2016. június 9., csütörtök

17.Rész: Álom

Hali!ˇˇ
Sajnálom a késést, rengeteg dolgom volt, plusz az utóbbi hetekben nagyon leterhel a suli, s a magánéletem. Köszönöm a megtekintéseket, amik lassan közelítenek a húszezer felé! Imádlak titeket!
A két kommenten kicsit elszomorodtam, mert azt hittem, hogy hosszútávon fog nektek tetszeni a rész, és kommentelni fogtok. Pár visszajelzést kaptam Facebookon, de nem nagyon mentem velük valamire is.
Szóval ha hosszú, tartalmas kommenteket kapok, akkor mindenképp hosszabb rész kaptok! Igaz, így is hosszúra tervezem a 18.Részt, de egy kis motiváció senkinek sem árt:)
Kommenteljetek, legyen meg az 50 olvasó!!

Jó olvasást!:)

Taylor xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Abigel Hill *

Egy újabb nap. Egy újabb kihívás, egy újabb csalódás, egy újabb élet, egy újabb érzelem.
Táskám pántját fogdozva haladtam végig a klórtól bűzlő folyosón, ahol most a szokottnál kevesebb volt a dolgozó. Az információs pultnál szinte senki nem volt, ahogy a nővérszobában sem. Táskámat bedobtam az irodába, majd sietősen öltöztem át. Belebújtam papucsomba, rendeztem vonásaimat, s elindultam a főfolyosó felé. Mikor megláttam Dr.Roobins-ot, elkaptam csuklóját.
- Elnézést a zavarásért, Dr.Robbins, de szeretnék valamit kérdezni - néztem fel rá halvány mosollyal. Egy kedves pillantást kaptam tőle, majd miután elengedtem, kérdőn nézett rám.
- Hallgatom, Dr.Hill -
- Szeretném megtudni, hova is tűnt a többi alkalmazott - fejét elkapta, s mélyet sóhajtott
- Csak a legtehetségesebbek maradhattak az osztályon, a többieket Dr.Hunt eltanácsolta - mondta halkan. A meglepődöttségtől homlokom ráncba szökött, miközben hümmögtem egyet.
- Nem tudja véletlenül, hogy Dr.Hunt itt tartózkodik még a kórházban? - kérdeztem, miközben kezeimet fehér köpenyem zsebébe dugtam. Elmondta, hogy elméletileg az irodájába kell, hogy legyen. Megköszöntem, majd a lift felé ballagtam, ami akkor állt meg, s Dr.Styles szállt ki. Felnéztem rá, de csak egy pillanatra. Rám vigyorgott, és miközben elment mellettem, végig simított kézfejemen. Elhúztam kezemet, majd homlok ráncolva szálltam be a liftbe, s nyomtam meg az emelet gombját.
Ajkaimat harapdálva meredtem magam elé, miközben folyamatosan a történteken gondolkodtam, a meg azon, mit is fogok mondani Owen-nek. Már nem kérhettem ki a dolgot, nem tegezhettem, mert már konkrétan senkim nem volt. Csak a főnököm.

A lift végül megállt az emeleten, én pedig kiszálltam. Kezeimet kivettem zsebemből, majd az irodához ballagtam. Az út alatt pár ápoló felismert, s köszönt nekem.
Két kopogás után benyitottam. Owen feszülős ingben ült az asztalánál, s épp valamit írt. Több napos borosta fedte arcát, amit igazából mindig is imádtam. Szőkés-vöröses haja picit megnőtt, s kócosan terült el fején. Érkezésemre felkapta fejét, tekintete elkomorult, letette a tollat, majd hátra dőlt székében. 
- Mit tehetek magáért, Dr.Hill? - kérdezte, miközben az asztala előtt lévő két szék egyikére bökött. 
- Szeretnék magával beszélni, Doktorúr - mondtam halkan, szemkontaktust kerülve. Leültem elé, majd köhintettem egyet.
- A mai napon, mikor bementem az osztályra össz-vissz hat dolgozót láttam, akik történetesen ápolók voltak. Miután átöltöztem két doktort láttam. Dr.Roobins-ot, és Dr.Blue-t. Hány doktort tanácsolt el, ha szabad tudnom? - tekintetemet lassan rá emeltem, miközben ajkamba haraptam. 
- Megnéztem minden egyes doktornak az aktáját. Főként a képességeikre voltam kíváncsi, s arra, hány embert veszített el a műtőben. Szerintem elég ennyit tudnia. Oktató kórház vagyunk, Dr.Hill. Meglehet, hogy magának ez nem tetszik. De vagy megszokja, vagy kilép - rántott vállat a végére. Pár percig csendesen ültem, végig szemeibe nézve. 
- Legalább vesz fel más gyakornokokat? Mert..szerintem ez így nem jó, hogy ha csak négy doktor van a kórház egyik legmozgalmasabb osztályán. És csak jövőre lesz még három ember szakorvos - mondtam halkan.
- Tudja mi a baj? Apám félt nyitni az új dolgok felé, azért van a Four Seasons Anatomy a hatodik helyen. Olyan klinikák előztek meg minket, mint az St.James. Éppen ezért a mai napon alá fogok írni egy szerződést, amivel összekötjük a Sebészeti-Sürgősségi osztályt az St.James sebészeti osztályával. Át fognak jönni rezidensek, szakorvosok. És ezeket az embereket úgy lehet majd megkülönböztetni, hogy zöld ruhát fognak hordani a köpenyük alatt - magyarázta.
Csak hümmögtem egyet, majd felálltam. 
- Köszönöm ezt az érdekes beszélgetést, Dr.Hunt - morogtam,majd elhagytam az irodát. A lifthez ballagtam, majd az osztályra érve megkérdeztem a nővéreket, hogy történt-e valami probléma, vagy elmehetek elintézni az irodámba a papírokat. Végül úgy is lett. Becsuktam magam mögött az irodám ajtaját, majd levettem fehér köpenyemet. Leültem az asztalomhoz, majd nekiálltam kitölteni néhány zárójelentést. Míg egyik kezemmel írtam, a másikkal könyököltem az asztalon. A végén letettem a tollat, hátra dőltem az irodai székembe, s sikeresen elaludtam.


-Owen, szeretnék veled beszélni - mentem a nappaliba,ahol elméletileg barátom tartózkodott. Ám nem Ő ült a kanapén, hanem Dr.Styles.

- Maga mit keres itt? - kérdeztem meglepetten. Dr.Styles felállt, majd elém ballagott. 
- Abigel, Kincsem. Mi történt veled? Mit emlegeted Owen-t? Ő már a múlt, kis butus - a végén felkuncogott, majd homlokomra egy csókot nyomott. Teljesen lesokkolódtam a puszitól, arról ne is beszéljünk, hogy becézett. 
- Mi...mi ez az egész? Ezt...ezt én nem értem. Pár perce még az irodámba voltam. És...miért tegezel? - kérdeztem meglepetten, felnézve rá.

Csak hümmögött egyet, majd jobban magához húzott. 

- Abigel, lehetséges, hogy beverted a fejedet. Nem lehet, hogy a konyhaszekrény egyik részével beverted a fejedet? - kérdezte aggódva, de én csak fejet ráztam. Teljesen nem értettem a szituációt, mert abszurdnak találtam, hogy mi együtt legyünk a göndörrel. Nemhogy még itt átkarolja a derekamat és a többi. 
- Mi...mi most akkor egy pár vagyunk? - kérdeztem halkan, miközben szégyenlősen léptem el tőle, s lehajtottam fejemet. 
Nem szólt semmit, elém lépett, kezét arcomra tette, majd mielőtt még alkalmam lett volna eltolni magamtól, megcsókolt. Csókja mámorító volt, minek köszönhetően ki is vertem fejemből, hogy eltolom magamtól. 
Harry átkarolta derekamat, ujjbegyeivel cirógatva az említett testrészt. Én pedig csak lelógatott kezekkel álltam lábujjhegyre, s csókoltam vissza. A csók végeztével talpra ereszkedtem, majd kipirultan, duzzadt ajkakkal néztem fel rá. 
- Remélem ettől a csóktól felfogod, hogy együtt vagyunk - mosolygott rám - Menj fel fürdeni, addig elintézek valamit, mindjárt jövök - nyomott ajkaimra egy gyors csókot, majd rám mosolygott, s eltűnt. 
Sóhajtva, ajkamat fogva mentem fel az emeletre, be a hálónkba. Meglepetten néztem körbe, mert minden olyan más lett. 
Épp leültem a bevetett ágyra, mikor hatalmas csörömpölés csapta meg fülemet. Meglepetten, ugyanakkor ijedten mentem le. A csörömpölést halk csattanások váltották fel. Egyre inkább megijedtem. Minden bátorságomat összeszedve indultam el a helyiség felé, ahonnan a hangok származtak. Remegő kezekkel simítottam a kilincsre, majd benyitottam.







4 megjegyzés:

  1. Ó hogy pont megint egy jó résznél hagyod abba. Mindegy de megint üti a fokkot ez a rész, rohadt jó lett. 😉☺

    VálaszTörlés
  2. Szia!:)
    Köszönöm, hogy kommenteltél, és örülök, hogy tetszett a rész!:)

    Taylor xx

    VálaszTörlés
  3. Remélem a Harry-s rész tényleg megtörtént!!�� Imádom ahogy írsz, siess a következővel!!:)

    VálaszTörlés
  4. Szia!:)
    Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy:)

    Csók
    Taylor xx

    VálaszTörlés