2016. április 16., szombat

12.Rész: Vég

Sziasztok, Cicuskák!:)
Húha, már 44-en vagytok, ami elképesztő:) A napokban kaptam egy csodálatos díjat, amit ezúton is köszönök:)
De mint minden egyes blogger, én is keveslem azt a pár (5) kommentet. Már nem tetszik a sztori? Vagy, mit hiányoltok a részekből? Ennyire nem tetszik az, amit csinálok?

Jó olvasást!
Taylor xx
---------------------------------------------------------------------------------------------
* Abigel Hill *

A legnagyobb hiba, amit egy ember elkövethet, az a hűtlenség. Hogy ez mit bizonyít? Egyrészt, hogy az illető nem tud, s soha nem is fog megállapodni, mert hajtja a vére. A hűtlenség a gyengeség jele. És, hogy mit is jelent a gyengeség? Ezt mindenki megtapasztalja egyszer-kétszer a saját bőrén is.
Owen dermedten ácsorgott előttem, miközben könnyeim patakokban folytak le, nem kaptam levegőt, testem remegett.
- Sajnálom - csak ennyit bírtam kinyögni, mellkasom gyorsan emelkedett, homályosan láttam, hála könnyeimnek.
A következő pillanatban Owen elviharzott mellettem, mire utána kaptam
- Sajnálom Owen, de el kell hinned, hogy nem Én kezdeményeztem! Tényleg nem! Én... Én nem akartam, nagyon nem! Tudhatnád, hogy nem tenném ezt veled! - hangom könyörgő volt. Owen kirántotta kezét ujjaim fogságából, s a következőkben egy apró kis dobozka repült nekem.
- Elmegyek! A gyűrűt oda adom. Meg akartam kérni a kezedet, de már nem látom értelmét! - hangja fájdalmasan csendült, a szívem milliónyi darabra tört. Hihetetlennek találtam, hogy tényleg meg akarta kérni a kezemet. Tudom, hogy a kapcsolatunk eddig remek volt. Eddig...
S, hogy mi lesz ezután? Owen túl fog rajtam lépni. El fog felejteni. Tudom, érzem!
- Owen, Én... - nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Ne mondj semmit. A tetteid már megelőztek - fejemet lehajtottam és csak szorítottam ujjaim között a kis dobozkát.
Owen végül az emeletre ment. Pakolni.
Zokogva rogytam a kanapéra. A gyűrűs dobozka kiesett kezemből, vállam rázkódott. Lábdobogást hallottam. Igaz, a házat felesbe vettük, még is Owen készült elmenni.
- Szeretném, ha a közeljövőben nem keresnél munkán kívül - nem bírtam rá nézni. Az Ő hangja is megremegett, akárcsak az enyém. Nem bírtam válaszolni, a könnyeim folyamatosan folytak le, levegőhöz alig jutottam.  A következőkben már a bejárati ajtó csapódását hallottam. Percek múlva kikapcsoltam a nappaliban lévő tévét. Törni, zúzni lett volna kedvem, de nem tettem. Helyette inkább idegesen, kisírt szemekkel trappoltam a bejárati ajtóhoz, ahol felvettem cipőmet. És úgy, kisírtan, kócos hajjal, feszülten ballagtam át a szomszéd házba.
A kapuajtót becsaptam magam után, s szinte ráfeküdtem a csengőre. Léptek hallatszottak az ajtó túloldaláról. Az ajtó kitárult, s egy nálam magasabb, szőke hajú, deszka csaj vigyorgott rám.
- Üdv, miben segíthetek? - nyávogó hangjától a hideg táncolt hátamon.
- Harry Faszfej Styles-t keresem! - próbáltam megtartani még azt a csekélyke kis önbecsülésemet is.
- Engem keresnek, Édes? - a szöszit két kar ölelte át hátulról. Styles vigyorogva nézett rám. Mikor jobban végig mért, arcáról egy picit lehervadt csapnivaló vigyora.
- Beszélnünk kell! - kezeimet csípőre tettem. Aprót bólintott, s beterelte a csajt a nappaliba, majd becsukta maga mögött az ajtót és rám nézett.
Nem szóltam semmit, megmarkoltam pólóját és a lehető legerősebben az ajtónak passzíroztam.
Elvigyorodott, s csücsörített egyet. Arcom ideges zubbonyt vetett fel, miközben felnéztem rá. Elég vicces lehetett, külső szemlélőként végig nézni, ahogy egy alig százhatvan centi magas lány egy két méteres férfit nyom neki az ajtónak.
- Kurva rossz dolgot tett! Remélem örül, Owen szakított velem, és hozzám vágott egy eljegyzési gyűrűt! A maga mocskos képe miatt hagyott el! De ne higgye azt, hogy ennyivel hagyni fogom a dolgot! Most már biztos, hogy ki fogom rúgatni! - egyre jobban nyomtam az ajtónak. Nem ellenkezett, sőt. Keze az oldalamra siklott, mire egyik kezemmel kézfejére csaptam.
A következő pillanatban már az Én hátam simult az ajtónak. Az előttem álló férfi egy egyszerű mozdulattal fogta meg csuklómat, s szegezett az ajtónak. Légzésem szapora volt, lábam lendült, és büszkeségét találtam el. Egy nyögést kiengedve rogyott össze, kezét ágyékához szorítva.
Elvigyorodtam, s elé lépve felemeltem állánál fogva fejét.
- Ezt jól jegyezze meg, Dr.Styles! Holnap látjuk egymást - megpaskoltam arcát, és ott hagytam. A házba beérve, arcomról ismét lefagyott a mosoly, ahogy körbe néztem. Talán most meg is tudhatom, milyen az, mikor az ember egyedül van. Milyen az, mikor úgy mész haza, hogy az égvilágon senki sem vár téged, csak egy dolog; a magány. Igen, most találkozhatok az új barátommal. A magánnyal.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen is lehet egyedül ébredni. Ahogy az ébresztőórám az ötöt ütötte, hangos zsivajjal tömte be az eddigi csendes szobát. Már egy ideje fent voltam, vagyis; nem tudtam aludni. A szobában keveredett Owen illata az enyémmel. S amit itt hagyott nekem, az csak az egyik nagyobb pólója volt.
Hanyagul dobáltam bele pár dolgot a táskámba, majd mivel már fel voltam öltözve, ezért lementem a konyhába. Csináltam magamnak egy forró kávét, amit gyors lehörpintettem, s már rohantam is a kocsimhoz. Hamar a kórházhoz értem. Kerestem a parkolóban egy szabad helyet, majd kivettem táskámat, és elindultam befele. Zsebre tett kezekkel ballagtam a parkoló bejáratához. Megpillantottam Owen kocsiját, amiben az említett férfi ült. Én is ott lennék vele, és beszélgetnék vele, vagy megcsókolnám. De nem lehet, elszúrtam.
Sóhajtva ráztam meg fejemet, majd mély levegőket véve indultam meg a bejárat felé. Belépve az ellenőrző pulthoz léptem. Megnézték a táskám tartalmát, s mikor kérték a belépőkártyámat kabátom zsebébe kezdtem kutatni. Kétségbeesetten keresgéltem, de hiába. Otthon hagytam a kártyámat. Így nem engedtek be a biztonsági őrök. Körbepillantottam, tekintetem Owen-re siklott, aki épp akkor sietett a lifthez, ami készült bezáródni.
- Owen, Owen! - kiabáltam utána, a hangomra megfordult. Akkor vettem csak észre, mennyire karikásak szemei, és mennyire is fáradtan néz ki. Kérdőn pillantott rám, kissé rosszallóan. - Segítened kell! Mond a biztonsági őröknek, hogy itt dolgozom! A kártyámat otthon hagytam! Kérlek, könyörgök! - hangom kétségbeesetten csengett. Mélyet sóhajtott, majd vállat rántott.
- Eszembe sincs! - és már ott sem volt. Beszállt a liftbe, ami velem szembe volt, intett egyet, majd végleg eltűnt. Magamban már mindenfélének elhordtam a világot. Hirtelen egy hang szólalt meg a hátam mögül.
- Dr.Hill velem van - vállam felett néztem a vigyorgó Dr.Styles-re, aki megmutatta a kártyáját, majd engem kikerülve, fenekemhez érve ment el mellettem.




5 megjegyzés:

  1. Imadom a blogod <3<3
    Kibaszott jol irsz.....csak igy tovabb..siess a kovi resszel ;);*
    Puszii....R~*
    <3<3 ^3^

    VálaszTörlés
  2. Szia!:)
    Köszönöm szépen, sietek:) <3

    Taylor xx

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett ❤
    Siess a kövivel!👌

    VálaszTörlés
  4. Soha nem gondoltam volna hogy képes leszek megsajnálni Owent, de ennek is el kellett jönnie:c

    VálaszTörlés
  5. Imádom, még csak ma kezdtem bele, és wáá*-* Nagyon várom a következőt*-*

    VálaszTörlés