2016. február 15., hétfő

5.Rész: Rettegés

Cicuskák^^
Ismét hétfő, ismét új rész. Eredetileg úgy volt, hogy nem fogok tudni feltenni részt, mert a gépem elromlott, de végül sikerült időben megcsinálni.

Már 35-en vagytok, aminek rettentően örülök. Majdnem 5000 a nézettség, yepp! A helyesírási hibákért előre is elnézést kérek, sietősen tettem fel a részt, s majd este fele kijavítom.
Köszönöm szépen a kommenteket, remélhetőleg ide is jön pár, akárcsak az előző részekhez:)
Csatlakozzatok a Facebook csoportba, ha nem akartok lemaradni az új fejleményekről:)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* Abigel Hill *

- Minden rendben.Majd Owen megvizsgál. Most ahogy jött, el is mehet - hangom az elején még megremegett, de tartottam magamat. Nem akarom, hogy Owen bármi rosszat elszűrjön ebből, mert abból jó nem származna. 
Dr.Styles állkapcsa egy pillanatra megfeszült, miközben kissé feszülten nézett rám. Ha szemmel lehetne ölni, akkor már a koporsómat csinálnák.
- Dr.Hunt nem vizsgálhatja meg, mivelhogy a traumatológián dolgozik. Így megkérem, Dr.Hunt, fáradjon ki, míg megvizsgálom Dr.Hill-t - Owen nyugodtan, szó nélkül bólintott, miközben felállt, és távozott. Legszívesebben ordítottam volna utána, miszerint el ne merjen menni, mert ez a pszichopata meg fog ölni. 
Végül barátom elhagyta a kórtermet, kettesben hagyva magával a sátánnal. Az ajtó hangosan csapódott be. Ezt követően Dr.Styles felült az ágyamra, megtámaszkodott két oldalamon, így sarokba szorítva. Ismét kapkodni kezdtem a levegőt, miközben fokozatosan húzódtam hátra, minél távolabb tőle. Végül vissza húz, és lerántja rólam a takarót.
- Nagyon remélem, hogy nem mondott semmit sem a kis barátjának, Abigel! - fenyegetett meg, miközben leakasztotta nyakáról a sztetoszkópot, és a benyúlt a lenge ruhám alá, majd melleim közé tette a hideg, fém pamacsot és meghallgatta szívverésemet, ami meglehetőse gyors volt a félelemtől.
Nem szóltam semmit, fejemet lehajtottam, majd mikor elvette a pamacsot, megigazítottam a ruhát magamon.
Felemelte fejemet, majd a lámpával szemembe világított. Ezt követően keze végig siklott oldalamon, amit nem nagyon tudtam hova tenni. Felhúzott szemöldökkel vettem el kezét testrészemről. Ekkor tűnt fel neki a csuklómon lévő szorításnyom.

Érdeklődve néztem fel rá, kezemet nem húztam el, hagytam, hogy nézze egy kicsit. Had eméssze egy kicsit a bűntudat, vagy tudom is én. Mondjuk nem nagyon hiszem, hogy lennének érzései, mert akkor nem szorította volna meg a csuklómat.
- Hm... szép munkát végeztem - én megmondtam. Vigyorogva pillantott rám, elengedte csuklómat, majd felállt. - Ne aggódjon, semmi baja. Vissza állhat dolgozni, és ma velem lesz éjszakás. Este találkozunk! - gyilkos, ördögi vigyorral az arcán hagyott ott.
Összeroskadva feküdtem törökülésbe az ágyon, miközben a csukott ajtót bámultam. Hát...talán nem lenne tanácsos bent maradnom éjszakára. Nem akarok még egyszer így elájulni, vagyis. Nem akarom, hogy hasonló történjen, mint hat órával ezelőtt.

Bambulásomból Owe húzott vissza, méghozzá avval, hogy megfogta kezemet, kézfejemet ajkaihoz nyomta, s egy csókot lehet végtagomra. Tekintete lassan felsiklott rám, majd vissza kezemre. Szemei kikerekedek, kezemet elengedte, és csuklómra simította. Összerezzentem, el akartam húzni karomat, de nem engedte. A szorításnyomokat kezdte tanulmányozni, majd aggódva pillantott fel rám.
- Ki tette ezt veled, Abigel? - hangja dühös és aggódó is volt egyben. Tekintetemet lesütöttem és mély levegőt vettem.
- Bevertem a kezemet, és mikor az egyik beteget vizsgáltam a csuklómhoz kapott - hazudtam ismét. Nem fog ez így menni. Tényleg nem hazudhatok neki, de...nincs más választásom. Nem akarom neki elmondani, mert csak nagyobb baj lenne belőle.
- De.. miért nem szóltál? Miért hagytad, hogy ilyen csúnya legyen? Le kellett volna ápolnod, és ezt te is jól tudod - végül leült mellém az ágyba, és magához húzott. Most vágytam leginkább a közelségére. Szorosan simultam hozzá, beszippantottam mennyei illatát, szememet lehunytam. Éreztem, ahogy keze elszakad csuklómtól és derekamra siklik.

Nem tudom, hogy meddig feküdhettünk úgy, összebújva, míg ismét kopogtak. Az uzsonnát hozta be egy kedves, barátságos kis nővérke, aki ezen az osztályon dolgozott. Felültem, majd barátomra néztem, akinek időközben megszólalt a csipogója. Ajkamba haraptam, mikor felállt, s homlokon csókolt.
- Kár, hogy nem jössz haza, mert szerintem apám elengedne. Mindenesetre ha baj van, szólj. Én majd értesítem anyádat, hogy hogy vagy. Vigyázz magadra - mondta, végig simítva arcomon, mire tarkójánál fogva lehúztam, s megcsókoltam. Gyengéden faltuk egymást, hatalmas, meleg tenyere megállapodott arccsontomon, alsó ajkát fogai közé véve meghúzta. Halkan felmordultam, a csók végeztével elköszöntünk egymástól.
Megettem az uzsonnámat, majd a szekrényhez ballagtam, amiben ott volt a ruhám. Felvettem a sötétkék ruhát, rá a fehér köpenyt. Belebújtam hófehér tépőzáras cipőmbe, majd elhagytam a kórtermet. A főfolyosóra ballagtam, ahol kisebb zsivaj jött. Arcom felderült, látva a rengeteg embert. Imádok embereken segíteni, főleg, ha mosolyogva köszönik meg azt, amit értük tettem. Nem nagyon tudnám elképzelni az életemet úgy, hogy más szakmát csinálok.

Az információs pulthoz ballagtam, ahol Dr.Styles lézengett, egy fiatal nővérkével beszélve. A faliórára pillantottam, ahol már este hat óra volt. Az idő teljesen elrepült, amit Owen-el töltöttem.
Köszöntöttem a doktort s a nővérkét, majd a kórlap stócra pillantottam. Lekaptam a legfelsőt, átfésültem a sorokat, majd megindultam a B-22/23-as kórterem felé. Beérve kissé lesokkolódtam. Egy fiatal lány feküdt az ágyon, több nővérke is próbálta lefogni, a másik ügyeletes orvos is jelen volt, de nem tudtak mit tenni. Ledobtam a kórlapot, közben közelebb ballagtam, majd egy injekciós tűvel a kezembe léptem a lányhoz. Alkarjánál szúrtam bele a tűt, beadva neki egy kis nyugtatót. Időközben megkérdeztem az egyik rezidenst a történtekről.
- Többszörös rohama volt. Edzése volt, és összeesett. Akkor történt az első roham, ezt még kettő követte. Felvigyük a traumatológiára? - megráztam a fejemet, majd felpillantottam.
- Teljes körű kivizsgálást kérek, ezt követően az eredményekkel együtt keressék meg Dr.Mayer-t, a kardiológián. Onnan az övé lesz az ügy. És értesítsék Dr.Styles-t is - mondtam, majd a szülőkhöz mentem, akik a kórterem előtt várakoztak. Elmondtam nekik az új fejleményeket, és mentem tovább.

Az óra lassacskán már éjfél felé ketyegett, a kórház mintha kihalt volna. Én még az utolsó kórlapot írtam, az információs pultnál, mikor sikítást hallottam. Felpillantottam, körbe néztem, de nem láttam semmit sem. Bizonyára csak képzelődsz, Abigel. Végül megírtam a lapot, félre tettem, és felálltam. Kikapcsoltam az előttem helyet foglaló számítógépet, és nyugisan indultam el az irodám fele. Lépteim zaja töltötték be a főfolyosót, ahol általában rengeteg ember tartózkodik, de most egy árva lélek sem volt, rajtam kívül. A lámpák már - már inkább zöldesen világítottak, kisebb borzalmat hozva a folyosóra. Mögülem lépteket hallottam, mire még a hideg is kirázott.

Újabb sikítás.


Megfordultam, hogy megnézzem a léptek tulajdonosát, ám senki nem volt ott. A lift kisebb csilingelése visszhangzott végig a folyosón, rám hozva a frászt. Mivel szembe voltam a lifttel - ugyanakkor távol is -, láthattam az érkezőt. Minden olyan zavaros volt. Egy.... fiatal hölgy szállt ki a liftből, jobban mondva csoszogott. Két lépés után összeesett, mire homlok ráncolva siettem felé. Leguggoltam, ám akkor vettem észre a hátán lévő óriási sebet. A ruhája tiszta vér volt, ahogy szőke, vállig érő haja. Nyakán szorításnyomok éktelenkedtek. Megnéztem pulzusát, de semmi. A nővérszobába rohantam, ahol pár fiatal nővér tartózkodott.

- Az egyikük azonnal hívja Dr.Styles-t, a többi jöjjön velem! Tegyék már le a kávéjukat, az Isten szerelmére is! - emeltem fel hangomat. Végül felpattantak és rohantunk is vissza a nőhöz. Egy kisebb vértócsában állt. A nővérek hoztak magukkal elsősegély dobozt, de hiába volt. Kivettem a kést, amivel elvágtam a hölgy ruháját. Ajkamba harapva néztem fel rájuk. Időközben Dr.Styles is megérkezett.
Végül bevittük egy kórterembe, ah újraélesztettük és a műtőbe toltuk. Újraélesztettük, még élt, mikor kivettem a hátába fúródó pisztolygolyót. 
Felitattam a vért, s lopva Dr.Styles-ra pillantottam. Kezei kissé remegtek, miközben rám nézett. Ezt nem nagyon értettem, hisz' egy ilyen gyakorlott dokinak már rutinosan kellene az ilyet csinálnia.
Bezártuk a hátán tátongó közép nagy sebet, ám arra nem számítottunk, hogy a műtét végén meghal. Percekig küzdöttünk érte, sikertelenül. Időközben találtunk a zsebében egy pénztárcát, benne a személyi igazolvánnyal. 
Miután lediktáltam a halál időpontját, Dr.Styles szó szerint kirohant, meglökve az egyik nővérkét. 
- Jane, legyen kedves szólni az elhunyt szüleinek. Az édesanyjának a telefonszáma rajta van a személyi igazolványán. Előre is köszönöm - végül kiballagtam a műtőből, véres kesztyűmet a kukába dobtam, majd vissza öltöztem. Levettem fejemről a sapkámat, hajamba túrtam, ezt követően belebújtam papucsomba és elhagytam a műtőt. Dr.Styles után indultam. Az irodája felé siettem, miközben elgondolkodtam. Vajon ki lőtte le a hölgyet? Vagy miért? A furcsa, hogy lövést nem hallottam, viszont reggel mindenképp értesíteni fogom Dr.Hunt-ot.

Az iroda elé érve, két kopogás után belépek. Dr.Styles az irodájában lévő kanapén ült, és meredt maga elé, a gyér fénnyel borított szobában. Érkezésemre felkapta fejét, és kérdőn pillantott rám.
- Mit akar, Dr.Hill? - a fehér köpenye nem volt rajta. Testét a sötétkék ruha takarta, kiemelte erős, izmos mellkasát, formás lábait. Nem kellene ilyeneket gondolnom róla, csak, mint nő; ez tetszik. Owen is ugyan ilyen, sőt. Még jobb.





3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó rész lett és az egész sztori is tetszik. Várom a következő részt! :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira jooooo😍😍 mikor jon a kovetkezo resz?☺☺😍😍😚😚

    VálaszTörlés
  3. Szia! :) Végre sikerült eljutnom idáig. És most jöhet a vélemyényem... Egyszerűen imádom! A kedvenc blogom lett. Nagyon jól írsz, és nem egy sablonsztoriról van szó. Izgalmas, és nem kiszámytható. (Azért az, hogy többen meghalnak, az elég egyértelmű volt.. :)) Nagyon várom az elkövetkezendő részeket!!! :)

    VálaszTörlés