2018. december 29., szombat

48.Rész: Szeretet +18

Szép estét!
Mindenki nyugodjon meg, igen még itt vagyok! Itt is leszek egy jó darabig, csak kellett ismételten egy kis idő, míg összeszedem magam teljesen, hogy minden mehessen a régiek szerint.
Tehát a helyet a következő; még két rész, és vége a történetnek. Ha belegondolok, hogy tényleg ennyi mindenen keresztül mentem ezzel az irománnyal, a hideg kiráz.
DE!
Nem most van itt az érzelmesség ideje, ugyanis az még kissé hátrébb lesz.
Előre is mindenkinek Sikerekben Boldog Új Évet Kívánok!
3 komment és jön a következő!

Kellemes olvasást!
Taylor xx

--------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

A folyosó szinte kihalt volt. Mind a tíz ajtó résnyire nyitottan pihent, melyek mögött beteg emberek feküdtek. Néhányan élet-halál közt lebegve. Tudatukon kívül cselekedtek, vagy szinte csak voltak. Feküdtek, vegetatív életmódot folytatva.
Lepillantottam ruhámra.
Hol vagyok?
     Hófehér köpenyem a térdemig leért, és a szokásos kék ruhám volt rajtam. Fehér cipőm hosszú fűzője pedig gondosan bekötve, hogy véletlenül se essek el benne.
Annyira nem értettem az egész sziturációt. Az előbb, pár perccel ez előtt az ágyunkban feküdtem, szorosan Harry meztelen testéhez bújva.
     De most...most a kórház folyosóján álltam, és az egyik kezemben egy vastag kórlap volt. Mintha pár hónappal visszaestünk volna az időben.
Bármennyire tiltakoztam, lábaim maguktól vittek, be egy kórterembe. Sötétség volt, s az ajtóval szemben az ablak alatt volt egy hatalmas ágy, amin nem feküdt senki. Kezeim a villanykapcsolóért nyúltak, melyet hamar megtaláltak.
      Amint fény töltötte be a szobát, megpillantottam az ősszegyűrt lepedőt, mely az ágy közepén pihent. Véresen. 
Egyre inkább nem értettem a szituációt, és hiába mentem közelebb, hiába néztem körbe, senkit nem láttam. Az érdekesség az egészben az, hogy fürdő nem tartozott a kórteremhez, szóval ez volt az egyetlen egy ajtó. 
A véres lepedőt látva jobban elfogott a szorongás, s az illat, melyet rég tapasztaltam. A következő, amit észrevettem mikor lepillantottam, hogy kezemből eltűnt a kórlap. Hirtelen valaki elkapott hátulról, befogta a számat. Nem egyedül volt, de istenem, azt a hangot bárhol felismerném. Harry. 
- Na mi van, nem hittem volna, hogy visszajössz! - nevetett fel egészen közel fülemhez. 
S mintha egy másik dimenzióba csöppentem volna, egy műtős asztalon feküdtem. A fény vakító volt, mely az egész helyiséget beterítette. Meg akartam szólalni, de a szám be volt tömve. Meg akartam érinteni arcomat, ám az sem sikerült. Kezeim le voltak szíjazva, akárcsak lábaim. Megrémültem, és eszeveszett ficánkolásba kezdtem. Ám, hiába. Mintha senki nem hallotta volna kiáltásaimat. 
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de valami kinyílt -minden bizonnyal egy ajtó -, s valaki besétált rajta. Könnyeim már arcomat áztatták, s számon egy sikoly is kiszökött mikor megláttam az illetőt. Owen gonoszan vigyorgott, miközben egyre csak közelebb jött. Zokogva hunytam le szemeimet. 
- Na mi van? Csak nem félsz, Királylány? - végig simított hasamon, egyre feljebb haladva. Két mellem közt, mígnem megragadta arcomat és maga felé fordított. - Nyisd ki a szemed, te kis Ribanc! - üvöltött rám, bennem pedig a vér is megfagyott. Zokogva nyitottam fel szemeimet. 
- Olyan kis hiszékeny vagy. Komolyan azt hitted, hogy Harry szeret téged? Ő egy gyilkos, nem igaz, hogy nem jöttél még rá. Minden a terv része volt. Az osztály, a kapcsolatunk megromlása, Te. Ez csak egy terv volt, hogy végleg tönkre tegyük a nyomorult életedet. Nem igaz, hogy nem vetted még észre, hogy egy senki vagy! Semmit nem érsz...

Hirtelen vettem levegőt, megtöltve tüdőmet friss oxigénnel. Éjszaka volt még, s minden olyan nyomasztó csendes. Egyedül az én eszeveszett lihegésem csalt neszt a szobába.
- Hmm...mi történt? Miért nem alszol? - Harry fáradt hangja hatolt át a fülemet sújtó sípoláson, miközben meztelen mellkasához próbált húzni. Ám, én mondhatni még az álom hatása alatt, elhúzódtam. A következő pedig a keserves zokogásom volt, mely hirtelen tört fel belőlem. A következőkben, a könnyfátyol ellenére is láttam, ahogy a hálószobát megölti az éjjeli lámpa fénye. Kezeim közé döntöttem arcomat. Igazából nem érdekelt, hogy meztelenül ülök az ágyon, s a hideg fuvallat cirógatja felhevült bőrömet. Folyamatosan azok a rémes képek jutottak eszembe, melyeket az álom alatt átéltem. Soha, senkinek nem kívánnék ilyet.
- Édes, mi történt? - Harry hangja már sokkal élénkebb volt, miközben magához húzott. Fejem esetlenül dőlt izmos mellkasába, miközben kezét hajamba simítva igyekezett csitítani. Mégis, soha nem volt ilyen, de megfeszültem érintése alatt és próbáltam magamtól távol tartani. - Ne, kérlek ne csináld ezt! Nem bántalak, csak nyugodj meg, Szerelmem! Semmi baj, csak egy rossz álom! - szorított magához. Harry csak szorított, miközben én keserves zokogások közepette, erőszakosan igyekeztem kiszabadulni a védelmet nyújtó karok közül.
- Harry...te...te meg akartál ölni! Édes istenem, te szövetkeztél Owennel. Kérlek, könyörgöm, mond hogy ez nem igaz! - hüppögtem, arcomra ragadt a hajam, s a könnyfátyoltól alig láttam bármit is. Azt még éreztem, ahogy kezei közé fogja arcomat. A füleim sípoltak, nem tudtam normálisan venni levegőt, mert folyamatosan összerezzentem.
- Édesem, ez csak egy rossz álom volt! Soha nem tennék ilyet, és tudom, hogy te sem hiszel ilyet. Még mindig az ábránd hatása alatt vagy! Gyere, visszafekszünk - hátra döntött a hatalmas ágyon, miközben betakart minket. Engem pedig ismét elfogott a pánik.
- Annyira valódi volt. Minden - mondtam halkan, magam elé meredve. Végül a sötét ismét elnyelte a szobát, köszönve annak, hogy Harry leoltott a villanyt. A csendes hálóban egyedül hangosabb levegővételem okozott aprócska zajt.

***

A reggelek sosem tartoztak az erősségeim közé, mégis most úgy éreztem magam, mintha egyenesen fejbe vágtak volna. Az éjszaka megálmodottak még mindig szilárdan szemeim előtt lebegtek. Úgy éreztem, hogy ha most azonnal nem iszok egy erős kávét, nem fogom túl élni a napot. Pedig eszeveszettül szükségem lenne energiára.
Harry oldalára fordultam, hogy hozzá bújva nyerjek egy kis erőt, ami elég lesz arra, hogy kivánszorogjak a konyhába. Ám, ez nem sikerült. Férjem helye üres és hideg volt. A lepedő gyűrött, s Harry sehol. Ez teljesen elszomorított.
Percek teltek el így, míg az ágyon vergődtem. Végül megmakacsoltam magam, s felálltam. Az ágyat úgy hagytam, ahogy volt, és átcsoszogtam az ikrek szobájába. A két kiságyban már nem feküdtek, így minden bizonnyal lent voltak az apjukkal.
Ez akkor fulladt kudarcba, mikor a földszinten síri csend honolt.
- Harry! - mondtam kicsit hangosabban, miközben bekukucskáltam a nappaliba is. Kezdem aggódni, hogy hol is lehetnek. A konyhába mentem, majd telefonomért nyúltam. Tárcsáztam Harry számát, s pár csengés után sikeresen kinyomta. Kezdett elég durván felidegesíteni. Nem volt még ilyenre példa, és azért aggódok sokkal jobban.
Felsiettem a szobánkba, majd felvettem egy melegítőnadrágot meg Harry egyik pólóját. Hajamat egy makacs kontyba fogtam fejem tetején. Mikor lent hallottam, hogy csukódik a bejárati ajtó, idegesen mentem le. Nekidőltem az ajtófélfának, miközben figyeltem Harryt. Csuklóin egy-egy szatyor volt, míg kezei közt ott szorongatta az ikreket. Grimaszokat vágott az ikreknek, kiknek nevetése egyből betöltötte az egész házat. Harry mosolyogva figyelt rájuk, ám, egyből lefagyott arcáról a mosoly, ahogy meglátta ideges arcomat.
- Hol voltatok? - dobbantottam folyamatosan talpammal. Kezeimet morcosan tettem csípőre.
- Annyira dögös vagy, mikor idegeskedsz - ment el mellettem egy csókot nyomva arcomra. A konyhába sasszézott, ahol leültette a ikreket. Igazából ők már másztak is le a székről. Már vígan totyogtak, természetesen még rohanni kellett utánuk, nehogy valamiben orra essenek.
- Kérdeztem valamit - sétáltam közelebb hozzá, próbáltam közben komolyan nézni zöldjeibe, de nem sikerült annyira. Számba kellett harapnom, nehogy felnevessek.
- Ahj, szívem. Korán felkeltek, és nem akartam, hogy felijedj. Ezért arra gondoltam, hogy elmegyünk boltba és utána csinálunk valami reggelit neked - lazán nekidőlt a pultnak, miközben kezeit csípőmre tette. Egy ideig összeszűkített szemekkel néztem fel rá, de nem bírtam sokáig.
- Írhattál volna, vagy valami. Aggódtam - bokszoltam bele mellkasába, miközben számba haraptam ugyanis Harry keze fenekemre siklott.
- Sajnálom, legközelebb majd szólni fogok, ígérem - suttogta immáron számba, majd csent egy csókot.
- A..Apa! - egy isteni, vékonyka hang csapta meg fülünket, mire mind ketten arra fordítottuk fejünket. Matthew Becca aprócska kezét próbálta elkapni, aki elnyílt ajkakkal nézett minket. Hogy kitől származott a hang? Matthewtól.
Harry hatalmas mosollyal az arcán nyomott egy csókot homlokomra, majd ellépve tőlem a kicsikhez lépett, akik a konyha ajtóban ácsorogtak.
- Bravó Matty, istenem, hogy én mennyire szeretlek hercegem - guggolt le hozzá, majd tarkójára simítva egy cuppanósat nyomott arcocskájára. - Na, ne nézz így rám hercegnőm, természetesen téged is imádlak! - kuncogott fel, miközben lenézett Beccara. Lányunk nagy zöld szemekkel, nyitott szájjal nézett fel apjára. Végül Harry egy határozott mozdulattal elkapta mind a kettőt, s velük együtt állt fel. A konyha gyermekkacajokkal telt meg, ami hatalmas mosolygásra késztetett. Felültem a pultra, majd telefonomat elővéve lőttem róluk egy képet. Eszeveszett aranyosak voltak. Mintha titkon összebeszéltek volna az ikrek, egyszerre tapadtak rá Harry göndörödő tincseire. Harry nevetve forgatta fejét ide-oda.
- Mire véljem ezt? Személyi fodrászaim vannak - nevetett fel, miközben lehunyta szemeit. Mint egy festmény. Egy gyönyörű, utánozhatatlan festmény.

Bizonyára elbambulhattam, ugyanis a következőben apró tappancsok simították arcomat és Becca nézett fel rám pillái alól. Harry óvatosan átnyújtotta felém, én pedig popsijánál és hátánál tartottam.
- Szervusz szívem - nyomtam cuppanósat homlokára. Karjaival pedig nyakamba csimpaszkodott. Harry feje fölé emelte Matthew-et aki hatalmasakat kacagott.
- Ha le mered ejteni, véged Styles - nevettem fel, miközben Beccaval őket figyeltük. Harry csak egy pillanat erejéig nézett rám, hogy kinyújtsa nyelvét, majd fiúnkhoz visszafordulva aprón a levegőbe dobja. Ijedten hunytam le szemeimet, majd Beccara pillantottam.
- Gyere, levetkőzünk, mert rád melegszik a ruha - szálltam le a pultról, majd Beccával a kezembe átbattyogtam a nappaliba. A kanapéra ültettem, majd elé guggolva lesegítettem róla a vastagabbik nadrágot és a hosszú ujjú pólót is. Bent a házban kellemes meleg volt.
Becca haja már eléggé növésnek eredt, igaz már másfél éves volt. Csuklómon egy fekete hajgumi pihent. Kaptam az alkalmon, és furufruját, azokat az édes kis göndör tincseket egy lófarokba kötöttem feje tetejére. Pufók kis arca így még ennivalóbbnak bizonyult.
Lapockáit megfogva fújtam bele pocakjába, ami egy boldog kacarászást váltott ki belőle. Aprócska ujjaival pedig hajamba túrt. Nevetése mindent elfeledett velem, és csak rá koncentráltam. Áldottam az eget, hogy ilyen csodálatos gyermekek lehetnek az enyémek.
- Gyerünk, tépd csak meg anyut! - Harry kuncogása volt az, amit meghallottam, majd pluszba jött még két kezecske, akik hajamhoz kaptak. Matthew a hátam mögött ácsorgott, vagyis inkább rám dőlt piciny súlyával.
Jajveszélkedve nevettem fel.
- Harry! Mire tanítod te őket! - nevettem, miközben próbáltam leszedni magamról Matthew kezecskéit. Végül sikerült, és Ő is Becca mellett végezte. Ahogy rájuk néztem, teljesen elkábultam. Matthewnek épphogy, de kirajzolódott szája két sarka mellett egy-egy gödröcske, melyet állítom, hogy Harrytől örökölt. Zöld szemei izzottak, kezeit pedig arcomra nyomta.
- Komolyan szívecském, pár év múlva minden lány utánad fog sóvárogni. Már az oviban be fogsz csajozni, erre mérget vennék - kuncogtam fel.

- Majd adok neki csajozós tippeket! - ült le mellém vigyorogva Harry és arcomra nyomott egy nedves csókot.
- Verd ki a fejedből Styles. Matthew anya szerelme, és az is fog maradni - öltöttem rá ki nyelvemet.

***

A délelőtt folyamán sikeresen összeállítottam valami ebédnekvalót, a gyerekeknek külön főztem, ugyanis már bőven ehetnek pépeset, ami eléggé ínyükre szokott válni.
A hálónkban igazából már teljesen dobozhalmok állnak, amik már csak a költöztetőkre vártak.
Ebéd után közösen elaltattuk a kicsiket, majd a hálóba sétáltunk Harryvel. A bébiőrt a biztonság kedvéért bekapcsoltuk, amit az éjjeliszekrényre tettem.
- Nos, mit csináljunk ebben a laza két és fél órában amíg alszanak? - Harry hátulról átkarolt, hogy teljesen nekem nyomja magát. Felsóhajtottam, miközben kezemet kezére simítottam.
- Hmmm...nem is tudom. Igazából jó pár pakolni való vár rám lent. Lehet el kéne őket intéznem - mondtam miközben szembe fordultam vele. Gondolkodást színlelve néztem el válla felett és számmal kissé csücsörítettem. Harry kelletlenül felmordult, majd nyakamhoz hajolt. Meleg leheletétől alhasamban ismét szárnyalni kezdtek a rég feledésnek hitt pillangók, miközben egy apró csókot nyomott fülem mögé.
- Erről hallani sem akarok Angyalom. Később is meg vár minket az a makacs pakolás - lehelte fülembe, miközben kezeit felsőm alá simította. Egyre feljebb araszoltak kezei, miközben én fejemet hátra döntve adtam nagyobb teret neki. Éreztem, ahogy kiráz a hideg, s ezzel egyidejűleg lesz eszeveszett melegem.
- Nem is tudom, hogy beadjam-e ilyen könnyen a derekamat - mondandóm végén elnyögtem magam, ahogy Harry alsó ajkamba harapott.
- Sh, ne beszélj. Csak add meg magad Angyalom, időnk mint a tenger - húzta át fejemen felsőmet, s már az ágyon fekve találtam magam.
Végül, mikor talán egy percig is csak nézett sötét szemeivel, miközben számba lehelt, s nem csinált semmit, meguntam a várakozást, és tarkójánál elkapva lehúztam egy mohó csókra. Faltuk egymás ajkait, mintha sosem találkoztak volna ezelőtt. Harry pólóját áthúztam feje fölött, s végig simítottam kidolgozott mellkasán.
- Imádom a hasadat - suttogtam szájába, két mohó csók között. Hogy megerősítsem imádatomat, körmeimmel gyengéden karcoltam kockáit mire felmordult.
- Én imádom a szemeidet - suttogta, miközben szemhéjaimra egy-egy lágy puszit lehelt - Az orrodat - még egy puszi - Az arcodat - egy csók - A testedet - nyúlt hátam alá és kapcsolta ki melltartómat. - Téged magadat, Abigel Hill! - csókolta végig a bőrt melleim közt.
Felsóhajtottam, és kissé megtépáztam göndör tincseit. Teljesen ellazultam karjai közt.
A ruhák végül sietősen leperegtek rólunk, s már ott tartottunk, hogy Harry óvszer után kutat az éjjeliszekrényben.
- Várj! Vettem be tablettát! - ragadtam meg kezét, s ujjainkat összefűztük.
- Kis elővigyázatos! - kuncogott számba, majd hosszú, szenvedélyes csókba hívott. Lábaimat derekára kulcsoltam, míg ő kezeinket fejem fölé fogta. Egy határozott mozdulattal teljesen kitöltött, mire egy mélyről jövő nyögés hagyta el számat.

***

A bébiőrön keresztül pár nyüsszögést majd mocorgást hallottunk. Fejem Harry karján pihent, miközben teljesen megbabonázva néztünk egymás szemeibe.
- Majd én megnézem őket - suttogta, s számra nyomott egy csókot. A takaróból kibújva ajkamba harapva néztem formás fenekét, majd ahogy magára kap egy bokszert. Hátizmai folyamatos mozgásban voltak, miközben elhagyta a hálót és átment a kicsikért.
Mosolyogva hunytam le a szememet, s hálát adtam istennek, amiért egy ilyen csoda a férjem.
Harrynél jobbat ha kívánhatnék sem akarnék. Ő a tökéletes. Igen, igaz, hogy a hibáinkkal vagyunk tökéletesek. És ez teljesen igaz. De úgy érzem Harry és én kiegészítjük egymást. Mint két puzzle darab. Tökéletesen illünk a másikhoz.
Mert mi összetartozunk.



2018. október 3., szerda

47.Rész: Érzések

Üdv!
Ismét itt vagyok, és most már 100% hogy nem megyek el.
Lehetséges, hogy már szinte senki nem fogja látni ezt a posztot, hogy már mindenki elfelejtett.
Mégis, kötelességemnek érzem, hogy befejezzem ezt a történetet, és be is fogom.
Arra kérek mindenkit, hogy aki itt van, az kommenteljen.
Kellemes olvasást, hamarosan jelentkezem!

Taylor xx
 ----------------------------------------------------------------------------------------
* Abigel Hill *

Reggel talán túl korán fent voltam már. Harry gépe reggel indult, és este nyolc körül fog földet érni Londonban. Tudom, hogy nem volt olyan sokáig távol, mégis nagyon hiányzik már. Maga a jelenléte, hogy velem legyen, mellettem. Igaz, anyu itt volt, segített akárcsak Matthew és Becca is igyekeztek elterelni a figyelmemet, nem nagyon sikerült. Csak őt szerettem volna. Nyűgös voltam, kimerült és szomorú.

A napom tehát igazából csak annyiból állt, hogy valamennyire igyekeztem rendet tenni a lakásba, hogy Harry ha hazaér ne kupi fogadja. Matthew és Becca pedig a babakocsiban aludtak, kint a kertben. Az idő tökéletes volt, és ezért úgy láttam jónak, ha kiviszem őket. Természetesen ennek az lett az eredménye, hogy a kellemes levegő mihamarabb mély álomba nyomta őket.
Továbbá anyu is átjött, és amíg ő kint volt velük a kertben, addig összeütöttem valamit, ebéd gyanánt. Csináltam hagyma krémlevest és mellé cipót. Harry egyik kedvencét.
Késő délután melegebb ruhákba bújtattam az ikreket, majd a babakocsit összehajtva a kocsi csomagtartójába tettem. Ezután beültettem őket, és indulhattunk is a reptérre. Izgultam, és nagyon-nagyon látni szerettem volna már Harryt.
Az ikrek az egész utat végig beszélték. Egész érdekes volt, mert ha nagyon megfigyeltem, akkor néha-néha értelmes szavakat is kipréseltek ajkaik közül. Legtöbbször az apa-jelző szokott előfordulni. Ilyenkor mindig, mintha a szívem kihagyna pár ritmust, teljesen elérzékenyülök.
Az út, amit a reptérig megtettünk, zökkenőmentesen ment. Énekeltem nekik azokat a zenéket, amik a rádióban mentek, valljuk be, meglehetősen hamisan. De talán nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy lekötöttem a figyelmüket. Nehéz úgy, hogy csak egyedül vagyok velük. De nem is baj, semmi pénzért nem cserélném ezt le mással.
  Nagy nehezen találtam egy parkolót, ahova a Range Roverrel tökéletesen be tudtam állni. Ez után kihajtottam a babakocsit, amibe beleültettem az ikreket és elindultunk be. Harry gépe tíz perc múlva fog landolni. Éppen ezért elindultunk be, hogy minél hamarabb tudjunk egy olyan helyet találni, ahonnan Harry észre vesz minket.
  A reptéren szokás szerint megint rengetegen voltak. A biztonsági őrök fel-alá járkáltak, emberek siettek, másokat fellökve. Bőröndök halk csikorgása társult mindehhez, így még inkább fülsüketítővé téve az egészet.
Jobb oldalt egy széket véltem felfedezni, mely pár méterrel egy kávé autómata mellett volt lehelyezve. Harry itt biztos meg fog találni.
Mikor odaértem az ülőalkalmatossághoz, magam elé toltam a babakocsit, s leültem. Mosolyogva figyeltem Beccat, aki az egyik plüssmacijával szórakozott, ellenben Matthew-al. Kisfiam göndör fürtjei mögül rám pillantgatott, zöld szemei teljesen elragadtak. Annyira hasonlít Harryre, le se tagadhatná.
  És így telt el tíz perc. Minden másodperc alatt a gyermekeimet tanulmányoztam, melyek számomra a világot jelentik. Csak gyönyörködtem gyermeteg arcukban, pufók párnácskáikban. Hosszú, sötét szempillájukban, melyeket még a modellek is megirigyeltek volna. Tíz perc alatt mintha kizártam volna a körülöttem lévő hangzavart, a hangosbemondó irritáló csengését. Csak én voltam meg a gyermekeim.
Eme pillanatot pedig a telefonom rezgése zavarta meg, melyet zsebemből érzékeltem. Előhalásztam a készüléket, hogy megnézem ki írt.
   " 5 perc "
Csupán csak két szó, ami ismét elindított bennem valamit. A szívem mintha a kétszeresére gyorsult volna, a víz pedig levert. Mint anno.
  Úgy éreztem magam, mintha már hónapok óta nem láttam volna Harryt. Az igazság az, hogy csupán két és fél napot töltött tőlem távol.
   Nem túl beteges, ha ennyire ragaszkodom hozzá?
Időm igazából nem sok volt, hogy gondolkozzak ezen. Öt perc igen kevés, ezért sem tétlenkedhettem.
- Kicsikéim, hamarosan jön apuci! Gyertek, előrébb megyünk, hogy minél hamarabb észrevegyen minket - mosolyomat képtelen voltam elbújtatni, miközben felálltam, majd a babakocsit tolva indultam el beljebb a terminálba. Hirtelen emberek jöttek le a mozgólépcsőről, jó sok ember. Így hát jobbnak láttam, ha megállok pár méterrel a lépcső előtt. Körbe tekintettem mindazokon, kik lefelé igyekeztek. Tekintetemmel őt kerestem. És nem is kellett sokáig ezt tennem.
  Göndör hajában egy napszemüveg pihent, mellyel minden bizonnyal igyekezett hátra tűrni rakoncátlan tincseit. Kevesebb sikerrel. Bőrkabát volt rajta, amit nagyon ritkán lehet Harryn köszönteni. Mégis, hihetetlen jól állt neki. Sötét barna volt, akárcsak cipője, melyhez egy fekete nadrágot és szintén sötét pólót társított. Egyszerűen lehengerlő látványt nyújtott. Ő is észrevett, telt ajakit egy mosolyra húzta, miközben táskáját fogva sétált felénk. Lépteit sietősre vette, majd ledobta a táskát, és szorosan karjaiba zárt.
   Otthon.
Ez volt az, mely először eszembe jutott, ahogy karjai közt voltam. Harry csak ölelt, és ölelt. Szorosan fogta derekamat, miközben én arcomat mellkasába fúrtam és ismét beszippantottam illatát. Imádtam. Harry minden egyes apró kis porcikáját imádtam.
- Hiányoztál! - lassan ejtette ki ajkai rabságából ezt az egy szót, miközben állát fejemre nyomta. Éreztem, ahogy a vér az arcomba tódul, s lassan felnéztem rá.
- Te is nekem, nagyon! - mondtam halkan, miközben nyakára simítva csentem tőle egy csókot. Természetesen nem tudtunk sok időt egymásra fordítani, ugyanis Becca nem hagyta. Babanyelven kezdett el hangosan gagyogni, mire Harry kuncogva vált el tőlem és fordult a babakocsiban fekvő két szépséghez. Leguggolt, majd homlokon csókolta lányunkat, kinek fufruját egy rózsaszín hajgumival feje búbjára kötöttem. Látszott, ahogy Becca sötét szemei felragyogtak, s aprócska karjaival Harry arca felé nyúl. Az említett pedig kuncogva dőlt jobban hozzá, és pufók arcára nyomott egy puszit.
- Hát szervusz kincsem, már hiányoztál ám! - kezdett el beszélni kuncogva Rebeccahoz, aki Harry arcát fogva figyel rá. És ahogy ez rendre meg van írva, Matthew sem hagyja magát. Duzzogva, aprócska száját lebiggyesztve néz Harryre.
- A...apa - szinte nem akartam hinni a fülemnek. Álmodnék?
Harry is hasonló helyzetben lehet, mert döbbenten fordult felém, miközben látszott csodaszép smaragdjaiban, hogy könnybe lábadnak.
- Tényleg azt mondta, hogy apa? - Harry hangja szabályosan megremegett, ahogy gondolkodás nélkül kicsatolta Matthewet majd ölébe kapva állt fel vele. Mosolyogva figyeltem őket.
- Azt hiszem, hogy meg van az első szavunk, apuci - mosolyodtam el, miközben egy aprót tapsoltam. Hihetetlenül büszke voltam nagy fiamra, ugyanis ez nagy szó tőle. Tudtam, hogy Harry hihetetlenül örül most ennek, akárcsak én.
  Mégis ki hitte volna, hogy ekkora öröm fog minket érni egy reptéren?

***

A napunk főleg abból állt, hogy az új házról készült képeket tanulmányoztuk. Továbbá a kicsikkel játszottunk. A nappaliban lévő szőnyegen elfeküdt Harry, és több nem is kellett az ikreknek. Mind a ketten apjukra feküdtek. Úgy terpeszkedtek rajta, mintha oda lettek volna teremtve. mind a ketten. Annyira édesek voltak, hogy nem bírtam ki, telefonommal jó pár képet készítettem róluk.
   Eszméletlen aranyos pillanat volt, mely ismét rendesen felpörgette szívemet.
Este hamar ágyba dugtuk a kicsiket, Harry esti mesét olvasott nekik, igaz nem jutott a végére. Hosszú napunk volt, ezért is aludtak el nagyon hamar.
  Addig én lent voltam és elmosogattam minden koszos tányért. Már csak a fürdés és a pihe puha ágy várt rám.
Hamarosan a csengő edények zaját elnyomta valami más. Fülemben kezdett szívem újra zakatolni, miközben két erős kar nyúlt derekamhoz. Az illető magához húzott, így fenekem ágyékához simult. Annyira magasabb volt nálam, még mindig. És ez már így fog maradni. Nem fog változni, és ez így van rendjén.
- Mi lenne ha a maradék mosatlant holnapra hagynád, és kicsit felmennénk? Mondjuk egy fürdéshez mit szólnál? - hangja vágyakozva simult fülembe, miközben fejét államon támasztotta meg.
  Ismét csak az otthon érzés kapott el. Mindig ez van, ha végre karjaim közt lehetek.
- Nagyon jól hangzik Harry, de mindjárt végzek. Várj meg fent, sietek! - motyogtam, miközben tovább törülgettem a habokban meglapuló tányérokat. A víz mely körbe ölelte kézfejeimet kellemesen meleg volt. Jó illat terjengte be az egész konyhát, köszönhetően a citromos mosogatószernek.
Egy csók lapult nyakamon, mely nedvességét még másodpercekkel később is éreztem. Harry karjai pedig szorosabban simultak hozzám.
- Fent várlak, a habok közt. Én a helyedben sietnék - kuncogott fel, majd egyik kezét arcomra simította, és kicsit maga felé fordította azt. Reagálni pedig nem volt időm, ugyanis kissé nagy hévvel hajolt ajkaimra és csókolt meg. Hagytam, hogy számba átcsússzon nyelve, ugyanakkor meg kellett kapaszkodnom a mosogatóba, hogy ne veszítsem el egyensúlyomat.
 A csók végeztével Harry elengedett, majd vigyorogva hátrálni kezdett, mígnem eltűnt a lépcső felé. Ahogy már nem láttam alakját remegve fújtam ki a levegőt. Hihetetlennek találtam, hogy ennyi idő után is ezeket váltja ki belőlem.
  Lehengerlő.

Miután minden tányért a helyére tettem, leoltottam a villanyt a földszinten majd elindultam az emeletre. Természetesen a kicsik szobájának ajtaja nyitva volt, hogy ha bármi baj van hallhassuk őket.
 A szobánkba beérve a félhomály fogadott, s az egyetlen fényt a fürdőből származó lámpa biztosította. Kibújtam papucsomból, majd hajamat felkötöttem. Ajkaimat csócsálva indultam be a fürdőbe, ahol bekukucskáltam. Harry a kádban ült, körülötte habok feküdtek szerte szét, akárcsak a ruhái melyek a földön végezték. Vizes tincsei homlokára tapadtak. Annyira aranyos volt, de egyben szexi is. Létezik ilyen?
- Be is jössz, vagy ott akarsz fürdeni? Pedig lemerem fogadni, hogy mocskos dolgok játszódtak most le abban a csinos kis fejecskédben - vigyorodott el, s hátra dőlt, kezeit pedig a sarokkád oldalára tette. Ha arcom eddig nem is, most biztosan piros lett, hallva szavait. Teljesen elvarázsolt.
- Egy perc - dadogom zavartan, miközben áthúzom fejemen a pólót, kilépek nadrágomból és ez idő alatt végig kerülöm Harry tekintetét. Tudom, hogy ha rá néznék teljes őrültségeket követnék el, ami nem lenne helyes.
Végezetül pedig kibújtam fehérneműmből, majd Harry koszos ruháit is összeszedve a szennyeskosárba dobtam azokat.
  Ahogy lábamat beletettem a kellemesen meleg vízbe, kirázott a hideg. Harryvel szembe foglaltam helyet, miközben mindvégig éreztem magamon tekintetét. Szívem gyors ritmusa pedig bizony nem akart lassulni. Mintha mindenki ellenem lett volna.
- Miért vagy ilyen távol? - Harry konkrétan nyüszített, miközben jobb izmos karját kitárta felém. Nekem pedig nem kellett több, karjához simultam, és hagytam, hogy lábai közé húzzon. Ajkamba harapva akasztottam kezeimet nyakába, miközben mélyen szemeibe néztem.
- Remélem, hogy most már minden rendbe jön - mondtam halkan, tekintetemet elszakítva smaragdjairól.
- Kérlek, legalább most ne beszéljünk erről. Ne rontsuk el ezt a tökéletes pillanatot - mondta, egy tincset fülem mögé tűrve, miközben másik kezét derekamra simította.
  Nem szóltam semmit, csak ajkaira hajoltam, hogy egy mohó csókba részesítsem, melyekből egyre csak több és több csattant el.


2018. február 22., csütörtök

46.Rész: Távolság

Sziasztok!
Előző héten nem igazán volt időm írni, amit rettenetesen röstellek. Egyetlen egy szabad percem sem volt arra, hogy bekapcsolhassam a gépemet. Illetve eme részt is kitöröltem és tegnap este kezdtem el ismét megírni. Ugyanakkor ha minden jól megy -mert nincs programom a hétvégére-, hozok még egy új részt.
Lassan elfogynak a bejegyzések, ami azt jelenti, hogy hamarosan vége szakad a történetnek.
Ugyanakkor szeretném azt is tudni, hogy lenne-e igény egy kérdezz-felelek játékra. Vagyis eme bejegyzéstől kezdve minden egyes rész után kommentben tehettek nekem fel kérdéseket.
VAGY!! Miután felteszek egy bejegyzést a Facebook csoportba, oda is tudtok. A csoport linkje: ITT

Kellemes olvasást kívánok a 46.Részhez !
Puszi,
Taylor xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Csend volt, a tévé vakító fénye átszelte a hálószobánk sötét falait. Minden nyugodtnak és békésnek bizonyult. Egy árva gyermekhang sem szelte át a ház folyosóját. Aludtak.
Egyedül én voltam az, aki képtelen volt lehunyni szemeit, mígnem szíve választottja nem küld magáról életjelet. Párnámat, ami a fejem alatt pihent, már rongyosra nyomkodtam és gyűrtem össze. Mindezek mellett telefonom már vagy másfél órája Harry felén pihent. Vártam, hogy írjon, vagy hívjon. Csak csináljon valamit, amivel tudni fogom, hogy épségben odaért. Aggódtam, ehhez kétség sem fér. Továbbá fájt minden nélküle eltöltött perc. Nem csak én hiányoltam jelenlétét a házban, hanem az ikrek is. Nehéz volt úgy elaltatni őket, hogy nem láthatták az apjukat. Viszont fejben erősen győzködtem magam, hogy hamarosan ismét átlépi a ház küszöbét, mi pedig a gyerekekkel együtt karjai közé repkedhetünk.

Szemeim már-már lecsukódni készültek, holott erősen koncentráltam arra, hogy ez ne következzen be. A takaró derekamig fedte be testemet, pizsama pólóm enyhén felgyűrődött hasam alján, de különösebben nem zavart.
Tehetetlenül fordultam hátamra, hogy a tévének szentelhessem minden figyelmemet. A készüléket felhangosítottam, hogy megérthessem a csatornán játszódó sorozatot. A nevét nem tudtam, ugyanis nem ismertem. Véletlenül nyomtam ide, vagy nem is tudom.
Talán még egy plusz félóra is eltelhetett, mikor telefonom egy hosszas rezgést hallatott. Azonnal felültem, ledobva a puha ágyba a távirányítót. Képernyőzáramat feloldottam, majd az üzenetekbe léptem. Ajkamba kellett harapnom, hogy mosolyomat elfojtsam. Nem számítottam nagy üzenetre, arra viszont már annál inkább, hogy fáradt.
Tinédzsereket megszégyenítő, szerelmes remegés vette át kezeim alatt az uralmat, mialatt megnyitottam az üzenetet.
,, Drágám!
Remélem nem keltettelek fel. Ha valóban így volt, azért bocsánatot szeretnék kérni. Csak most tudtam írni. Nemrég értem a hotelbe, minden rendben ment. Holnap reggel pedig megyek és beszélek a tulajjal, a házról pedig küldök majd képeket.
Puszilom az ikreket, szeretlek titeket!
 Jó éjszakát! - H"

Szemeim gyorsan pörögtek a sorokon, ajkaimra fokozatosan nagyobb mosoly siklott. Apró kis üzenetére két szívecskével válaszoltam. A telefont végül az éjjeliszekrényre száműztem, a tévét pedig kikapcsoltam. Nyugodt szívvel-lélekkel dőltem hátra a párna kötegbe, s hunytam le szemeimet.

***

A szél belekapott tincseimbe, melyek kisurrantak fonott hajamból. A babakocsit tolva merengtem el a parkban tartózkodó emberek között. Sokan a családjukkal voltak, s a játszótérnél ácsorogtak. Aggódó anyukák intették vigyázatra gyermekeiket. Kacajok tömkelege uralta az egész helyet. Megnyugtató volt, hallani a gondtalan gyerekek édes hangját.
Elmélkedésem, mely nem tartott sokáig, hamar be is fejeződött. Ugyanis Becca magára szerette volna hívni a figyelmet, amit meg is kapott.
A babakocsit egy hozzánk közeli padhoz toltam, majd leültem az ikrek elé. Matthew hevesen rágicsálta kék cumiját, miközben hatalmas szempillái mögül kukkantott ki rám.
- Na mi a probléma, Hercegnőm? - intéztem szavaimat Rebecca felé, ki aprócska karjaival nyöszörögve nyújtózkodott felém.
Elmosolyodtam, miközben a babakocsi egyik csatjához nyúltam, hogy megszabadítsam tőle lányomat. Kezeim kicsit remegtek, minek okát nem igazán tudtam. Nagyobb figyelmet nem szenteltem rá, jobban érdekelt  a babakocsi bal oldalában nyöszörgő gyermekem.
Miután a csatot kinyomtam, lassan kiemeltem Beccat a kocsiból. Combomra ültettem, szorosan tartva bal karommal, míg jobbal megigazítottam pulcsiját. Meglehetősen meleg volt, ezért nem szerettem volna sem sapkát, sem kabátot adni rájuk.

***

Cipőm kopogott a járdán, miközben elhaladtunk jó pár ház előtt. A babakocsit magam előtt toltam, amiben ott szunyókált Rebecca és Matthew. Cumijukat néha-néha megrágták álmukban, viszont fel nem ébredtek. Pufók, békés kis arcuk ismét nagy mosolyt csalt arcomra. Egy kósza tincs hirtelen tapadt rá arcom bal oldalára, félig szemembe lógva. Bal mutatóujjammal azonnal cselekedtem, s fülem mögé tűrtem azt.
Az egyik virágokkal kirakott kerítés előtt sétáltam el, mikor egy apró termetű kutya sietett felénk. Magamban imádkoztam, hogy ne kezdjen fülsüketítő ugatásba, ugyanis akkor az ikrek véleményem szerint felkelnének rá. Szerencsére csak egy vakkantást engedett meg magának a barna-fekete szőrű állatka, mielőtt bebújt volna házába, mely a kerítés egyik sarkában volt.
A kapunkhoz érve a postaládához nyúltam, hogy kivegyem a benne lévő szórólapot, amit a kezembe fogva nyitottam ki a kapuhoz tartozó ajtót. Áttoltam rajta a kocsit, melyben Matthew már mozgolódni kezdett. Megnyaltam kicserepesedett ajkaimat, ezzel egy időben becsukva az ajtót. A babakocsit betoltam a nappaliba, miután sikeresen kinyitottam a bejárati ajtót. Kivettem a két szunyókáló rosszaságot, kiket a kihúzható kanapéra fektettem. Levettem róluk cipőjüket, majd a pulcsiktól is megfosztottam apró kis testüket. A házban kellemesen jó idő volt, tehát nem kellett pulcsiban lenniük bent.
A biztonság kedvéért azért betakartam őket a kanapé karfáján pihenő lila pokróccal, s körbe tettem kis testüket díszpárnákkal.
Felkapva a rózsaszín illetve kék cipőket és pulóvereket igyekeztem ki az előtérbe, ahol a kabátokat és cipőket tároltuk. Igazán aranyosan festett, ahogy Harry talán negyvennégyes cipője mellé letettem Matthew aprócska belebújósát. A bejárati ajtót a biztonság kedvéért bezártam, utána utam pedig a konyhába vezetett, ahonnan pontosan ráláthattam a szunyókáló Styles gyermekekre. Nyálam egyenesen csorgott egy friss három az egyben kávés maszlagért, így hát az egyik kedvenc bögrémbe tejet töltöttem. A mikróba száműztem azt, méghozzá két percre. Ez alatt a mosogatóba tettem a koszos tányérokat, poharakat, evőeszközöket. Tablettát dobtam a gépbe, amit elindítottam egy órás gyorsmosásos programon. A mikró jelzett, hogy a tejem kellően megmelegedett, ezért lassan a háztartási gép elé sétáltam, s kivettem a bögrét. Beleöntöttem a port, majd gondosan kevergetni kezdtem. Forró volt, melyet ujjaim is éreztek, mikor megfogtam a bögrét. Kezem hamar megunta a forróságot, ezért kénytelen voltam letenni azt a pultra. Szemembe ismét beszökött egy hajtincs, melyet muszáj volt fülem mögé rejteni. Hirtelen rezgést éreztem, mely a farzsebembe süllyesztett telefonból származott. Jobb kezem segítségével fogtam kézre a készüléket, majd fogadtam el a hívást.
- Szia, Szerelmem - minden apró pihe életre kelt hátamon, miközben szemeimet akaratlanul hunytam le. Éreztem hangján, hogy mosolyog. Kiszáradt számat benedvesítettem, s először csak tátogtam, mint egy hal, ugyanis hangomat nehezen találtam meg.
- Szia, Harry - találtam meg nagy nehezen hangomat. Aprót köhögtem, hogy ne tűnjek olyan rekedtnek. Hallottam a vonal másik végéről sóhaját, ahogy lassan kiengedi az oxigént tüdejéből.
- Voltam a házban a tulajjal. Eszeveszett gyönyörű. Csináltam képeket, amiket elküldök majd, és ha neked is tetszik, akkor megveszem. Holnap reggel pedig akkor repülök vissza hozzátok - hirtelen darálta el a szavakat, melyeket először alig fogtam fel.
- Rendben van. Minden oké, egyébként? Szóval tudtál aludni az este? - valójában ismét rám tört az érzés, hogy megint nincs velem. Elfogott egy különös kísértés, mely letelepedett torkomba, másodpercekkel később pedig gyomromba. Olyan volt, mintha a nyelés is kínszenvedésnek számított volna.
- Igen, minden a legnagyobb rendben, azt leszámítva, hogy nagyon hiányzik a családom. És az imádott feleségem nélkül fájdalmas volt álomra hajtani fejemet - le mertem volna fogadni, hogy bárgyú mosoly játszott ajkain, aminek hála kirajzolódott szája mellett két oldalt egy-egy édes gödröcske.
- Még egy éjszakát kell kibírnom a férjem nélkül, utána pedig nem fogom soha többé elengedni



2018. február 1., csütörtök

Kifakadás

Sziasztok, szép napot!
Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen bejegyzést fogok írni a Disturbya oldalára, most még sem látok más megoldást.
A problémám nem meglepő mód a kommentek, és bármely vélemény nyilvánítás hiánya.
Ugyanis én a történetet nem csak magamnak, hanem nektek  is írom. Véleményem szerint sok munkám van az egészbe. Nem hiába hozom a részeket, mert időt szánok a történetre. Szeretem azt csinálni, amit most is teszek. Írni. Imádok írni, legyen szó bármiről. Mégis, ha megnézik majdnem négyszázan a részeket, én nem akarom elhinni, hogy legalább öt komment ne érkezne. Szóval vagy én csinálok valamit rosszul - ami nem lenne meglepő -, vagy egyszerűen egyik olvasóm sem akarja velem megosztani a véleményét az adott részről.
Ez rettentően elszomorít engem, és azért vannak nagyobb kimaradások, mert nincs ami motiválna. Öt rész maradt már csak a történetből, és vége. És a köszönetnyilvánításban szeretnék szót ejteni a kommentekről, de ha nem jönnek, akkor mit írjak? Kijelenthetem, hogy kétségbeesetten vágyom pár kommentre.
Azért írtam meg ezt a bejegyzést, hogy ezt tudassam veletek. Illetve még azt is, hogy a 46.Rész írás alatt áll, szóval megtörténhet, hogy még az este folyamán közzé is teszem.

Minden jót,
Taylor xx

2018. január 26., péntek

45.Rész: Búcsú

Sziasztok!
Hosszú idők óra egyetlen egy komment nem érkezett a részekhez, amit igazából nem nagyon tudok hova tenni. A blog az utóbbi napokban (11.én) lett 2 éves. Szerettem volna egy játékra hívni minden egyes olvasómat, viszont ezt az ötletet elvetettem, ugyanis véleményem szerint nem lett volna rá igény. Lehet, hogy gonoszság, amiért ezt nem osztottam meg veletek. Viszont mérhetetlen nagy szívfájdalommal jár, hogy egyetlen egy visszajelzést sem kapok tőletek. Az okot igazából nem nagyon értem, mert a részeket is próbálom úgy hozni, hogy ne legyenek nagy kimaradások.
Mindenesetre a történetből már csak 5 rész maradt, amiket igyekszem hosszúra megírni.
Csupán csak arra kérlek titeket, hogy ne hagyjatok cserben!
A részhez kellemes olvasást kívánok!

Taylor xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Reggel korán keltünk. Igaz, én legszívesebben bezártam volna minden ajtót, a kulcsot pedig szabadon engedtem volna a nyelőcsövemen, így Harry nem tudott volna kimenni az ajtón.
Megetettük a gyerekeket, illetve mi is bedobtunk pár falatot reggeli gyanánt. Harry játszott a gyerekekkel, amíg én főztem répát, amit leturmixoltam. Imádják a répát, amit igazából nem is csodálok, ugyanis Harry, ha teheti két pofára eszi. Míg hagytam a narancssárga zöldséget kihűlni, a nappaliba mentem, hogy megnézzem, mit csinálnak. Matthew száj tátva, nagy szemekkel figyelte, ahogy apja szorosan fogja húga kezecskéit. Becca - csakugyan, mint bátyja -, szájtátva lépkedett apró lábacskáival egyre csak előrébb. Felkuncogtam a látványra, ami eszeveszettül megdobogtatta szívemet. Egyrészt az, ahogy Harry gondosan, és óvva fogta lányunk kezét, másrészt pedig az, ahogy Becca felnézett apjára. Leguggoltam, majd karjaimat széttárva vártam, hogy Rebecca  hozzám érjen.
- Egyelek meg, de ügyes vagy! - kuncogtam fel, miközben sötét hajacskájába csókoltam. Becca magyarázni kezdett nekem valamit, babanyelven, amit figyelmesen hallgattam. Eközben fél szemmel láttam, hogy Harry Matthewnek segít felállni, majd vele is sétálni kezd egy kört. Becca észrevette nyakamban a nyakláncot, amit még Harrytől kaptam a születésnapomra. Másoknak talán nem volt olyan nagy dolog, nekem annál inkább. Csupán csak egy szívecske volt, a közepén egy A+H felirattal.
- És mit szólsz a hercegünkhöz? Igazán belevaló, focista lábakkal áldotta meg az édesapja! - Harry mellénk állt, karjaiban Matthewel. Kuncogva néztem a kis srácra, és homlokon csókoltam őt is.
- Igazán ügyes fiú ez a Matthew - vigyorogtam, miközben lepillantottam ölemben lévő lányomra.

Az ebéd után felvittük a kicsiket a szobájukba. Harrynek segítettem elaltatni őket, az ajtót résnyire nyitva hagytuk, majd átmentünk a szobánkba. Ajkamba harapva dőltem az ágyra, szememet egy pillanatra lehunyva. Vagyis én egy pillanatnak éreztem, ugyanis íriszeimet felnyitottam, mikor egy meleg lehelet csapott nyakon. Kezek simultak oldalamra, selymes fürtök cirógatták arcom élét. Felsóhajtottam, mikor fogak is társultak nyakam csókolgatásához. A kényeztetés igazándiból nagyon tetszett, sőt. Harry ismételten levett a lábamról. Keze becsúszott pulcsim, később pólóm alá. Felsóhajtottam, ahogy ujjaival derekamat cirógatta. Fejét felemeltem, miután ujjaim fürtjei között találtak megnyugvást.
- Szeretlek - suttogtak egyenesen számba, miközben alsó ajka érintette enyémet. Szemei csillogtak, szinte már mosolyogtak.
- Én is szeretlek - az érzelmes pillanatot egy csókkal pecsételtük meg. Nem kellett más, ennyi is elég volt. Csók közben nyelvünk selymes, ráérős, ugyanakkor szenvedélyes, szerelmes táncot járt. Keze továbbra is derekamon pihent. Lassan, apró puszikkal szakítottuk meg az édes csókot.
Harry ez után mellém dőlt, s mellkasára vont. Éreztem szíve heves dobogását, ami teljesen megnyugtatta az enyémet, ami majd ki akart szakadni mellkasomból.

Délután fél három körül felkeltettük a gyerekeket, hogy még időben oda tudjunk érni, és Harry be tudjon csekkolni. Nem voltam beszédes kedvemben, akárcsak Harry. Szóval miután a gyerekeket beültettük a kocsiba, elindultunk a reptér felé, ami úgy fél órára volt innen. Nem tudtam mit mondani, folyamatosan az elkövetkezendő napon kattogott az agyam. Hogy, vajon mi lesz Harryvel? Ő nem szólalt meg az út alatt, ugyanis biztos voltam benne, hogy ő is ezen töri az agyát. Vagyis velem nem beszélt, csak az ikrekkel, akik főleg gügyögve válaszoltak. Parkolót nagy nehezen találtunk, mondhatni csúcsidőben értünk oda. Harry előbb kiszállt, és szétnyitotta a babakocsit. Addig én kivettem Mattet, és a kocsiba tettem, utána pedig Beccat. Harry kivette kisebb táskáját, majd a fekete Range Rovert lezárta. Egyik kezemmel övét fogtam, másikkal a babakocsit toltam, miközben a terminálba sétáltunk.
Harry becsekkolt, ugyanakkor kellett várnunk fél órát. Ez alatt a kicsikkel voltunk elfoglalva, az ikrek pedig rajtunk nevettek igazából. Harry az órájára pillantott, száját pedig keserűen elhúzta. Tudtam, hogy ez mit jelent. A búcsút. Harry felállt székéből, majd ujjaival végig szántott tincsei közt.
- Vigyázzatok anyára, és ne legyetek rosszak! - Harry a babakocsi fölé hajolt, hogy közelebb is megcsodálhassa arcukat. - Nagyon szeretlek titeket - egy cuppanós csók Matthew, majd Rebecca arcára. Öröm volt nézni őket, sőt, könnyek szöktek szemembe. Tudom, hogy csak egy napról volt szó, de ha megszokod azt, hogy valaki konkrétan éjjel-nappal, minden percében veled van nehezen akarsz tőle szabadulni. Én is így éreztem. Nem szerettem volna Harry nélkül levegőt venni, de egy valami volt amivel nyugtatni tudtam magamat. Ő most elmegy, de a gyerekek itt maradnak nekem. A szemem fényei, akiket az életem végéig óvni fogok.
Harry a puszik után felegyenesedett, majd felém fordult. Szemei csillogtak, ahogy kezei közé fogta arcomat, ujjbegyeivel cirógatva azt.
- Hiányozni fogsz - ajkaimra egy csókot nyomott, majd lehajolt - Nagyon szeretlek. Vigyázz magadra, és rájuk. Ha odaérek, mindenképp írok, és hívlak - mielőtt bármit is mondhattam volna, kívánatos ajkai enyémekre tapadtak. Kezemet tarkójára simítottam, miközben ő a csókot mélyítette. Nyelve lágya cirógatta enyémet, karjaival szorosan ölelte át derekamat, amitől kirázott a hideg.
- Én is szeretlek - suttogtam egyenesen szájába, majd mellkasába bújva öleltem meg. Karjaival szorosan, konkrétan minden levegőt kiszorítva belőlem ölelt. Ám, kezei hamar eltűntek testemről, minden kontaktus, ami kettőnk között volt, megszűnt.
Mélyet sóhajtottam, miközben szipogva törültem le könnyeimet. Harry felkapta a táskáját, ami eddig mellettünk az egyik széken pihent. Futólag még egy csókot dobott. Szipogva nyeltem nagyot, ahogy figyeltem alakját, amint a folyosó felé halad. Válla fölött még utoljára hátra nézett, mígnem végleg eltűnt látóteremből.
Percekig ácsorogtam ott, és engedtem utat könnyeimnek. Agyam mondhatni teljesen lefagyott, viszont ikreim édes gügyögésére felkaptam fejemet. Letöröltem sós könnycseppjeimet, és megpróbáltam mosolyogni.
Feléjük fordultam, majd a babakocsit tolva elindultunk ki a kocsihoz.
- Ne aggódjatok, Kincseim, Apa hamarosan hazajön - folyamatosan beszéltem hozzájuk, egészen addig, míg be nem tettem őket a kocsiba, s azt elindítva ki nem hajtottunk a parkolóból. Út közben elaludtak, így a rádiót teljesen kikapcsoltam, és főként gondolataimba voltam merülve. Természetesen az utat is figyeltem, nehogy valami balesetet okozzak, amivel ártani tudnék az én egyetleneimnek.
Ahogy lefékeztem a piros lámpánál, az anyósülésen pihenő telefonomra kaptam tekintetemet. Felkaptam a készüléket, majd tárcsáztam anya számát. Hogy miért hívtam?
Úgy gondoltam, a gyerekek örülnének a látogatásának. Édesanyám örült a hívásomnak, és megígérte, hogy délután mindenképp át fog ugorni.
Mikor a garázsba hajtottam, a kocsit leállítottam, majd hátra néztem a szuszogó babykre. Eszeveszettül aranyosak voltak, ahogy fejük félre volt döntve, és hangosan szívták be a levegőt. Kétségtelen, mind a ketten nagyon hasonlítottak Harry-re.
Miután kivettem őket a kocsiból, az ágyukba fektettem az alvó picurokat, az ajtót résnyire nyitva hagytam, mielőtt lementem volna a konyhába. Pucoltam répát, amiből főztem Beccanak és Mattnek, hogy ha felkeltek, meg tudjam őket etetni.
Később a nappali polcairól pakoltam le a képeket, és díszeket egy-egy dobozba. Igazából reméltem, hogy minden rendben fog menni kint, Stocktonban. Egyrészt kíváncsi voltam, hogyan is nézhet ki valójában a leendő házunk. Reméltem, hogy Harrynek is tetszeni fog. A hívását is várom egyébként, mert már most hiányzik. Pedig tudom, hogy jó pár órával később fogom ismét hallani csodálatos, rekedt hangját.
Kétség se fér hozzá, teljesen Harry Styles rabjává váltam. Minden értelemben szeretem őt.
Talán igaz a mondás, hogy a gyűlölet könnyen átcsaphat szeretetbe, szerelembe. És ez fordítva is igaz. Szeretem Harry-t, a gyerekeken kívül Ő a legjobb dolog az életemben. Nem tudom, mihez kezdenék nélküle.

A délután, vagyis késő délután lassan telt. Amikor anyu megjött, felment és felkeltette Rebecca és Matthew Stylest. Jó pár mindent sikerült elpakolnom, szóval pár perc után anyu után eredtem. Lassú léptekkel mentem az emeletre, be az ikrek szobájába. Anyu az egyik hófehér fotelen ült, és figyelte, ahogy a kicsik az ágyaik rácsába kapaszkodva húzzák fel magukat. Eszeveszett aranyos látványt nyújtottak egyébként, ami megmelengette a szívemet. Mély sóhajtás közepette ültem le anyu mellé, vagyis a fotel karfájára.
- Remélem minden jól fog menni kint, és Harrynek sikerül megvenni a házat - kezdtem bele, miközben figyelmemet Beccanak szántam. Hatalmas szemecskéi csillogtak, ahogy aprócska újaival körbefonta az egyik rácsot, és felhúzta magát. Egy body takarta zömök kis testét, illetve zokni és az elmaradhatatlan pelus.
Hirtelen egy kezet éreztem meg térdemen, mire picit megugrottam.
- Minden rendben lesz, Kincsem. Nem kell aggódnod ez miatt, Harry okos férfi, megoldja. Mindent megoldott eddig is - tekintetem anyura vezettem, aki mosolyogva nézett fel rám. - Látod, végül minden jóra fordult. Csodálatos gyerekeid vannak, egy olyan férfitől aki igazán, feltétel nélkül szeret téged, Abigel. És szerintem ez az, ami fontos. Az, hogy olyanok szeressenek, akiket te is szeretsz - anyu szavai megmosolyogtattak. Igaza volt. Ők szeretnek engem, akárcsak én őket. Nem tudom, mi lenne velem nélkülük.
Ha három évvel ez előtt valaki azt mondta volna, hogy Owen Hunttal hamarosan megromlik a kapcsolatunk, és egy -akkor még úgy látott-, ördögi körbe keveredek, biztos, hogy belenevettem volna az illető arcába. Soha nem gondoltam volna, hogy beleszeretek egy olyan emberbe, aki rossz. Mégis, mintha én átformáltam volna ezt a rosszat jóvá. Mondhatni jó útra tereltem Harryt, aminek rettentően örülök. Örülök annak, hogy a férjemnek tudhatom őt, hogy Harry a társam. Harry életem legfontosabb embere.
Harry az én szerelmem.




2018. január 6., szombat

44.Rész: Valami van a levegőben

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt, ami szerintem egész hosszúra sikeredett. Viszont csalódott vagyok, mert az utolsó két részhez egyetlen egy komment sem érkezett. Igazából ismét elbizonytalanodtam egy picikét a blogot illetően, plusz már csak 6 rész van vissza az egész történetből.
Ezért arra szeretnélek titeket kérni, hogy bármi észrevételetek van, esetleg tetszik az, amit csinálok, osszátok meg velem a komment szekcióban!
Ezúton is nagyon köszönöm a sok-sok megtekintést, ami igazán jól esik!
A részhez kellemes olvasást kívánok. A bejegyzés végére csatoltam a másik blogomat, amit írok, illetve a blogok Facebook csoportját is.

Puszi,
Taylor xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hills *

A napok rohamosan teltek, akárcsak a dobozok száma a házban különböző helyen letéve. Rengeteg dobozba, zsákba pakoltunk össze, készülődve a költözésre. A kicsik ebből nem nagyon észleltek semmit, jól elvoltak a maguk kis világában. Eltelt két hét, mióta a kórházban jártam, ami igazából olyan, mintha tegnap tettem volna be oda utoljára a lábamat.
A napjaimat főként a kicsik és Harry foglalja le. Matthew és Becca már totyognak, szint egyszerre indultak útnak.
,, Harry a nappaliban vigyáz rájuk, bekapcsolva nekik egy mesét, ami igazából nem nagyon köti le őket, hanem inkább a játékokra fókuszálnak. Miután magukra hagytam őket, a konyhába sietek, hogy a forró vízbe tésztát tegyek. A kicsiknek almát szeletelek, egy rózsaszín és egy kék tálba. Mivel már van pár fogacskájuk, nyugodtan rághatnak szilárdabb ételt, és a gyümölcsben amúgy is sok a vitamin.
Ügyetlenkedésem itt sem maradhat el, ugyanis sikeresen elvágom az ujjamat, amikor az almadarabkákat szeletelem. Felszisszenve teszem le a kést, majd nyitom meg a hideg vizet. Ez után a lenti fürdőben előveszem a fertőtlenítőt, amivel áttörölgetem, végül pedig egy ragtapaszt nyomok rá. A konyhába vissza érve elzárom a gázt, ugyanis a tészta megfőtt. A tegnap este készített szószt csak megmelegítem a gázon, majd Harrynek megterítek, és a két etetőszéket is az asztalhoz húzom.
- Abigel, azonnal gyere ide! - Harry a nappaliból kiabál nekem, mire aggódva teszem le a tényért az asztalra, és indulok el az említett helyiség felé. Harry a kicsik előtt térdel pár méterrel, kezében a telefonjával, amivel a gyermekeinket videózza. A látványtól könnyek szöknek szemembe. Matthew nevetve fogja Becca kezét, miközben felénk totyognak. Elindulnak.
Harry mellé térdelve tárom ki kezemet, folyó könnyeimtől fátylasan látok. Szívemet ezek a másodpercek teljesen megmelengetik. Harry a videót leállítja, majd mikor Matthew elé totyog, karjaiba zárja. Becca gyönyörű kékeszöld szemekkel néz fel rám, karjait felém tartva. Hatalmas vigyorral, szipogva álok fel, karjaimba egyetlen hercegnőmmel. Feje búbjára egy puszit nyomok, beszippantva jellegzetes baba illatát. Szívem hevesen dübörög mellkasomba, ahogy leülök vele a kanapéra.
- Nagyon ügyes vagy, Kincsem! - pufók arcát, illetve homlokát csókokkal halmozom el, amit édes kuncogásával köszön meg. Apró kis kezei a hajamba keresnek menedéket, tincseimet elég fájdalmasan huzigál meg.
Könnyeimet letörölve cirógatom tovább, mígnem mellkasomra hajtja kis fejét. Harry is hasonlóképp cselekszik Matthewel. Leülnek mellénk, tekintetem Harry szemeire siklik. Rám pillant, gyönyörű zöld szemei megtelnek könnyel. Ugyan azt érezzük. A büszkeséget, örömöt, szeretetet."

- Akkor hozod a babakocsit?- kiabáltam ki a gyermekeink szobájából, miközben Matthewre adtam rá a sapkát. Igaz, már lassan a május hónapjába lépünk, még mindig voltak hidegebb napok, akárcsak ez. Miután felöltöztettem őket, Matthewot karjaimba kaptam, utána Beccat és úgy mentünk le a lépcsőn.
- Várj, segítek - Harry elém lépett, karjait pedig nyújtotta Matt felé, akit felkapott, ez után pedig a babakocsiba tett. Az ikerbabakocsi másik részében Becca csücsült, akit én közöttem be. - Öltözz csak fel szívem, addig kint megvárunk - Harry elém lépett, hatalmas tenyerével arcomra simított, hogy egy csókban fejezze ki az irántam érzett szeretetét. Elmosolyodtam, szemeimet egy pillanatra lehunytam, hogy érezzem mámorító csókját. Ajkai lassan, szenvedélyesen mozogtak kiszáradt számon. Felsóhajtottam, mikor a varázs elmúlt, és felnyitva szemhéjaimat, pillantottam rá.
- Este többet is tudok nyújtani - arcára kiült bárgyú vigyora, amit nem tudtam nem pirulással jutalmazni.
- Rendben van - hajtottam le fejemet, mosolyomat el nem takarva. Harry még édesen kuncogott, majd az ajtót kinyitva az udvarra tolta a babakocsit, hevesen beszélve a kicsikhez.
Miután becsuktam mögöttük az ajtót, magamra kaptam egy bomberdzsekit, a fűzős cipőmet, egy kisebb táskát, amiben a cumijuk és a babateájuk volt. Az ajtón kilépve belekapott hajamba a lenge szél. Harry valami igazán érdekeset csinálhatott a kicsik kedvéért, ugyanis az ikrek hangos nevetésétől zengett az egész udvar. Elmosolyodtam édes hangjukat hallva, miközben bezártam az ajtót. A táskát a vállamra akasztva indultam meg feléjük. Mikor melléjük értem, megigazítottam Beccán a rózsaszín sapkáját.
- Olyan jól áll rajtad ez a dzseki - Harryre pillantottam, ki teljesen végig mért, tetőtől-talpig.
- Köszönöm Harreh - vigyorodtam el, majd kinyitottam a kaput, és előre engedtem őket. Végig nézve Harryn, illetve a babakocsin, annyira jól állt neki ez a szerep. De tényleg. Egy baseball sapka volt rajta, amitől ha lehet, még férfiasabbnak látszott. A haja az utóbbi időkben kicsit megnőtt, de ez egyáltalán nem zavarta őt, állítása szerint. Engem sem, mindenét szerettem.
Rajta is egy dzseki volt, aminek cipzárja nem volt felhúzva, így kilátszott szürke pólója, melyen kirajzolódtak izmai. Ajkamba harapva csuktam be az ajtót, és siettem mellé. Szabad kezét megfogtam, miközben beszélgettünk. Egy park felé sétáltunk, ahova kétnaponta szoktunk menni. Tekintetem az ikreken pihent. A babakocsi úgy volt kialakítva, hogy egymás mellett volt a két kosár, amikben a babák voltak felültetve. Lábaikat egy nagyobb lenge, macis pléd takarta. Igaz, cipőjük kilógott.
- Annyira édesek - Harry hangja közvetlen fülem mellett hangzott fel, amitől az aprócska szőrszálak felálltak tarkóm vonalán. Ajkaim elnyíltak, rekedtes hangját hallva. Felpillantottam rá, majd fejemet megemelve szájára nyomtam egy csókot. - Hmm...ez is igazán aranyos volt - kuncogni kezdett, mire belebokszoltam karjába. Matthew látva a történteket, felnevetett.
- Már te is ellenem vagy, haver? - Harry elengedte a babakocsit, ezzel egy időben a kezemet is, s fiúnkhoz lépett. Matthew pufók kis arcán pihenő szájacskája elnyílt a meglepődöttségtől, mikor Harry kivette és arcába fújt. Nevetve néztük őket Becca-val, miközben megálltunk. Harry végig puszilta arcát, szorosan fogva csöpp termetét. Mathew nevetésétől zengett az egész park, amire egy padon ülő idős pár is felfigyelt. A jelenetet mosolyogva nézték végig.
- Szóval ki fogsz nevetni a továbbiakban? - Harry szemei mosolyogtak, akárcsak ajkai is felfelé görbültek. Elhajolt fiától, hogy szemeibe tudjon nézni. Matt kacagva nyújtotta kezét apja nyakába, és bújt hozzá. Elmosolyodtam, majd telefonomat gyorsan előhalásztam zsebemből, és csináltam róluk egy képet. Pár perc múlva Harry visszaültette Mattet, s tovább haladtunk. Egy padnál megálltunk, ahova letettem a táskát, és kivettem Beccat, hogy egy picit tudjon totyogni. A park egyébként tele volt bokrokkal, közepén egy kis tóval. Pár gyermek lézengett itt-ott, némelyik szüleikkel, a nagyobbak már egyedül. Önfeledten játszottak, homokoztak.
- Na gyere hercegnő - megfogtam apró karjait, miközben mögé álltam. Beccanak több se kellett, egyből megemelte először bal aprócska lábát, majd a jobbat. Elindult arra, amerre vágyott. Meg mertem fogadni egyébként, hogy végig tátva volt a szája. Igazam volt, mikor Harry velünk szemben nézett lányunkra, szájtátva, grimaszolva. Felnevettem, miközben figyeltem, ahogy göndör hajú szerelmem letette fiúnkat, és megfogta kezét. Együtt sétáltunk a kicsikkel, kik mikor le akartak ülni, karjaink közé kaptuk őket.
Boldog pillanatok egyike volt a parkban töltött két óra. Mindannyian jól éreztük magunkat.
Mikor visszafelé sétáltunk, mind a ketten elaludtak, a jó levegő elnyomta őket. Ezt nem bántam, mert legalább volt pár szabad óránk egymásra. Harry szorosan fogta kezemet, ahogy visszafelé ballagtunk. Ujjaival gyengéden cirógatta kézfejemet, mely' megdobogtatta szívemet.
- Holnap délután négy óra körül már ott kellene lennünk a reptéren - percekig nem beszéltünk egymáshoz, csak élveztük a csendet, mígnem megszólalt. Arcomról egyből lefagyott a mosoly, ahogy eszembe jutott, az, amit mondott. Holnap bizony el fog repülni, ugyanis elmegy megnézni a házat, amit találtunk Amerikában. Nem akartam, hogy itt hagyjon minket, igaz, csak két napra. Mégis, annyira hiányozni fog.
Plusz, nem akartam neki mondani, de nagyon rossz előérzetem volt. Mintha a szél hozott volna valamit az életünkbe. Tudom, ez kicsit hülyén hangzik, mégis, a szívem legmélyén nyomott ez a tudat. Féltem, hogy talán a kicsikkel fog valami történni, vagy velünk. Harryvel. Azt nem élném túl, ha életem három legfontosabb emberével történne valami.
- Hé! - hangja visszahúzott elmélkedésemből, mikor megéreztem kezét arcomon. Már a ház előtt voltunk. Fejemet enyhén megráztam, hogy szemeibe tudjak nézni. Igaz, a magasságkülönbség egész nagy volt köztünk, mégis beleakasztottam kezemet nyakába, köszönhetően annak, hogy lejjebb hajolt.
- Én...csak nem akarom, hogy elmenj. Van egy érzés bennem, itt - simítottam vissza kezemet szívemre - Ami valami rosszat fog hozni ránk. Félek, hogy...tényleg történni fog valami, Harry! - hangom fokozatosan csuklott el, mígnem egy forró könnycsepp zúdult végig arcomon. Harry egyből lesimította azt, hosszú mutatóujjával. Lélegzetem egy pillanatra tüdőmben rekedt.
- Vigyázni fogok rátok, még Amerikából is! Hidd el, nincs sok kedvem itt hagyni az én királynőmet, a hercegnőmet és a hercegemet. De muszáj, mert a jövőnkről van szó! Beszélni fogunk, megígérem! Nem fog ez a két nap semmin sem változtatni. Ugyan úgy haza fogok jönni, az új lakásunk kulcsával! - mondandója végén elmosolyodott. Igaz, nem akartam elmondani a többi kételyemet, ezért csak egy aprót bólintottam. Láttam rajta, hogy nem volt megelégedve a válaszommal, de nem firtatta tovább a dolgot. Helyette egyre közelebb hajolt arcomhoz. Olyannyira, hogy a tüdejéből kifújt levegő egyenesen arcomat cirógatta. Szememet lehunytam, miközben Ő arcomon írt le apró kis köröket, hüvelykujja segítségével. Ajkaink már mondhatni súrolták egymást, s a csók előtt még felnyitotta gyönyörű smaragd szemeit. Belelihegtem szájába, és nyöszörögtem egyet. Végül nem várt tovább, ajkait enyémekre nyomta, hosszasan, szenvedélyesen megcsókolva. Ajkai lágyan becézték enyémeket, miközben keze arcomról lecsúszott derekamról, amit szorosan megfogott, így is közelebb húzva magához. Lassan faltuk egymás ajkait, mígnem alsó ajkamat fogai rabsága közé nem zárta. Halkan felsóhajtottam. Egészen addig csinálta ezt, ameddig levegőhiány miatt el nem váltunk egymástól. A babakocsit végül betoltuk a házba, majd óvatosan vettük az ikreket és vittük a szobájukba őket. Mikor levetettük róluk a kabátot, és a sapkát, próbáltuk nem felkelteni őket. Betakargattuk a két csöpséget, és hagytuk őket pihenni. Lent a babakocsit betoltuk az egyik vendégszobába.
- Nem vagy éhes? - simítottam felkarjára, mikor a nappaliba ültünk a kanapén. A tévé halk hangja ment a háttérbe, ugyanakkor hangomra megfordult, tekintetét pedig rám emelte.
- De valami harapnivaló igazán jól esne - tekintetéről sütött a vágy, miközben megnyalta szája szélét. Éreztem, hogy a vér az arcomba tódul.
- Én...én valami ételre gondoltam - krákogtam, miközben tekintetem ölemben lévő kezeimre siklott.
- De kezdhetnénk a desszerttel is - kuncogott fel, a távirányítót a dohányzóasztalra téve, és számnak esett. Hajába túrtam, hála a hirtelen jött csóknak. Hátra döntött a hatalmas kanapén, lábaim közé fészkelve magát. Kezem tarkójára siklott, miközben megéreztem meleg tenyerét pulcsim, majd pólóm alá siklani. Forró kezeivel hasam alját simogatták, egyre feljebb csúszva, melleim irányába.
Először tiltakoztam, míg meg nem adtam magam neki, forró csókjainak hála.

**
A fürdetés után megetettük a két gyöngyszemet, akiket később ágyba is bújtattunk. Percekkel később édes szuszogásuktól telt be aprócska szobájuk. Ajkamba harapva hagytam el a szobát, Harryvel együtt. Külön lefürödtünk, vagyis igazából ő zuhanyzott először, míg én lent elmosogattam a koszos edényeket, poharakat és evőeszközöket. A konyhába lekapcsoltam a lámpát, és felmentem. A szobánkba vezetett először utam, ahonnan kivettem egy frissen mosott törülközőt. Mikor a szekrény ajtaját csuktam be, Harry akkor jött ki a fürdőből, ami a szobánk egyik oldalából nyílt. Testén csupán cak egy fekete bokszer volt, mellkasán még enyhén csöpögött a víz. Bámulásomból akkor riadtam fel, mikor már előttem állt, testéből csak úgy sugárzott a forróság.
- Mi a baj szépségem? Annyira elbambultál - gyengéden simított végig arcélemen, ami borzongást váltott ki belőlem.
- Nem, csak elgondolkodtam, nincs semmi baj. Elmegyek, én is letusolok. Mindjárt jövök - pipiskedtem fel, hogy egy csókot csenjek tőle. Hogy egyensúlyomat ne veszítsem el, izmos mellkasán támaszkodtam meg. A gyors csók után besiettem a fürdőbe. Fogat mostam, felkötöttem hajamat, hogy ne legyen vizes. Letusoltam, majd belebújtam pizsamámba, ami egy cicanadrágból, és Harry egyik fekete pulcsijából állt. Hajamat a tusolás után kiengedtem, kifésültem. A lámpát lekapcsoltam, majd elhagytam a helyiséget. Harry egy kisebb táskába pakolt, néhány dolgot, amit holnap magával visz Amerikába. Szívem ismét összeszorult a gondolattól, hogy két napig nem fogom látni. Igazából tudom, hogy ez tényleg, de tényleg nem sok idő, de annyira hozzászoktam a jelenlétéhez konkrétan a nap huszonnégy órájában, hogy nehéz lesz kibírni.
Harry észrevehette, hogy a szobában vagyok, ugyanis felém fordult.
- Olyan gyönyörű vagy - hallottam, hogy hangosan felsóhajt, miközben betesz két pólót, illetve pulcsit a táskába.
Szavait hallva, ismételten, a napon már nem is tudom hányadjára, de elpirultam.
Leültem az ágyra, törökülésbe, őt figyelve. Szemeim ismét megteltek könnyel. Hisztisnek fog hinni, ha megtudja készülendő sírásom okát.
Betette az utolsó ruhadarabokat is a táskába, majd konkrétan odamászott hozzám. Homlokon csókolt, utána az orromra nyomott egy nedves csókot, az arcom jobb, s bal oldalára. Hátra döntött. Gyengéden húzta végig ajkait arcom minden szegletén, halk sóhajt kicsalva belőlem. A lábaim között feküdt, derekam mellett támaszkodott. Szemeibe néztem, melyek teljesen megbabonáztak.
- Szeretlek. Az a két nap eszeveszetten gyorsan fog eltelni, meglásd! Kettőt alszol, és a második reggelen már az ágyadba leszek - ígéretét egy csókkal pecsételte meg.


Facebook csoportWildfire


2017. december 31., vasárnap

43.Rész: Emlékek

Sziasztok!
Ez itt az idei utolsó bejegyzésem a Disturbyan. Egész kellemes évet tudhatunk magunk mögött, a blogot illetve. Meglehetősen sok részt sikerült hoznom, de még van belőle pár rész.
A rész végén Harry beszél a Decubitusról, ami egy latin eredetű szó, a felfekvést jelenti.
Kellemes olvasást kívánok a 43.Részhez!
Ezúton kívánok minden kedves olvasómnak sikerekben boldog új évet!
Találkozunk jövőre!
Taylor xx

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
* Abigel Hill *

Rég jártam itt.
Mintha minden más lett volna, pedig nem. Minden úgy ment, mint mikor eljöttem.
A falak a betegek állapotukról beszéltek.

Köszöntem a lenti portásnak, aki megismert, s mosolyogva biccentett egyet. Ez volt az első emlékem. Utam a lift felé vezetett, melyen annyit ácsorogtam, mi alatt mentem egyik betegtől a másikra. Viszont volt olyan is, mikor egy betegen a liftben kellett szívmasszázst végezni, s utána toltuk a műtőbe. Hiányzott ez az időszak, de bíztam abba, hogy ha sikerül beköltöznünk a stocktoni házunkba, akkor ismét el tudok helyezkedni egy kórházban. Természetesen amíg a kicsik be nem töltik a 2 éves kort, addig velük maradok.
A lift felért az osztályra, ahol ismét nagy volt a zsivaj. Mint mindig. Kevés volt az orvos, még kevesebb az ápoló. Ahogy a liftből kiléptem, egy orvos rohant el előttem. Nő létére meglehetősen magas volt, hosszú, szőke haja egy lófarokba volt kötve. A fehér köpeny nem volt rajta, csak a kék ruha. És egész nagy hangja volt.
- Nem igaz, hogy nincs itt elég ápoló! Valaki segítsen már! - próbált a beteghez férni, hogy megnézze a pupillareakcióit. Azonnal kabátom cipzárjához nyúltam, amit ledobtam a nővérpultra, és felkötöttem hajamat, miközben arra siettem.
- Mi történt? - kérdeztem, mialatt egy kesztyűt húztam kezemre. A doktornő kérdőn nézett rám. - Dr.Abigel Hill. Itt dolgoztam - csak ennyit mondtam, és szétvágtam a fiatal nőn lévő pólót, hogy szabaddá tegyem mellkasát.
Az ápolók eközben próbálták elállítani a vérzést, mely főként az oldalán volt jelen.
- Lépjen el a betegtől Dr.Hill - egy hang szólt rám a hátam mögül. Nagyot nyelve teljesítettem a kérést, s fordultam meg. Owen mellém lépett, és átvette a helyemet. Kidobtam a kesztyűt, majd mélyet sóhajtva mentem a kabátomért. Igaza volt, mármint, nem az én betegem, és még csak itt sem dolgozom. Viszont egy percre jó volt azt érezni, hogy minden a régi. Hogy még mindig a Fours Season-ba dolgozom, és az életem a munka.

Megvártam, míg Owen átadja a doktornőnek a beteget, akit a műtőbe vittek. Kidobta a kesztyűjét, és felém sietett.
- Mit keresel itt? - nézett rám meglepetten, ám, igazából én lepődtem meg, mikor megölelt. Beszippantottam férfias illatát, majd mikor elléptem tőle felnéztem rá.
- Hamarosan költözünk, és csak szerettem volna elköszönni. És, még körbe akartam nézni, hogy legyen mire emlékeznem - mondtam lehajtva fejemet. A szemeim könnybe lábadtak a sok emlék miatt.
Mikor kócos hajjal, gyermekként szaladgáltam a folyosókon, vagy a nővérpultnál beszéltem a pár percig ott ülő nővérekkel. Mikor még apu élt.
- Tudom, hogy a kapcsolatunknak vége, viszont sok mindent köszönhetek neked Abigel. És szeretném, ha tudnád, hogy mindig itt leszek neked. Még, ha Harry nem tartozik a kedvenc embereim közé, próbálom ezt félre tenni a kedvedért, mert te szereted őt. Szóval, ha bármire lesz szükséged, nyugodtan hívj, vagy üzenj! - fejemet felemelte, és mosolyogva törülte le a könnyeket arcomról. Reszketve fújtam ki a levegőt, ugyanakkor mosolyom is széles volt arcomon.
- Köszönöm Owen. Nagyon köszönöm - megöleltem. Éreztem, hogy hátamra simítja kezét.
- Vigyázz a kicsikre, és arra a majomra - hallottam, hogy fülembe kuncog, ami engem is egy enyhe nevetésre késztetett. Elhajoltam tőle, majd letörölve könnyeimet néztem fel rá.
- Be nézhetnék még újra az irodába? Kérlek, ez nagyon fontos nekem - még utoljára szerettem volna belépni oda, ahol egykor apu ült, és ezt az egészet vezette. Mikor még minden rendben volt, és nem volt káosz.
- Persze, gyere - Owen elvette a pultról az ott pihenő kórlapot, és elindult a folyosó vége felé. Mellette sétáltam, miközben teljesen jelentéktelen dolgokról beszéltünk. Elfordultunk balra, majd Owen az ajtóban előre engedett.
- Igaz, hogy apukád mikor vezető lett, átrendezett itt egy-két dolgot, de mégis olyan, mintha apu még mindig ebben az irodában dolgozna - néztem körbe, s az egyik szekrényhez sétáltam. A sok könyvre, és iratra három kép vigyázott. Egy, amin Owen és én vagyok, Dr.James Hunt, és az édesapám, illetve Owen és az apja.
- Mind a kettő nagyon jó ember volt, Abigel - Owen felsóhajtott, ahogy leült a székébe.
- Túl jó emberek voltak. Igazából nagyon hiányzanak. Félek itt hagyni anyut, mert lehet, hogy ismét depressziós lesz. És így is nehéz volt apu halála után kihúzni ebből az egészből - leültem Owen-el szembe. Telefonom zsebemben rezegni kezdett. - Ne haragudj, ezt fel kell vennem - pillantottam a képernyőre, majd mikor Owen bólintott egyet, mire felálltam, és kimentem az irodából.
- Baj van? - kérdeztem Harrytől, miközben az ablakhoz ballagtam, ami a kórház udvarára nézett.
- Neked is szia. Anyukád elvitte a kicsiket, én meg egyedül vagyok itthon. Csak érdekelt, hogy jól vagy-e - szavai megmelengették szívemet, arcomra pedig egy mosoly siklott.
- Owen irodájában vagyok, hamarosan megyek haza. Vagy, eljössz értem? - ajkamba haraptam, s cipőm orrát kezdtem bámulni.
- Ja, mindjárt ott vagyok - és kinyomott. Homlok ráncolva néztem a telefonom kijelzőjét. Direkt nyomta ki, mert zavarta, hogy Owennel kettesben vagyok. Ha annyira bízna bennem, akkor nem idegesítette volna fel magát ezen.
Nem szeretem, mikor ezt csinálja, mondhatni direkt. Az utóbbi időkben ilyen egyébként, és ez nekem nagyon nem tetszik. És őszintén szólva már kedvem sincs nagyon veszekedni vele.
Visszamentem Owenhez, majd elhúztam számat.
- Ne haragudj, de most mennem kell. Harry kinyomott, mikor mondtam neki, hogy itt vagyok veled az irodába. Nem tetszik neki, hogy kettesbe vagyunk. Szóval most jobb, ha megyek - sóhajtottam, és még utoljára megöleltem.
- Styles ebben nem fog változni, nekem elhiheted. De te választottad őt. Na mindegy, vigyázz magadra - egy puszit nyomott az arcomra, mire elmosolyodtam.
- Te is vigyázz magadra - elléptem tőle, és elindultam az ajtó felé. Kezem már a kilincsen volt, mikor vállam felett hátra néztem rá - Köszönök mindent, viszlát Owen - az irodát végül elhagytam. Olyan érzés fogott el, mintha most készülnék itt hagyni egy darabot a szívemből. És ha úgy vesszük, ez igaz volt.
A lépcsőt választottam a lift helyett. Még megnéztem a galériát, ahol néhány orvos köszönt nekem. Utoljára néztem meg a Four Season Anatomy műtőjét. Hiányozni fog ez a hely, de muszáj mennem. Muszáj, mert egyszerűen képtelen lennék elhagyni azt a férfit, akit a világnál is jobban szeretek.

És ismét ott álltam az információs pultnál. Mellettem két mentős egy sérültet tolt be, aki üvöltött a fájdalomtól. Utánuk néztem, ahogy a lifttel eltűnnek. Akár én is lehettem volna az, akihez ezt a beteget tolják...
És kiléptem az ajtón. A fotocellás ajtó küszöbét átlépve megcsapott a kint uralkodó szél, belekapott könnyáztatta arcomba, mintha hideg víz érte volna azt.
A parkoló felé sétáltam, ahol Harry Styles a fekete Range Rovernek dőlve nézett velem farkasszemet. Mikor meglátta, hogy sírok, elindult felém. Nem szóltam semmit, lépteimet felgyorsítottam, s nyakába karolva, hozzá bújva sírtam el magam.
Kezét szorosan fogta derekam köré, és fülembe suttogott.
- Nyugodj meg Szívem, nincs semmi baj. Minden rendben lesz - tudta, hogy engem ez hogy érint. Tudta, mit érzek, még, ha nem is mondtam ki. Tudta, mennyire nehéz nekem ez az egész.
Percekig ölelt szorosan, és simogatott, míg el nem halkultam.
- Menjünk haza - mondtam halkan, felpillantva rá. Talpra ereszkedtem, miközben végig simítottam dzsekivel takart mellkasán. Kezét arcomra simította, majd egyre közelebb hajolt hozzám.
- Mielőtt beszállunk a kocsiba, szeretnék még adni valamit - ajkaink centikre voltak egymástól, mígnem orromon lökött egyet, s szája már az enyémen volt. Gyengéd, és olyan édes volt. Még a lábaim is beleremegtek. Élveztem, a törődést, amit szájával nyújtott nekem. Lassan elvált tőlem, és még egy apró puszival pecsételte meg előtti tettét.
- Szeretlek. És nem szeretem, ha szomorú vagy, és ha sírsz. Imádom a mosolyodat, a nevetésedet, de ha szomorú vagy, ez mind eltűnik, és ettől a szívem összeszorul - halványan elmosolyodtam. A homlokunkat összedöntötte.
- Én is szeretlek Harry - hunytam le szemeimet - menjünk haza - fogtam meg kezét, ami arcomon pihent.

A hazaút alatt beszélgettünk, ugyanis Harry elmondta, hogy anyu majd valamikor este fogja hazahozni a gyerekeket.
- Hiányoznak - mondtam, mikor a nappaliban pakoltam össze a játékaikat. Hihetetlen, hogy csak ketten vannak, mégis két ovis csoportnak bőven jutna ezekből a játékokból.
- Nekem is, viszont mond azt, hogy most jó ismét így ketten - segített összepakolni a játékokat egy kupacba.
- Igen, valóban jó - álltam fel, így Harry mikor felnézett rám, arca melleimmel volt egy vonalba. Nagyot nyeltem, s lehajolva hajába túrtam. Elvigyorodott, mire csücsörítve adtam szájára egy apró puszit.
- Na - felnevetett, és konkrétan megragadott derekamnál fogva. Magára rántott, s hátra dőlt. Nevetésemtől telt be az egész nappali. Feje mellett támaszkodtam. - Ez a felállás nekem sokkal jobban tetszik - eltűnt arcomból egy tincset, miközben kacsintott egyet.
- Ez inkább felfekvés - ismét nevetni kezdtem, miközben arcomat nyakába bújtattam.
- Most nem a decubitusról van szó, baby - most már ő is nevetett, miközben fenekemre simította kezét.
- Olyan buta vagy Styles - suttogtam fülébe, amibe belenyaltam, majd nyakára nyomtam apró kis csókokat. Végig nyaltam ütőere vonalán, ami elkezdtem megszívni. Beleharaptam bőrébe, mire erősebben fogta fenekemet, és mordult fel. Lent, éreztem egy dudort, mire elhajoltam bőrétől, és felültem. - Na jó, ennyi volt. Most akkor menjünk, és pakoljunk tovább - szálltam le róla, és felkötöttem hajamat. Panaszosan felnyögött, és ő is követtett engem.
- Nekem is lenne kedvem pakolni, viszont inkább beléd pakolnék - éreztem, hogy az arcom tiszta vörös lesz, miközben fejemet felemelve néztem rá.
- Na jól van Styles - meglöktem mellkasánál, és felrohantam az emeletre.
- Abigel Hill, azonnal állj meg! - kiáltott utánam.
Nevetve csuktam be az ajtót, és húztam le pólómat, majd már nadrágomat rúgtam le magamról, mikor bejött.
- Büntess meg, Styles - dőltem hátra az ágyon, vigyorogva.