2018. január 26., péntek

45.Rész: Búcsú

Sziasztok!
Hosszú idők óra egyetlen egy komment nem érkezett a részekhez, amit igazából nem nagyon tudok hova tenni. A blog az utóbbi napokban (11.én) lett 2 éves. Szerettem volna egy játékra hívni minden egyes olvasómat, viszont ezt az ötletet elvetettem, ugyanis véleményem szerint nem lett volna rá igény. Lehet, hogy gonoszság, amiért ezt nem osztottam meg veletek. Viszont mérhetetlen nagy szívfájdalommal jár, hogy egyetlen egy visszajelzést sem kapok tőletek. Az okot igazából nem nagyon értem, mert a részeket is próbálom úgy hozni, hogy ne legyenek nagy kimaradások.
Mindenesetre a történetből már csak 5 rész maradt, amiket igyekszem hosszúra megírni.
Csupán csak arra kérlek titeket, hogy ne hagyjatok cserben!
A részhez kellemes olvasást kívánok!

Taylor xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Reggel korán keltünk. Igaz, én legszívesebben bezártam volna minden ajtót, a kulcsot pedig szabadon engedtem volna a nyelőcsövemen, így Harry nem tudott volna kimenni az ajtón.
Megetettük a gyerekeket, illetve mi is bedobtunk pár falatot reggeli gyanánt. Harry játszott a gyerekekkel, amíg én főztem répát, amit leturmixoltam. Imádják a répát, amit igazából nem is csodálok, ugyanis Harry, ha teheti két pofára eszi. Míg hagytam a narancssárga zöldséget kihűlni, a nappaliba mentem, hogy megnézzem, mit csinálnak. Matthew száj tátva, nagy szemekkel figyelte, ahogy apja szorosan fogja húga kezecskéit. Becca - csakugyan, mint bátyja -, szájtátva lépkedett apró lábacskáival egyre csak előrébb. Felkuncogtam a látványra, ami eszeveszettül megdobogtatta szívemet. Egyrészt az, ahogy Harry gondosan, és óvva fogta lányunk kezét, másrészt pedig az, ahogy Becca felnézett apjára. Leguggoltam, majd karjaimat széttárva vártam, hogy Rebecca  hozzám érjen.
- Egyelek meg, de ügyes vagy! - kuncogtam fel, miközben sötét hajacskájába csókoltam. Becca magyarázni kezdett nekem valamit, babanyelven, amit figyelmesen hallgattam. Eközben fél szemmel láttam, hogy Harry Matthewnek segít felállni, majd vele is sétálni kezd egy kört. Becca észrevette nyakamban a nyakláncot, amit még Harrytől kaptam a születésnapomra. Másoknak talán nem volt olyan nagy dolog, nekem annál inkább. Csupán csak egy szívecske volt, a közepén egy A+H felirattal.
- És mit szólsz a hercegünkhöz? Igazán belevaló, focista lábakkal áldotta meg az édesapja! - Harry mellénk állt, karjaiban Matthewel. Kuncogva néztem a kis srácra, és homlokon csókoltam őt is.
- Igazán ügyes fiú ez a Matthew - vigyorogtam, miközben lepillantottam ölemben lévő lányomra.

Az ebéd után felvittük a kicsiket a szobájukba. Harrynek segítettem elaltatni őket, az ajtót résnyire nyitva hagytuk, majd átmentünk a szobánkba. Ajkamba harapva dőltem az ágyra, szememet egy pillanatra lehunyva. Vagyis én egy pillanatnak éreztem, ugyanis íriszeimet felnyitottam, mikor egy meleg lehelet csapott nyakon. Kezek simultak oldalamra, selymes fürtök cirógatták arcom élét. Felsóhajtottam, mikor fogak is társultak nyakam csókolgatásához. A kényeztetés igazándiból nagyon tetszett, sőt. Harry ismételten levett a lábamról. Keze becsúszott pulcsim, később pólóm alá. Felsóhajtottam, ahogy ujjaival derekamat cirógatta. Fejét felemeltem, miután ujjaim fürtjei között találtak megnyugvást.
- Szeretlek - suttogtak egyenesen számba, miközben alsó ajka érintette enyémet. Szemei csillogtak, szinte már mosolyogtak.
- Én is szeretlek - az érzelmes pillanatot egy csókkal pecsételtük meg. Nem kellett más, ennyi is elég volt. Csók közben nyelvünk selymes, ráérős, ugyanakkor szenvedélyes, szerelmes táncot járt. Keze továbbra is derekamon pihent. Lassan, apró puszikkal szakítottuk meg az édes csókot.
Harry ez után mellém dőlt, s mellkasára vont. Éreztem szíve heves dobogását, ami teljesen megnyugtatta az enyémet, ami majd ki akart szakadni mellkasomból.

Délután fél három körül felkeltettük a gyerekeket, hogy még időben oda tudjunk érni, és Harry be tudjon csekkolni. Nem voltam beszédes kedvemben, akárcsak Harry. Szóval miután a gyerekeket beültettük a kocsiba, elindultunk a reptér felé, ami úgy fél órára volt innen. Nem tudtam mit mondani, folyamatosan az elkövetkezendő napon kattogott az agyam. Hogy, vajon mi lesz Harryvel? Ő nem szólalt meg az út alatt, ugyanis biztos voltam benne, hogy ő is ezen töri az agyát. Vagyis velem nem beszélt, csak az ikrekkel, akik főleg gügyögve válaszoltak. Parkolót nagy nehezen találtunk, mondhatni csúcsidőben értünk oda. Harry előbb kiszállt, és szétnyitotta a babakocsit. Addig én kivettem Mattet, és a kocsiba tettem, utána pedig Beccat. Harry kivette kisebb táskáját, majd a fekete Range Rovert lezárta. Egyik kezemmel övét fogtam, másikkal a babakocsit toltam, miközben a terminálba sétáltunk.
Harry becsekkolt, ugyanakkor kellett várnunk fél órát. Ez alatt a kicsikkel voltunk elfoglalva, az ikrek pedig rajtunk nevettek igazából. Harry az órájára pillantott, száját pedig keserűen elhúzta. Tudtam, hogy ez mit jelent. A búcsút. Harry felállt székéből, majd ujjaival végig szántott tincsei közt.
- Vigyázzatok anyára, és ne legyetek rosszak! - Harry a babakocsi fölé hajolt, hogy közelebb is megcsodálhassa arcukat. - Nagyon szeretlek titeket - egy cuppanós csók Matthew, majd Rebecca arcára. Öröm volt nézni őket, sőt, könnyek szöktek szemembe. Tudom, hogy csak egy napról volt szó, de ha megszokod azt, hogy valaki konkrétan éjjel-nappal, minden percében veled van nehezen akarsz tőle szabadulni. Én is így éreztem. Nem szerettem volna Harry nélkül levegőt venni, de egy valami volt amivel nyugtatni tudtam magamat. Ő most elmegy, de a gyerekek itt maradnak nekem. A szemem fényei, akiket az életem végéig óvni fogok.
Harry a puszik után felegyenesedett, majd felém fordult. Szemei csillogtak, ahogy kezei közé fogta arcomat, ujjbegyeivel cirógatva azt.
- Hiányozni fogsz - ajkaimra egy csókot nyomott, majd lehajolt - Nagyon szeretlek. Vigyázz magadra, és rájuk. Ha odaérek, mindenképp írok, és hívlak - mielőtt bármit is mondhattam volna, kívánatos ajkai enyémekre tapadtak. Kezemet tarkójára simítottam, miközben ő a csókot mélyítette. Nyelve lágya cirógatta enyémet, karjaival szorosan ölelte át derekamat, amitől kirázott a hideg.
- Én is szeretlek - suttogtam egyenesen szájába, majd mellkasába bújva öleltem meg. Karjaival szorosan, konkrétan minden levegőt kiszorítva belőlem ölelt. Ám, kezei hamar eltűntek testemről, minden kontaktus, ami kettőnk között volt, megszűnt.
Mélyet sóhajtottam, miközben szipogva törültem le könnyeimet. Harry felkapta a táskáját, ami eddig mellettünk az egyik széken pihent. Futólag még egy csókot dobott. Szipogva nyeltem nagyot, ahogy figyeltem alakját, amint a folyosó felé halad. Válla fölött még utoljára hátra nézett, mígnem végleg eltűnt látóteremből.
Percekig ácsorogtam ott, és engedtem utat könnyeimnek. Agyam mondhatni teljesen lefagyott, viszont ikreim édes gügyögésére felkaptam fejemet. Letöröltem sós könnycseppjeimet, és megpróbáltam mosolyogni.
Feléjük fordultam, majd a babakocsit tolva elindultunk ki a kocsihoz.
- Ne aggódjatok, Kincseim, Apa hamarosan hazajön - folyamatosan beszéltem hozzájuk, egészen addig, míg be nem tettem őket a kocsiba, s azt elindítva ki nem hajtottunk a parkolóból. Út közben elaludtak, így a rádiót teljesen kikapcsoltam, és főként gondolataimba voltam merülve. Természetesen az utat is figyeltem, nehogy valami balesetet okozzak, amivel ártani tudnék az én egyetleneimnek.
Ahogy lefékeztem a piros lámpánál, az anyósülésen pihenő telefonomra kaptam tekintetemet. Felkaptam a készüléket, majd tárcsáztam anya számát. Hogy miért hívtam?
Úgy gondoltam, a gyerekek örülnének a látogatásának. Édesanyám örült a hívásomnak, és megígérte, hogy délután mindenképp át fog ugorni.
Mikor a garázsba hajtottam, a kocsit leállítottam, majd hátra néztem a szuszogó babykre. Eszeveszettül aranyosak voltak, ahogy fejük félre volt döntve, és hangosan szívták be a levegőt. Kétségtelen, mind a ketten nagyon hasonlítottak Harry-re.
Miután kivettem őket a kocsiból, az ágyukba fektettem az alvó picurokat, az ajtót résnyire nyitva hagytam, mielőtt lementem volna a konyhába. Pucoltam répát, amiből főztem Beccanak és Mattnek, hogy ha felkeltek, meg tudjam őket etetni.
Később a nappali polcairól pakoltam le a képeket, és díszeket egy-egy dobozba. Igazából reméltem, hogy minden rendben fog menni kint, Stocktonban. Egyrészt kíváncsi voltam, hogyan is nézhet ki valójában a leendő házunk. Reméltem, hogy Harrynek is tetszeni fog. A hívását is várom egyébként, mert már most hiányzik. Pedig tudom, hogy jó pár órával később fogom ismét hallani csodálatos, rekedt hangját.
Kétség se fér hozzá, teljesen Harry Styles rabjává váltam. Minden értelemben szeretem őt.
Talán igaz a mondás, hogy a gyűlölet könnyen átcsaphat szeretetbe, szerelembe. És ez fordítva is igaz. Szeretem Harry-t, a gyerekeken kívül Ő a legjobb dolog az életemben. Nem tudom, mihez kezdenék nélküle.

A délután, vagyis késő délután lassan telt. Amikor anyu megjött, felment és felkeltette Rebecca és Matthew Stylest. Jó pár mindent sikerült elpakolnom, szóval pár perc után anyu után eredtem. Lassú léptekkel mentem az emeletre, be az ikrek szobájába. Anyu az egyik hófehér fotelen ült, és figyelte, ahogy a kicsik az ágyaik rácsába kapaszkodva húzzák fel magukat. Eszeveszett aranyos látványt nyújtottak egyébként, ami megmelengette a szívemet. Mély sóhajtás közepette ültem le anyu mellé, vagyis a fotel karfájára.
- Remélem minden jól fog menni kint, és Harrynek sikerül megvenni a házat - kezdtem bele, miközben figyelmemet Beccanak szántam. Hatalmas szemecskéi csillogtak, ahogy aprócska újaival körbefonta az egyik rácsot, és felhúzta magát. Egy body takarta zömök kis testét, illetve zokni és az elmaradhatatlan pelus.
Hirtelen egy kezet éreztem meg térdemen, mire picit megugrottam.
- Minden rendben lesz, Kincsem. Nem kell aggódnod ez miatt, Harry okos férfi, megoldja. Mindent megoldott eddig is - tekintetem anyura vezettem, aki mosolyogva nézett fel rám. - Látod, végül minden jóra fordult. Csodálatos gyerekeid vannak, egy olyan férfitől aki igazán, feltétel nélkül szeret téged, Abigel. És szerintem ez az, ami fontos. Az, hogy olyanok szeressenek, akiket te is szeretsz - anyu szavai megmosolyogtattak. Igaza volt. Ők szeretnek engem, akárcsak én őket. Nem tudom, mi lenne velem nélkülük.
Ha három évvel ez előtt valaki azt mondta volna, hogy Owen Hunttal hamarosan megromlik a kapcsolatunk, és egy -akkor még úgy látott-, ördögi körbe keveredek, biztos, hogy belenevettem volna az illető arcába. Soha nem gondoltam volna, hogy beleszeretek egy olyan emberbe, aki rossz. Mégis, mintha én átformáltam volna ezt a rosszat jóvá. Mondhatni jó útra tereltem Harryt, aminek rettentően örülök. Örülök annak, hogy a férjemnek tudhatom őt, hogy Harry a társam. Harry életem legfontosabb embere.
Harry az én szerelmem.




1 megjegyzés: