtak. Mindkettő szája nyitva volt, fejük oldalra dőlt, s hatalmasakat szuszogtak.
Elmosolyodtam az édes látványon, és halkan kiszálltam. Harry vitte be Darcyt, én pedig Matthewt.
Pár villanyt felkapcsoltunk, hogy ne essünk el a sötétben, majd a kiságyakba fektettük őket.
A szobából kilépve lementem a konyhába, hogy elmosogassam a reggel összekoszolt edényeket. Harry a nappaliba ment, majd hallottam, ahogy a játékok zörögnek, vagyis elkezdett pakolni.
Nem volt olyan késő, csak fél kilenc, így gondoltam főzök valamit, ami hamar elkészül, és marad belőle holnapra.
Tettem fel vizet, és főztem zacskós rizst, hozzá pedig sajtos-tejszínes mártást. Ezalatt elmosogattam, és elpakoltam a tányérokat.
Épp, hogy végeztem a vacsorával, mikor Harry belépett a konyhába. Hallottam, ahogy nagyot szippantott a levegőből, majd azt is, ahogy kivesz két tányért a szekrényből.
- Te is eszel, igaz? - kérdezte, szemem sarkából pedig láttam, ahogy felém fordul.
- Igen - mondtam szűkszavúan.
Végül leültünk enni, továbbra is csendben voltunk, csupán csak az evőeszközök csörömpöltek.
Miután ettünk, felálltam és összeszedtem a két piszkos tányért, majd a mosogatóba tettem. Hallottam, hogy Harry feláll, a következőkben pedig megéreztem kezét alhasamon. Beleharaptam ajkamba, hogy elharapjak egy csípős megjegyzést, de egyszerűen nem bírtam ki. Elléptem tőle, és felé fordultam.
- Miért olyan nehéz megmondani, hogy mi a bajod? Harry, a rohadt életbe is, eddig mindent meg tudtunk beszélni! Nem igaz, hogy ezt olyan nehéz velem megosztani! Mi a jó istentől félsz, hm? Senki nem fog megölni, mert elmondod, hogy mi a bajod - próbáltam nem hangos lenni, nehogy a kicsik felébredjenek. Hihetetlen, hogy ennyi nyugodt hét után megint veszekednünk kellett.
- Nem mindegy az neked? Eddig sem volt fontos, én mit gondolok, csak csináltuk azt, amit te akartál! Szerinted nekem milyen érzés az, hogy miattam van minden? Én öltem meg embereket, és kerültem börtönbe! Ha nem teszem ezt, akkor nem kellett volna megszöknöm abból a rohadt intézményből! Akkor nem lennénk most itt, ekkora problémák körül! A rohadt életbe is - a pultra csapott, mire nagyot kellett nyelnem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy jól hallottam-e.
Kifújtam a bent tartott levegőmet, majd letöröltem könnyeimet, melyek bizony már arcomon folytak le.
- Szóval te azt mondod, hogy...bánod azt, hogy lefeküdtünk? Harry, te bánod azt, hogy gyerekeid vannak?








2017. szeptember 23., szombat

39.Rész: Boldogság

Sziasztok, szép estét, stb.!
Sajnálom, hogy egy jó ideje nem tudtam új bejegyzést hozni. Egy hete, pénteken levették a gipszemet, és a kezem még nem olyan hú, de jó, viszont igyekszem. Emellett sok tanulnivalóm is van. Viszont most meghoztam a 39.Részt.! Köszönök mindent, és a türelmet is!

Na, nem is rabolom az időtöket, kellemes olvasást mindenkinek!
Egy ideje nem érkezett új feliratkozó, amit elég szomorúan tapasztalok, szóval most ezen a számon(66) picit növelni kellene!
Kellemes hétvégét mindenkinek!

Taylor xx

*Külső szemszög *

Az idő rohamosan telt, kint a zord idő szinte elreppent Abigel és családja feje fölött. Nyolc hónap.
Nyolc hónappal ezelőtt, egy szörnyű baleset megváltoztatta az egész Styles család életét. Világra jött két imádni való kisgyermek, súlyos sérüléseket szerzett két szülő. s szinte csoda volt, hogy felébredtek.
Tavasz volt, a fák rügyeztek, akárcsak minden évben. A madarak édesen csicseregtek, a megszokott dallamban. Minden a régi volt. Vagyis csak félig. A rendőrség folyamatosan Harry és a családja nyakára járt. Az ügyvédjük, Mark segített ott, ahol tudott. A költözést tervezték, ki szerettek volna menni Amerikába, elhagyni London mocskos kis utcáit, a rendőröktől megszabadulni.
Viszont ez előtt még volt egy teendőjük, amit március tizenkettedikére tettek. Az esküvő.

A szűk családi kör, egy gyönyörű abroncsos szoknya, két aprócska tipegő-totyogó, egy pap, egy gyönyörű pár.
Abigel haja egyszerű volt. Pár tincs begöndörítve keresztezte karakteres arcát, tincsei többi része egy gyönyörű fonatba volt igazítva. Sminke, akárcsak a haja, a finomságról volt híres. Egy halvány, mattra száradó rúzs, szempillaspirál, egy kecses tusvonal, minimális alapozó, illetve egy fantasztikus illatú parfüm.
- Anyu, kérlek húzd szorosabbra! - hangja halkan csengett, miközben elöl, a pánt nélküli ruhát igazgatta. Gyönyörű, finom tapintású csipke díszítette. Az abroncs hatalmas volt. Abigel kis termete így igazán édes, de egyben csinos tükröt mutatott.
Édesanyja, Teresa teljesítette lánya kérését. Húzott még egyet a selyem fűzőn, majd egy kecses masniba hagyta a maradék anyagot. Örömkönnyei folyamatosan marták kék szemeit, de próbálta visszatartani azokat.
Beállt lánya mellé az egész alakos tükörben. Kezét az apró, műtős kézbe csúsztatta, majd gyengéden megszorította.
- Apád most nagyon-nagyon büszke lenne rád, Abigel! Eszeveszett erős vagy! - fordult teljes testtel lánya felé, kin látszott az apró meghatódottság. Ugyan azt érezték. Tudták, hogy valami hiányzik. Az a valami pedig John Hill volt, az ara édesapja, és Teresa férje.
Ő nem lehetett velük, nem foghatta lánya és felesége kezét a nagy napon.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények, és ilyen múlttal valaha is férjhez fogok menni, Anya! - suttogott, miközben elveszett anyja íriszeibe.

Az érzelmes beszélgetés után Teresa lányába karolt, majd lesétáltak a lépcsőn. Mindenki rájuk várt. Zayn Malik, jelenlegi kedvese oldalán ácsorgott elől, egy fehér-kék díszes széknél. Mögöttük Owen Hunt, ki már hosszú ideje gyászolta édesapját, ugyanakkor valakit ő is talált magának. Egy csinos, korban idősebb műtős nővért. Ott volt az ügyvéd, a másik oldalon, a családjával. Úgy bizony, Harry és Abigel szerették volna, ha az, aki jelenleg az egyik legtöbbet segít nekik, ott legyen a családjával együtt.
A pap már várt Abigel-re, akárcsak Harry Styles.
Zöld szemei a boldogságról árulkodtak. Boldog volt. Az utóbbi napok, igaz, számára meglehetősen teltek, ő még is élvezett minden egyes apró kis percet. Hogy miért? Azért, mert a családjával lehetett. A két kis csacsogó gyerkőccel, és álmai asszonyával. Abigel Hill-el.

- Rendben, mehettek! - szólalt meg az elhúzhatós ajtó előtt állva Teresa. Szavait az ikerpárhoz intézte. Először Matthew indult ki a kertbe, hogy a gyűrűket vigye. Göndör fürtjei édesen terültek el feje tetején, egy aranyos csokornyakkendőt kapott, zakóval együtt. Félt, nehogy leejtse a gyűrűket. Igaz, csak nyolc hónapos volt, de már gyönyörűen totyogott, s állt meg a pap másik oldalán.
Matthew mögött aprócska szandálos lábacskáit szedte Darcy. A kislánynak göndör haja két copfba lett fogva, és egy babarózsaszín ruhát hordott, fehér harisnyával, kezében egy aprócska, fehér, kidíszített kosárral. Virágszirmokat szórt, miközben elindult az ikerpár másik tagja után. Harry tekintetét kisfián, majd lányán tartotta, egészen addig, míg meg nem álltak.
Végül a zene halk dallamaitól Harry szívverése felgyorsult, majd az ajtó felé fordult, hol szerelme állt. Megnyalta ajkait, mielőtt azok végleg elnyíltak volna. Abigel kecsesen indult el leendő férje felé, anyjával az oldalán.
Harry-t egyszerre verte ki a víz, és kezdett el fázni. Nagyot nyelt, ahogy végig nézett Abigel telt idomain, melyek növekedéséhez a szoptatás is hozzájárult.
Imádta minden porcikáját. Konkrétan oda-meg vissza volt érte, történjen bármi. Elválaszthatatlanok voltak.
Abigel tekintetét végül ráemelte Harry-re, érezte, hogy arca pírba szökik. Ő is, akárcsak Harry hirtelen melegséget érzett testén végig áramlani, mely' nem akart megszűnni. Mikor odaért a paphoz, anyja felé fordult, majd arca két oldalára lehet egy-egy csókot.
Teresa ellépett tőlük, és a két kicsi mellé állt. A zene lassan elhalkult, Abigel pedig felpillantott szerelmére.
- Gyönyörű vagy! - suttogta Harry, miközben gyengéden megérintette kézfejét. Arcán levakarhatatlan volt a mosoly, egyszerűen sugárzott. Abigel szívverése kihagyott egy ütemet, miközben pirulva szorított egyet Harry kezén. Végül mind ketten a pap felé fordultak, hogy kezdetét vegye a szertartás.

A mindent eldöntő csók. Az emberek a lehető legromantikusabban képzelik el ezt a csókot, mikor végleg lepecsételik az esküvőt. Harry és Abigel pontosan ezt tette akkor. A férfi gyengéden karolta át kedvese derekát, érintve annak selyem fűzőjét. Abigel szíve majd' kiszakadt mellkasából, mosolya levakarhatatlan volt. Mind a ketten, konkrétan fürödtek a boldogságba. Minden tökéletes volt.
Abigel kezét gyengéden felvezette Harry tökéletesen belőtt tincsei közé. A férfi nem habozott, ajkait kedvese szájára nyomta. Körülöttük mindenki tapsolt, Teresa szemei könnyesek lettek, örült lánya boldogságának. Tudta, hogy lassan minden egyenesbe fog menni, és semmi nem fogja őket megállítani a boldogságtól.
Lassan falták egymás ajkait, minden centit kihasználva. Végül Abigel húzta el fejét, majd Harry ajkaira simította ujját, s letörölte onnan a rúzsfoltot. Mosolyogva engedte el a férfit, és guggolt le gyerekeihez.

Az este folyamán megvacsoráztak, és felvágták a tortát. Teresa beszélt még Harry-vel, miszerint a gyerekeket elviszi, és egy hotelben alszik velük, hogy ők kettesben tudjanak lenni. Abigel erről nem tudott, ezért nyugodtan húzta ölébe Darcy-t, ki már kezdett fáradni. A vendégek elmentek, csupán csak Zayn maradt, a barátnője nélkül.
- Felviszem, lefektetem Darcyt! - szólalt meg halkan Abigel, közben Harry csillogó szemeibe nézett. Úgy bizony, a göndör fiúnak egész nap ilyen volt a szeme. Csillogott a boldogságtól.
- Erre nincs szükség, ma velem alszanak, egy hotelbe! - Teresa kezét Abigel vállára simította, melyre Harry zakója volt terítve. Kint voltak, a kertben, sötét volt, így már kezdett az idő is hűvösre váltani. Gyertyák világítottak be mindent, illetve fáklyák, amik a fűbe voltak szúrva.
Abigel meglepetten fordította fejét édesanyja felé, ki mosolyogva nézett le lányára. Mikor leesett neki, miért is akarja Teresa, hogy a kicsik ne tartózkodjanak itthon az este további részébe, érezte, hogy arca pírba szökik. Egy aprót bólintott, és az ölében üldögélő gyönyörűségre pillantott.
- Kincsem, ma a mamával alszotok, rendben? Nekünk...dolgunk van apával - simított az apró, selymes arcra. Darcy nagy, álmos szemekkel nézett fel édesanyjára, majd szótlanul bólintott egyet. A következőkben Abigel felállt a kicsivel, majd ruhájára vigyázva, elindult vele a anyja kocsija felé. Darcy eközben szorosan bújt hozzá, már fél álomban volt.
Harry kikapta Zayn öléből Matthew-et, erős karjait fia köré fonta.
- Gyere, már biztos nagyon álmos lehetsz! - csókolt Harry a fürtök közé. Igaza volt, ugyanis Matthew is nehezen pislogott már, de fent maradt, erős volt, vagyis csak az akart lenni.
Zayn magára vette zakóját, ami idő közben a székén pihent, és követte őket. Úgy gondolta, ideje őket kettesben hagyni, ha már úgy sem adódik minden nap ilyen lehetőségük.

A kocsiba ültették az ikerpárt, s bekötötték őket. Egy utolsó csókot nyomtak a nap folyamán arcocskájukra, majd elköszöntek Teresától, illetve Zayntől.
Megvárták, míg az autó elhajt, egészen az utca végéig, majd eltűnik látókörükből.
Harry nem tétlenkedett, Abigel mellé lépve, feneke alá nyúlt, és felkapta. Az említett ajkai közül egy halk sikoly csúszott ki, miközben megkapaszkodott a férfi vállában. A ruha hatalmas uszálya meglehetősen nehéz volt, de Harry-nek ez nem okozott gondot.
- Nem tudom elégszer elmondani, de olyan meseszép vagy ma! Egyszerűen...csak, annyira gyönyörű vagy, Abigel! - Harry ajkai közel voltak Abigel szájához, így mikor beszélt, lehelete csiklandozta az említett testrészét.
Smaragd szemei pedig fel-le jártak, hol szemére, hol telt, rúzsozott ajakira siklott. Abigel arca egyenesen lángolt Harry szavai miatt, így arcát a férfi nyakába döntötte, miközben elindultak be a házba. Kellemes, férfias illata megcsapta orrát, így jobban a hófehér ingbe fúrta arcát.
Harry szorosan tartotta, miközben átvitte a küszöbön, az ajtót pedig belökte lábával, majd az emeletre indultak.
Abigel szemei felnyíltak, mikor Harry illata mellett, egy újat is megérzett. Ez pedig a rózsa volt. Fejét felkapta, s körbe pillantott.
A lépcsőn lévő játékok helyett, rózsaszirmok és gyertyák voltak. Eltűntek a folyosóról a használt ruhák, pelenkák, minden meseszép volt. Abigel szíve megtelt még egy nagy adag szeretettel, és boldogsággal. Boldog volt, mert Harry ennyire szerette őt, és számíthatott rá. Boldog volt, mert tudta, hogy az életük végre kezd egyenesbe jönni, minden rendeződik, és nem lesz több szenvedés.

Harry az utolsó ajtót is kinyitotta, így Abigel ráláthatott a hálóra. A szekrény ajtók becsukva, fiókok a betolva, a vörös sötétítő függöny elhúzva, az ágy gyönyörűen megvetve, illetve a gyertyák és a rózsaszirmok is ott voltak. Minden a helyén volt.
Harry letette Abigelt, a szoba közepére, majd lehajolt hozzá. A sokadik csók volt aznap, de ugyanolyan szenvedélyes.
Abigel elmélyítette a csókot, miközben lesimított Harry mellkasára, és a gombokkal kezdett vacakolni. Harry elhajolt ajkaitól, végig csókolta felesége felforrósodott arcát, egészen nyakáig, közben pedig ledobta válláról a zakót.
Abigel hangosan vette a levegőt, miközben kezét azonnal besimította férje ingje alá, kinek bőre libabőrős lett az érintés hatására. Kezei megálltak, mikor a göndör férfi végig nyalt ütőerén. Kezét lesimította mellkasára, megfogva Abigel aprócska kezeit. Elhajolt tőle, és háttal fordította magának.
Abigel ajkába harapott, miközben próbált lenyugodni, és nem hevesen kapkodni a levegőt, mialatt Harry kikötötte a selyem szalagokat a fűzőnél. A ruha így leesett Abigel testéről. Melltartót nem viselt, viszont egy csipkés francia bugyi és egy hófehér combharisnya takarta lent. Harry nagyot nyelt, majd mögé lépve a haját félre söpörte, és egy csókot nyomott tarkójára.
Abigel feje előre dőlt, miközben remegve szívta be a levegőt. Harry karjait dereka köré tekerte, keze alhasán állapodott meg. Abige remegő ujjakkal simított kézfejére, és nyomta fenekét a férfi ágyékának.
Harry felsóhajtott, bele bőrébe, majd egy könnyed mozdulattal fordította maga felé.
- Nagyon szeretlek! - suttogta, miközben felemelte fejét, és egy kósza kis tincset félre tűrt. Abigel lassan pillantott fel szemeibe, miközben lelökte válláról az inget.
- Én is szeretlek, Harry - sóhajtotta szájába, és megcsókolta. A csók mohó volt, Harry keze lesiklott Abigel fenekére, s gyengéden felemelte. Lábait derekára kulcsolta, miközben mellei teljesen a férfi kulcscsontjának nyomódtak.

A melegség teljesen átjárta Abigel testét. Részben azért, mert Harry nagyon-nagyon szorosan húzta magához, másrészt pedig, egy csodálatos este után az egész teste lángolt.
Harry karját cirógatta, mely feje alatt pihent. A lábaik a takaró alatt összegabalyodtak, testük minden centije egymáshoz simult.
A kicsik hiányoztak neki, furcsa volt, hogy ilyen sokáig tudtak aludni, úgy, hogy nem másztak be hozzájuk, aprócska nevető gyerkőcök.
- Miért nem alszol? - törte meg a csendet Harry mély, rekedtes hangja. Abigel arcára ismét kiült a mosoly, s fejét a férfi felé fordította. Szemei lehunyva voltak, gödröcskés mosolya pedig ismételten ott virított arcán. Abigel kezét az említett részre simította.
- Már nem tudok, kipihentem magamat - suttogta, mielőtt ajkait ismét Harry szája ellen nyomta.
Harry keze, kedvese hátára siklott, s így olvadtak ismét össze.


2017. augusztus 31., csütörtök

Nyár

Szép estét!💖
Sikeresen elértek hozzám kommentjeitek, melyeket mosolyogva olvastam végig! Köszönöm, hogy egész nyáron olvastátok a friss részeket, kommenteltetek! Holnap sajnálatos módon én is iskolába fogok menni, így az új részekkel kapcsolatban pár dolog változni fog.
A kommentekre válaszolni fogok, és nagyon köszönöm őket!💖
Remélem jól telt a nyaratok! Mindenkinek sok sikert egész tanévre, és vigyázzatok magatokra!💖
Xx Taylor

2017. augusztus 27., vasárnap

38.Rész: Anya

Sziasztok!
Így nyár végére sikeresen elbizonytalanodtam a bloggal kapcsolatban. Hetek óta, sőt, merem mondani, hogy hónapok óta nem iratkozott fel senki sem a blogra, inkább leiratkoztak páran. Tudom, hogy egy darabig a kéztörésem miatt nem voltam, de én tényleg igyekeztem, igyekszem.
Plusz kevesebb visszajelzést is kapok.
Szeretném, ha ez pozitívan változna, és elmondanátok az ŐSZINTE véleményeteket a blogról, magáról a sztoriról. Mert érdekel, hogy min szeretnétek, hogy változtassak. Ugyan is nem csak magamnak, hanem nektek is írok!

Az új részt viszont meghoztam!
Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!
Taylor xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Külső szemszög *

Abigel mindent hallott. Mindent érzékelt maga körül. A gépek csipogását, gyermekei sírását, édesanyja bársonyos, ugyanakkor meggyötört hangját. Minden érintést, jót, s rosszat. Bizonyos hiánya volt. Hiányzott valami, vagyis valaki, akit még nem sikerült érzékelnie, a világon kívül. Harryt. Harry volt az, akit még nem érzett.
De ez is beteljesedett, mikor szerelme rekedtes, megtört hangját hallhatta. Szíve eszeveszetten dübörgött, amit Harry is észrevett, a gép egyre hangosabb csipogása miatt. Reménykedve fonta ujjait szerelme kézfeje köré. Könnyei megállíthatatlanul csurogtak, rá Abigel kezére.
Nem bírta a szenvedést, amit a körülötte lévőknek okozott, nem bírta tovább. Muszáj volt tennie valamit. Muszáj volt ismét élnie.

Először lassan kezdett. Ujját megmozdította, majd gyengéden szorított rá Harry kezére, ki először reagálni sem tudott. Azt hitte, csak halucinál. Ám, mikor Abigel egy apró kört rajzolt tenyerébe, széles mosoly terült el a göndör férfi arcán. Sírt, de mosolygott. A gödröcskéin keresztülmentek a csúnya könnycseppek.
- Istenem, Abigel! - zokogott fel, mikor kedvese felnyitotta szemeit, miket azonnal vissza is csukott a hirtelen, erős fénytől. Harry megállíthatatlanul szipogott, és remegő kezekkel simított Abigel arcára. A nő, lassan felnyitotta szemeit. Harry arca közel volt az övéhez. Harry letörölte könnyeit, s egy apró, remegő csókot nyomott szerelme homlokára.
Abigel lehunyta szemét, és egy halvány mosoly festődött fel ívelt ajkaira. Harry egyszerűen nem akarta elhinni, hogy kedvese felkelt.
- Én...azt hittem, soha nem kelsz már fel! Annyira hiányoztál, sajnálok mindent! És nagyon-nagyon szeretlek! - Abigel elmosolyodott, de érezte, hogy az ő szemét is marják a könnyek. Tekintetük egybefonódott. Hiányzott már ez az érzés mindkettőjüknek.
Harry nem habozott. Közelebb hajolt, ajkaikat lassan összeérintette, hagyva, ha esetleg Abigel el szeretne távolodni.
Viszont ezt nem tette meg. Lassan csent egy csókot, majd még egyet, s még egyet. Gyengéden kóstolgatták egymás ajkait. Harry Abigel oldala mellett támaszkodott. Abigel válla nagyon fájt, mert ugyebár eltörött neki, s a bokája sem volt éppen a legjobb állapotba.


Csókjuk lassú volt, majd levegő hiány miatt elváltak egymástól. Harry vissza ült, ujjaikat összefűzte. Érdeklődve figyelte Abigelt, kinek arcába mintha visszaszökött volna az élet. Az arca kipirult, szemei feketén csillogtak, s a szája feldagadt az előző csóközöntől.
- Fel szeretnék ülni - szólalt meg végre Abigel, nagyon-nagyon rekedtes hangon. Harry sajnálta őt, mert tudta, hogy fájdalmai vannak. Kapott vállmerevítőt, de így is fájhatott neki.
- Gyere, próbáljuk meg. De ha nagyon fáj, akkor jobb, ha visszadőlsz - Harry segített felülni szerelmének, ki szorosan fogta kezét. Arcuk így ismét közelebb került. Harry nézett egy darabig a csodálatosan csillogó íriszekbe, mígnem egy csókot nyomott Abigel homlokára, majd lassan elengedte kezét.
- Innod kellene. És egy nővérnek is szólni fogok. Nem szédülsz, édesem? - kérdezte Harry, miközben töltött a műanyag kék pohárba a kancsóból vizet. Abigel halványan elmosolyodott. Tetszett a törődés, amit Harrytől kapott. Tudta, érezte, hogy a férfi nagyon szereti őt. És így is volt. Harry képes lett volna ölni is értük. A családjáért.
A poharat óvatosan adta oda Abigelnek, s segített neki inni. Miután a poharat elvette szájától, körbe pillantott. Eszébe jutottak gyermekei. A két kis csöpség, kiket még nem látott.
- Harry...hol vannak a gyerekeink? Úr Isten, ugye...ugye nem lett semmi bajuk? - Abigel hangja egy pillanatra megremegett. Aggódott, és csak remélni tudta, hogy a kicsikéi jól vannak. Látni akarta őket. Látni, ahogy édesen matatnak kis kezecskéikkel, s gügyögnek.
Harry aggódó szemekkel nézett rá, majd megfogta Abigel kezét.
- Igen, minden rendben van velük. Édesanyád egész végig a gondjukat viselte. Törődött velük, nyugodj meg! - egy apró csókot lehelt a selymes kézre, és beült Abigel mellé az ágyba. A közelében szeretett volna lenni. Hát, már oly' rég érezte szerelme közelségét. Hiányzott csókja, mosolya, nevetése, vagy az, mikor szavak nélkül érezhette feltétlen szeretetét.
- Mennyi ideig voltam kómában, Harry? - Abigel kezüket bámulta. Minden értelemben kicsi volt Harry-hez képest. Teljes szívéből szerette a férfit. Szerette mindenét. Már szinte el is felejtette azt a szőrnyű múltat, azt a sok csúnya dolgot, amit Harry tett. A gyilkolást. Igyekezett a jelenre fókuszálni.
Harry időközben megnyomta a nővérhívót, majd minden figyelmét szerelmére fordította.
- Már három hónapos a két kicsi. Egyszerűen gyönyörűek, Abigel! Ma a kezemben tarthattam őket. Nagyon-nagyon édesek. Édesanyád holnap is biztos bejön, és... - Harry nem tudta folytatni, mert egy középkorú nővér jött be, előtte az orvossal. Harry felállt, majd vissza huppant székére.
- Szép napot, Dr.Hill! Még nem találkoztunk, az elmúlt hetekben én voltam a kezelőorvosa, Dr.Sam Peters vagyok - Harry végig nézte, ahogy a náluk pár évvel idősebb férfi kezet fog szerelmével. Abigel egy fájdalmas mosolyt küldött az orvos felé.
- Dr.Styles, magának ki kellene mennie, míg megvizsgálom a hölgyet - fordult a göndör hajú férfi felé. Természetesen ez az említettnek nem tetszett. Nem akarta őket itt hagyni. Mindent hallani akart, nem akarta, hogy a doktor olyat tegyen, amit Abigel nem szeretne.
- Kint leszek - felállt székéről, majd homlokon csókolta az ágyban fekvő szépséget és kicsoszogott. Az ajtó előtt bizony ott várta a kerekesszéke, mibe beleült, majd sóhajtva túrt bele hajába, mely' az utóbbi idők alatt rendesen megnőtt. Törött lábain nem volt már gipsz, ahogy karján sem. Igaz, ezek fájtak, és azért is csoszogott.
 Bentről halk beszélgetést hallott, mire ajkába harapott, és várt.

Eközben Abigel jó pár kérdésre válaszolt, miközben az orvos megvizsgálta. Nem találta nyomulósnak a férfi viselkedését, mégis valami rosszat érzett vele kapcsolatban.
- A válla szépen gyógyul, a bokájára pedig lassacskán rá kellene állni. Két nap múlva pedig minden reggel jönni fog magáért egy beteghordó és elviszi gyógytornára. Az izületi, illetve a fejfájásra pedig kapni fog fájdalomcsillapítót a nővértől. Lenne még valami? - egy barátságot mosolyt küldött Abigel felé, kit ez egyáltalán nem nyugtatott meg. Meg se merte kérdezni, hogy mikor mehet haza. Orvos volt ő is, tudta, még egy darabig nem lehet a családjával. Nem lehet a gyerekeivel és a szerelmével. Rengeteg minden áll előttük.
- Nem, köszönöm! - próbált mosolyogni, hogy megnyugtassa az orvost, aki úgy látszik el is hitte neki, a dolgot nem firtatta tovább. Elköszönt, majd távozott. Abigel kezébe a nővér belenyomta a fájdalomcsillapítókat, majd ő is elhagyta a kórtermet. Percek sem teltek el, Harry már gurult be a tolókocsival. A nővér tolta, tekintve, hogy a csuklója kissé fájt, így nem tudta volna magát hajtani.
- Köszönöm - Harry egy halvány mosolyt küldött a nővér felé, aki csak megsimogatta a vállát, majd távozott. A göndör férfi azonnal kedvesére szentelte minden figyelmét, ujjaikat összefűzték.
- Mi lesz ezután, Harry? Én...én nem akarom, hogy visszamenj a börtönbe, nem akarom nélküled felnevelni a kicsiket. Nem bírnám ki nélküled! - Abigel hangja egy pillanatra ismét megcsuklott, és szipogott egyet. Harry tudta, hogy most egy igenis komoly beszélgetés fog történni. A világért sem akart volna visszamenni oda, abba a mocsokba. Bízott az ügyvédjében, bízott abban, hogy a dolgokat meg tudják oldani.
- Találtam egy kiváló ügyvédet, Markot. Ő a legjobb, rengeteg ilyen ügyet tudott megoldani. Mondott egy -két dolgot, ami talán a hasznunkra válhat. Elintézne néhány papírt, és így Amerikába tudnánk költözni. Tudom, hogy ez igazán nagy lépés lenne, de ott nem kellene börtönbe mennem. És ott teljesen új életet kezdhetnénk. Vissza mennék dolgozni, és ha a gyerekek óvodába mennek, te is folytathatod a munkádat a kórházban - Harry örömmel mesélte tervét, melyet az ügyvéddel alkottak. Ajkai folyamatosan felfelé görbültek a boldogságtól. Már most elképzelte, milyen lenne egy új életet kezdeni a családjával.
Boldogan lefeküdni, és örömmel ébredni minden egyes reggel.


2017. augusztus 18., péntek

37.Rész: Ébredés

Szép estét Drágáim!
Sajnálom, hogy hosszú ideig nem volt új bejegyzés. De focizom, és az egyik edzés alkalmával sikeresen eltörtem a jobb csuklómat. Most is gipsz van rajta, de mivel nem fáj, megpróbáltam összehozni valamit.
Köszönöm, hogy eddig kitartottatok!
Igyekszem a következő résszel!

Feliratkozni, kommentelni ér!:D

Kellemes olvasást,

Taylor xx

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Külső szemszög *

Az eddig élettelenül fekvő Harry Styles szemei kipattantak. Tüdeje megtelt friss, ugyanakkor klór szagú levegővel. Légzése rendezetlen volt, sőt. Egyenesen kapkodott oxigénért, amit a teste készült befogadni. Feje kissé belesajdult az erős fénybe, amit látott. A fehér falak minimálisan visszaverték a nap kellemes sugarait, melyek az ablakon szöktek be. Testébe mintha kissé visszaszállt volna az élet. Mindenre emlékezett. Emlékezete tiszta volt, akárcsak gondolkodása. Felülni még nem szándékozott, ezért fejével fordult csak kedvese édesanyjához. Teresa halvány mosolyt eresztett, miközben ráncos, érdes kezét a férfi hatalmas mancsába csúsztatta.
- Szervusz, Harry! - a hölgy, még magát is meglepve, de egy apró csókot nyomott a göndör férfi homlokára. Harry-t ezt a kedves gesztus igazán megindította, torkát megköszörülte. Teresa szó nélkül nyúlt az éjjeli szekrényen pihenő, kék műanyag pohárért.
- Tessék, igyál. Utána próbálj meg beszélni - mosolygott, még ha a helyzet nem volt túl rózsás. Teresa próbált pozitív lenni, holott lánya még nem ébredt fel. Harry lassan ült fel, kicsit nehézkesen. Remegő ujjakkal nyúlt a pohár vízért, amit azonnal megivott. Tekintete nem hagyta figyelmen kívül a babakocsit, amiben a két pici békésen aludt.
Harry majdhogy kiköpte a vizet, s remegő kezekkel adta vissza a poharat.
- Ők...ők az én gyerekeim? - smaragd szemeit sós könnyek lepték el, elérzékenyült. Teresa mosolyogva bólogatott, a poharat visszatette az éjjeliszekrényre. Útja a babakocsihoz vezetett, melyből először a kis Rebecca-t vette ki. Harry szíve hevesen kezdett verni, amit a monitor is bizonyított. Boldog volt. Természetesen csak részben, hisz' kedveséről még semmit nem tudott.
Rebecca édesen szuszogott, miközben mamája édesapja karjaiba adta.

Harry könnyei már utat törtek maguknak, s a férfi arcán siklottak végig. Olyan gyönyörűnek találta a kicsit, tiszta anyja volt. Rebecca végül apja karjaiban kapott helyet, ki szorosan, ugyanakkor úgy fogta, mintha porcelánból lett volna. Védte. Védte, minden áron. Tudta, hogy mostantól, attól a perctől kezdve vigyáznia kell rá. De nem csak rá, hanem Matthew-ra, illetve édesanyjukra. A jövővel nem törődött, hanem minden figyelmét az édes, göndör hajú szuszogó kislányára szentelte. Remegő ujjakkal simított végig a puha arcon, mely hevesen mozgott, ahogy a cumival szórakozott alvás közben. Harry nem bírta levenni tekintetét az apró kis szeretetbombáról.
- Matthew-et is odaadhatom? Mert akkor elmegyek, és megkeresem az orvosodat - Teresa hangja zökkentette ki Harry-t a gyönyörködéstől. Fia nevét hallva, Harry felkapta fejét. Kezei között később már az ikerpárt tarthatta. Könnyei ismét lassan csordogáltak végig borostás, sebes arcán. Mosolygott, igaz, így a sebek húzódtak arcán, de most nem érdekelte a fájdalom.
Mindaddig foghatta karjai között a kicsiket, míg a doktor be nem lépett. Az illető pedig nem más volt, mint Dr.Owen Hunt. Harry karjai megfeszültek, melyeken a két aprócska gyermek békésen szuszogott.
- Kint várunk, nehogy felkeljenek a beszélgetésre. Addig...elmegyünk, megnézzük, hogy van Abigel - Teresa hangja halk volt, miközben elvette a férfi szoros tartásából először Matthew-et, később pedig Rebecca-t. Owen mindaddig komoly arcot vágott, míg volt anyósjelöltje el nem hagyta a szobát.
- Őszintén szólva, reméltem, hogy nem fogsz felébredni. Gondolkodtam rajta, hogy megöllek, de a munkám fontosabb - lassan közeledett a férfi a göndör hajú Harry-hez. Léptei lassúak voltak.
Harry nem tudta, vajon mit mondhatna. Hiába törte a fejét, hogy megszólaljon, egyáltalán nem ment neki.
- Na mi van, Styles? A cica elvitte a nyelvedet? Pedig azt még nem vágtam ki - vigyorodott el a végére Owen, s hangos csattanással dobta le a húzható kis asztalra Harry kórlapját. A hangra az említett összes izma megfeszült. Mellkasa gyorsan emelkedett, s süllyedt. Tudta, hogy most igazán ki kell magáért állnia. Sőt, nem csak magáért, hanem a családjáért.
Lassan bújtatta ki lábait a takaró meleg fogságából, majd állt lábra. Egy bokszer, illetve a kórházi ruha lógott rajta. Míg kómában volt, rendesen lefogyott.
Először kicsit, megingott, majd elindult Owen felé. Magasabb volt nála, sokkal. Megnyalta kiszáradt ajkait, kezeit ökölbe szorította. Csillagokat látott maga előtt, gyenge volt. Gyenge, és szédült.
- Lehet, hogy börtönbe lenne most a helyem, de a te volt jegyesed megmentett. Kihozott onnan, és két csodálatos gyermeknek adott világot. Mindent megkaptam, mindent, amit egész életemben akartam. Lehet, hogy ezek után ismét visszakerülök a börtönbe, de már nem érdekel. Egy vesztes vagy Owen, ezt pedig már bevallhatnád magadnak. Én nyertem, véglegesen én nyertem! Fogd fel, és szállj ki az életünkből! A játéknak vége! - Harry hangja mély, és ellentmondást nem tűrő volt. Owen csak nézett rá, s pislogni sem tudott, teljesen lefagyott a göndör szavaitól.
- Egy másik doki jön, és megvizsgál. Az új ügyvéded már kint vár - fejezte be, majd elindult lassú léptekkel, vesztesként az ajtó felé. Ott viszont megtorpant, és még utoljára hátra nézett.
- De, ha megtudom, hogy bárhogy bántod Abigelt, kitekerem a nyakadat, Styles! - ezzel pedig elhagyta a szobát.

Harry tehetetlenül hunyta le szemeit, miután az új ügyvédje, Mark elhagyta a kórtermét. Teresa még beköszönt a kicsikkel, mikor hazavitte őket.
Harry feje már nem fájt, s egy nővér is hozott be neki ételt, amit azonnal elfogyasztott. De gondolatai folyamatosan csak kedvese, Abigel körül forogtak. Látni akarta, érezni csókja forró ízét, ölelni magához, és megnyugtatni.
Az esti vizit kezdetét vette, melyen Dr.Owen Hunt ezúttal nem vett részt. Harry a vizsgálat végén megérdeklődte az egyik nővértől, hogy mikor láthatja Abigelt. Először ellenkezett, hogy tolókocsival vigyék szerelméhez, de máshogy nem tették volna meg, tekintve, hogy fél napja sincs annak, hogy ismét felébredt.
Az eredményei egyébként kiválóak voltak, aggódalomra oka nem lett volna. De egy valami miatt kicsit tartott. Tartott attól, hogy Mark, az ügyvédje nem tudja elintézni azt, hogy ne kelljen bevonulnia a börtönbe. A családjával akart maradni, s velük megöregedni.

Egy idősödő nővér tolta a kocsit, melyben Harry ült. Igyekeztek Dr.Abigel Hill kórterme felé. Harry idegesen szippantotta be alsó ajkát, majd térdén kezdett dobolni ujjaival.
- Itt jó lesz. Köszönöm, hogy elhozott Mandy - kiszállt a tolókocsiból, majd a nővérre mosolygott. Az ajtó előtt álltak meg, ahonnan Harry lassú léptekkel ment be. Ahogy lábát átemelte a küszöbön, azonnal megcsapta orrát a rózsa, s egyéb kellemes illat, mely egy hatalmas virágcsokorból származott. Az ajtót hangtalanul csukta be maga után. Közelebb lépett, szerelme ágyához.
Mintha aludna.-gondolta magába Harry, s leült egy székre. Abigel arca nagyon nagyon békés volt. A sebek beforrtak arcán, igaz még mindig nagyon fehér volt.
- Én...annyira sajnálok mindent - kereste a szavakat, dadogott, de egyszerűen rengeteg mindent mondott volna egyhuzamban. Tudta, ezt nem teheti. Egy mély levegő.. - Annyira jó lenne, ha felébrednél, és ismét itt lennél velünk. A kicsik... a kicsik is már nagyon várnak rád, Abigel! - Harry hangja megremegett - Az anyjukat akarják. Már..megkapták az apjukat! Szükségem, szükségünk van rád! Istenem... - Harry szempillantások alatt roppant össze, s omlott az ágyra. Könnyei megállíthatatlanul folyni kezdtek, remegő kezei között pedig kedvese selymes tenyerét szorongatta.



2017. július 22., szombat

36.Rész: Trauma

Szép estét!
meghoztam a Disturbya 36.Részét! A héten táborba voltam, azért nem jutott időm befejezni ezt a bejegyzést.
Köszönöm a kommenteket, amik mondjuk elég szegényesek.
És azt is szomorúan tapasztaltam, hogy folyamatosan iratkoztok le a blogról.
Remélem ez hamarosan meg fog változni!:)

Kellemes olvasást!

Puszi,
Taylor xx

------------------------------------------------------------------------------------------
* Külső szemszög *

Az eset után, a mentők sikeresen stabilizálták a szülőket, kiket végül a Four Seasons Anatomy falai közé zártak. Harry Styles kómába feküdt, egyedül a klór szagú szobában. Magányosan feküdt az ágyon, intubációs csővel a légútjaiba. Törött karján gipsz díszelgett, akárcsak lábain. Arca fehér volt, s a rászáradt vér még mindig ott díszelgett gödröcskéi felett. Hogy miért volt kómában? Az orvosok úgy látták, hogy a hatalmas fájdalom miatt ajánlatosabb bizonyos ideig mesterséges kóma alatt tartani, akárcsak kedvesét. Dr.Abigel Hill a legjobb kezelést kapta. Kómában feküdt, makulátlan arccal, törött vállal és bokával, valamint megrepedt bordákkal. Hasa lapos volt a kórházi takaró alatt, melyből áradt a klórszag. Abigel egy rejtett folyosón volt, s egy orvos kezelte. Dr.Owen Hunt. Édesanyja mindig meglátogatta szeretett lányát, mikor ideje engedte.
  A koraszülött osztály új csecsemőkkel gazdagodott. Rebecca és Matthew Styles egymás mellett feküdt apró kiságyaikban. Rebecca szervezete gyengébb volt, így apró, kicsiny kis testéből pár cső állt ki. Mindenki azonnal beleszeretett a két kis csöpségbe, annak ellenére, hogy tudták a dolgozók az apa múltját. Éjjel-nappal figyelte őket egy-egy orvos, ápoló vagy rezidens, nehogy valami baj történjen. 

Eltelt egy hónap. A két kicsi, Matthew és Rebecca már egy hónaposak. A gyámjuk pedig Dr.Abigel Hill édesanyja, Teresa. A középkorú nőre az utóbbi időben hatalmas nyomás nehezedett. Mióta a kicsiket hazahozta a kórházból, azóta minden idejüket velük tölti. Tápszereztet, pelenkáz, altat. És ez már hetek óta így megy. Segítsége nagyon nincs, így a kicsikkel együtt megy be a Four Seasons Anatomy-ra.
Dr.Owen Hunt, mikor megtudta, hogy egykori kedvese autó balesetet szenvedett, azonnal átvette az ügyet. A kicsiket, mikor először meglátta, különös érzés fogta el. Valami megmagyarázhatatlan.

- Dr.Hunt! Dr.Abigel Hill a kórházba van - egy fiatal, vállig érő, barna hajú nővér toporgott az osztályvezető irodájának ajtajánál. Az említett férfi nem nagyon foglalkozott az üggyel, inkább tovább írt egy lapot az egyik transzplantációhoz.
- Uhum, ennek igazán örülök. Pedig táppénzen van - hangja nem törődöm volt, és ez arcán is látott. Mintha fogyott volna egy kicsit, hisz' arccsontja már kilátszott. Fáradtságot és nyűgöt sugárzott róla. Meggyötört volt.
- Nem, én nem úgy értem, doktor! - a nővér közelebb sétált, egészen az íróasztal előtt helyet foglaló székig. Dr.Hunt értetlenül emelte fel fejét, s nézett a fiatal nőre.
- Hát akkor? - a tollat letette, így minden figyelmét az előtte állóra szentelte.
- A doktornőnek balesete volt. És meg kellett császározni, hogy a babák túléljék. Sok vért veszített, kómába van - a szavak konkrétan nem jutottak el a doktorhoz. Nem bírta felfogni mindazt, amit a nővér mondott neki. Minden olyan zavaros volt.
Dr.Hunt azonnal az osztályra sietett. A felfordulás, mint mindig, most is nagy volt. Először elment megnézni a babákat. Nem lépett be, az üvegfalon keresztül nézett be az ikerpárra. Leolvasta az ágyuknál lévő lapokról a nevüket. Rebecca és Matthew Styles. A kislány sokban hasonlított az anyjára, legalábbis Dr.Hunt szerint.
Az eset tragikus volt, és ezt ő is tudta. Tudta, hogy rengeteg mindennel kell megküzdenie az ikerpárnak, és a szülőknek.
Lépteit ezután Abigel Hill kórtermébe vette. A gépek csipogtak, Owen meg akart bizonyosodni mindenről. A kórlapot idejövet elolvasta, majd a monitoron helyet foglaló értékeken is végig futtatta tekintetét. Egy halk sóhajt hallatott és leült a beteg ágya mellé. Nem tudta mit tegyen. Ha megkérdezték volna tőle, mit érez, a válasz a semmi lett volna. Nem érzett semmit. De tényleg. Nem tudta, mit tehetne. Mármint, olyan értelembe, hogy nem tudta, miféle kép segíthetne. Ötlete sem volt.
Tekintete Abigel sápadt arcát kémlelte. Az egykor gyönyörű, hibátlan arcbőr, élettelenként köszöntötte Dr.Huntot. Fehér volt, mint a fal. Mint egy halott.
Kezével körbefogta az apró kis kézfejet, mire egy halovány csókot nyomott.
- Sajnálok mindent. Sajnálom, hogy hagytalak elmenni, és, sajnálom, hogy nem hittem neked Harry-vel kapcsolatban - hangja keserves volt, sírásra hajlott. Megszorította a puha kézfejet, majd lassan felállt a székről. Mély levegőt vett, közben erősen, konkrétan már dacosan törülte le előbukkanó apró könnycseppjeit. Magának is be kellett vallania, nagyon-nagyon szerette Abigelt. Szerette, és képes lett volna mindent feladni érte.
A kórterem ajtaját hangtalanul csukta be, és indult át megnézni a gyilkost. Azt az embert, akinek mind ez köszönhető, miatta van minden. Ő okozott mindent. Miatta fekszik Dr.Owen Hunt egykori kedvese a kórház falai között.
Neki köszönhetően volt a baleset.
Owen, miközben a kórterem felé haladt, rengetegszer átkozta magát, amiért nem szólt az apjának, hogy helyezzék át máshová. Édesapján kívül senki nem akarta, hogy a Four Seasons Anatomy-n dolgozzon. Abigel-nek igaza volt. Rá kellett volna hallgatnia. Ha akkor áthelyezik, akkor talán ez az egész nem történt volna meg.
Nem lenne volt szerelme kómában, és....nem lenne világon az a két csöpség. Két ártatlan lélek, kik ha nagyobbak lesznek, rengeteg bántást fognak kapni. Az apjuk gyilkos, ez nem kétség. Meg lettek bélyegezve.
A kórterem előtt megállt, majd megfeszült állkapcsokkal nyitotta ki azt. Minden hasonló volt, úgy mint Abigel-nél. Harry lábai begipszelve pihentek, kitakarva. Oldalt lenyírt haja elterült kicsit a párnán, a monitor monoton jeleket adott. Jól volt, a helyzethez mérten.
Owen feszülten ballagott elé. Az ágy végében egy gurulós kis asztalon egy tál víz volt, benne egy szivacs. Harry arca még mindig koszos, poros volt. Owen kezét az edénybe tette, bevizezve a szivacsot. Kicsavarta kicsit, majd Harry arcát letörölte, ezt követve visszadobta a vízbe. Végig nézett a göndör férfin, mielőtt lehajolt volna a füléhez.
- Ha tehetném, legszívesebben leállítanám a lélegeztetőgépeket, és megfojtanálak - lassan tagolta a szavakat Harry fülébe. - De nem, hagyom, hogy megrohadj egy cellában. A nőd pedig az enyém lesz! - csettintett egyet nyelvével, majd vigyorogva távozott a kórteremből.

A folyosón kopogott a magassarkú, miközben Teresa Jones lassan tartott lánya kórterme felé. Feketében volt, holott senki nem hallt meg. Mégis egy bizonyos ponton gyászt érzett. Az ajtó előtt megállt, majd egy mély levegőt véve belépett. Nagyot nyelve közeledett lánya ágyához. Kezében egy apró kis virágcsokor pihent, amit az éjjeliszekrényen lévő vázába tett. Leült az ágy mellé, és megfogta Abigel kezét. Sírni már nem tudott, de mosolyogni sem. Nem volt boldog, egyáltalán nem. Végig vezette tekintetét lánya fehér arcán. Egy keserves sóhaj szökött ki ajkai közül. 
- Matthew nagyon jól van. Keveset sír, az éjszakákat átalussza. Jó baba. És a haja kezd kunkorodni - hangja halk, miközben a kómában fekvő gyermekének mesél. Szemei előtt ott lebeg az apró, édes kis arc. - Rebecca gyakran felébred. Olyan, mintha keresne téged, mert van úgy, hogy még én sem tudom megnyugtatni. Harryhez pedig ma fogok be menni. Itt az ideje, hogy még látogassa azt az embert, aki okozta ezt a rohadt balesetet - nagyot nyelt, végül elhagyta a kórtermet. Vegyes érzelmekkel, de főleg fájdalommal lépett be Harry Styles kórtermébe. Ide is hozott egy virágot, hogy ne legyenek olyan sivárak a falak. Természetesen itt is beszélt Harryhez. 



Eltelt meg két hónap, az ikrek már három hónapja vannak Teresa életében. A két  kicsi már szépen cseperedik, s mindegyik egyre jobban hasonlít apjukra. Anyjuk állapota javul, az orvosok pedig a héten akarják felkelteni a mesterséges kómából. Harry pedig a napokban fog felébredni. 
A babakocsit szorosan fogta az idősödő nő, miközben betolta a kocsit, a gyenge fuvallat pedig göndör hajába kapott. Már lassan a nyár vége felé járunk. Augusztus van, és az idő egyre csak melegebb. 
A recepción álló új alkalmazottnak köszönt Teresa, majd a liftben felment az emeletre, először a kicsik apjához, mert tudniillik, bármelyik órákban felébredhet. Minden bizonnyal örülne, ha a két kicsit pillanthatná meg először. 
Az osztályon a gügyögő babákhoz beszélt, kik egy-egy cumival szórakoztak. Rebecca egy rózsaszín body-ban és egy szoknya félében volt, hozzá illő zoknival, mivelhogy cipőre még nem igen volt szüksége, ahogy Matthew-nek sem. A kis hercegen egy aprócska kis ing volt, és egy nadrág. Illetve, mindegyik mellett a plüssük foglalt helyet. Abigel vette őket, még a születésük előtt. Matthew egy jegesmedvét, míg Rebecca egy pandamaci gazdája lett. 
A kór terem előtt kinyitotta az ajtót a nő, majd lassan betolta az ikreket. Félálomban voltak, a ,,túra" elnyomta őket, így mikor Teresa letette a táskáját, az ajtót pedig becsukta, akkor már aludtak. 
Fáradtak voltak, akárcsak ő. Az éjszakákat már kezdik végig aludni, viszont még mindig nehezen megy, mert hol az egyik, hol a másik ijed fel, és órákig fent van. 
Teresa egy ideig még tologatta a kocsit, hogy valóban mélyen elaludjanak, ezt követve pedig leült az ágy mellé. 
- Tudod Harry, én téged jó embernek tartalak! Igen. Belátom, hogy azok ellenére, amit tettél, jó ember vagy. Csak kellett valaki, aki miatt értelmet nyerjen úgymond az életed, és bizonyítsd, hogy nem vagy rossz ember! Tudom, hogy a lányomat eszeveszetten szereted, ahogy ő is téged. És...ha kell, a legjobb ügyvédet fogadom, vagy kiviszlek titeket az országból, hogy az unokáim normális szülők mellett nőjenek fel...- a mondatot abba hagyta, mert a göndör férfi lassan felnyitotta szemeit. Oly sok idő után.